null

A kis közösségekben olyan hatalmas dolgok bújnak meg, amelyek az idegen számára aprónak tűnhetnek, mégis egy világot képesek átölelni. Ady Endre Karácsony című versében „Magába száll minden lélek” vagy „Minden szívben Csak szeretet lakik máma.”, mert az ember vágyja a jót, s magáénak érzi azt.
Ezért indítunk sorozatot Fejér megyében Az én kedves kis falum valamint Ott a park, a régi szerelmek lábnyoma címmel, amelyben szeretnénk megtudni, mivel ajánlják lakhelyüket az arra tévedőnek. Előbbiben a falvakra, utóbbiban a városokra vagyunk kíváncsiak.
Napilapunkban péntekenként egy-egy Fejér megyei települést mutatunk be az Önök ajánlásával, majd videóval az online felületünkön is.
Kíváncsiak vagyunk, hogy a településeket milyen épített örökséggel ajánlanák másoknak. Segítsenek abban, hogy leírják, egy-egy falura melyik, ember által alkotott hagyaték a legjellemzőbb!
Sorozatunkat a legkisebb lélekszámú faluval, Bakonykútival kezdtük, és haladunk a nagyobb települések felé. Ezúttal Szabadbattyán van soron. Olvasóinktól várjuk szeptember 23. és szeptember 29. között azt az épített örökséget, ami leginkább jellemzi Szabadbattyánt!
Küldje el az alábbi űrlapon keresztül, hogy Ön szerint melyik épített örökség jellemzi leginkább Szabadbattyánt!
Egy e-mail-címről csak egy jelölést fogadunk el.
Az épített örökség elhelyezkedése fülben pontos címet vagy GPS koordinátát várunk - ha ilyen nincs, akkor a helyszín elérhetőségének legpontosabb leírását.