20. rész

2021.04.24. 07:00

Az én kedves kis falum – Igar

Csupa domb-völgy, csupa lejtő, csupa emelkedő itt a táj. Igar Fejér megye déli határán keresendő. Északi szomszédja Mezőszilas község, a déli pedig már egy tolnai kisváros. Simontornya.

Majer Tamás

Igartól nézve délnyugat felé a szintén Tolna megyei Ozora található. Érdekesség, hogy a fesztiválozók körében ismert O.Z.O.R.A. Fesztivál szokott helyszíne nem a tolnai település, hanem az Igarhoz tartozó Dádpuszta.

Ámbátor Igart a mindennapokban rendesen csak három részre tagolják. A központ Igar. A falut átszeli a 64-es főút, amely egyszerre köti össze a 7-es számú főutat – a Balaton délkeleti csücskéhez közel – és a mintegy kétszáz kilométer hosszú 61-es számú főutat, valamint Enying és Simontornya városokat. Nyáridőn, az ország másik feléből, az Alföldről, annak is inkább a déli irányából érkező Balaton-vágyó autós turisták közül sokan választják ezt az útirányt oda is, vissza is. Nem csak a helyi, a főzött fagylalt lehet ok a megállásra. A forgalomra jellemző egy helybéli elbeszélés. Gyakori eset, hogy az igari asszonyok kiülnek valamelyikőjük háza elé, hogy megbeszéljék a világ, és ami több, Igar ügyes-bajos dolgait. Nem egyedi az sem, hogy álló autókból intéznek kérdést hozzájuk útfáradt sofőrök, miszerint tudják-e, mi okozza e hosszú autósort, dugót. Nos, Igar legdélebbi vége és a simontornyai sorompóval védett vasúti átjáró között alig van néhány kilométer. A település látképét meghatározó református templom – a település legjellemzőbb épített öröksége – 1835-ben épült, klasszicista stílusjegyeket mutat.

Igar látképét meghatározza az 1835-ben épült, klasszicista stílusjegyeket mutató református templom
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Vámpuszta a központból délnyugatra fekszik. A leg­gyorsabb közút, kis furcsaság, Tolna megyén át vezet oda, alig öt perc. Gyalog nekiindulva nem kell kilépni sem Fejérből, sem a község közigazgatási határai alkotta egységből, körülbelül 3 kilométernyi járás.

Vámpusztán található a szebb napokat látott, most romos, 1910-ben épült Strasszer-kastély. A 6407-es számú mellék­úton nyugatnak haladva hamar elérhető a legszebb arcát su­gárzó napfényben mutató, hosszan elnyújtózkodó Vámszőlőhegy.

A vámpusztai, szebb napokat látott Strasszer-kastély egy szeglete
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Igar és környéke az úgynevezett Galástyán, illetve Vámszőlőhegyen talált leletek tanúsága szerint már a bronzkorban lakott volt. Az avar kor idejére utaló leletek is léteznek. Az Árpád-korban földvár állott itt. 1324-es oklevelekben olvasható először Igar neve, mint Igor. Károly Róbert egy Hench fia János nevezetű budavári várnagynak adta a területet, Simontornyával együtt. Igar sorsa ettől kezdődően sokáig egybekapcsolódott a simontornyai uradalommal függetlenül attól, ki volt éppen a birtokos.

A II. világháborús emlékmű a polgármesteri hivatal épülete előtt
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A török hódítások idején harcok dúlták a vidéket. A 16–17. század fordulóján a háborúk súlyos sebeket martak, elpusztult a falu. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy Igar ismét igazán benépesüljön, a 18. század elején még mint puszta szerepelt a leírásokban. A század közepén Tolna és Nyitra megyei, valamint csallóközi településekről érkezettek betelepítése révén gyarapodott Igar lélekszáma. 1871-től alkotnak egy községet a különböző településrészek.

„Engem sem lehetett innen elcsábítani soha!”

A közösség és a természet egyaránt természetes megtartó erő.

Bodaki Lajosné
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Bodaki Lajosné Panni hetven éve él Igaron. Nem itt született, valami más életre szóló történt itt vele: Igaron találta meg élete párját. – Az én férjemet el se lehetett volna innen csábítani, ide kötötték a gyökerei. Itt jártam iskolába, itt zajlott a gyerekkorom, az ifjúságom, itt építkeztünk, itt alapítottuk meg a jövőnket – mondta. – A szomszéd településen, Simontornyán szereztem egy szűcs szakmunkát, amiben 35 éven át dolgoztam – folytatta. – Engem sem lehetett innen elcsábítani soha, nem is akarok elmenni, nem vonzott a város sohasem, szeretnék itt nyugovóra térni majd, ha eljön az idő. Szeretem az itteni népeket, köztudott, hogy nagyon szeretek beszélgetni, én itt jól érzem magam – fogalmazott Bodaki Lajosné.

Kovács Róbertné
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Kovács Róbertné Juli Igaron született, ám azután kamaszként, az általános iskola elvégzése után elkerült a faluból, később Budapesten élt és dolgozott. 1997-ben költözött vissza. – Amikor a szüleim megöregedtek és betegeskedtek, akkor kezdtem sűrűbben hazajárni. Akkor még nem gondoltam én arra, hogy imádni fogom a kertet, meg a növényeket! Nagyon suta voltam a kertben, de itt annyi segítőkész emberrel találkoztam, annyi jó tanácsot kaptam, hogy a végén szerelmese lettem a kertemnek. A szerelméért az ember megteszi, hogy hajlong, hogy locsol, palántázik, füvet nyír. Imádom! – mondta. – Meg vagyok róla győződve, hogy a kertészkedés az egyik legjobb dolog, ami az ember egészségét és lelki békéjét képes megőrizni – jegyezte meg az asszony, aki szívesen beszélt a korábban hosszú ideig működő igari nyugdíjasénekkarban szerzett élményeiről is.

Kiss Ferenc
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Kiss Ferenc magát messziről jött emberként aposztrofálta, a Békés megyei Sarkadról tette át a székhelyét 1978-ban Simontornyára. Sokáig a vendéglátásban dolgozott, majd 1995-ben átnyergelt a mező­gazdaságra, húsz évre rá, 2015-ben ismét a vendéglátáshoz fordult egészen, de ekkor már nem Simontornyán, hanem Igaron. Szavai szerint őt igazán tényleg mindenki ismeri a faluban.

Sorozatunk további részeit ITT találják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában