Különleges adottságokkal rendelkezik a megye legkisebb települése, így egyre vonzóbb a világ számára. Már nemcsak a kirándulók kiszemelt célpontja, de a vidékre költözők paradicsoma is, hiszen szerető, összetartó és egyre nagyobb létszámú közösség él az eldugott kis településen.

Világok határán fekszik Bakonykúti, hiszen épített és természeti csodák, valamint két egymással szomszédos megye is a lábainál találkozik. Az adottság előnyeivel tisztában van a falu, mégis csendes, szerény és minden beköltöző felölti magára a helyhez illő magatartást. A legtöbb lakosnak saját választása, hogy elvonult ide a világ elől és boldogan szépíti a kertjét, míg a gyerekek róhatják az utcákat, az erdőt, vagy hajthatják a biciklit gondtalanul. A levegő kristálytiszta, a falu saját kútjában csillogó vízhez hasonlóan, és eközben az autóforgalom gyér. Összefoglalva: az itt élők biztonságban vannak, amit tovább fokoz, hogy itt mindenki ismer mindenkit.

Olyan szeglete ez a világnak, ahonnan bármelyik irányba elindulva valamilyen csodára lel a vándor. Mivel a Kelet-Bakony hegység lábánál, a Burok-völgy természetvédelmi terület mentén, csodálatos természeti környezetben fekszik, a bakancsos turisták közkedvelt úti célja, különösen medvehagymaszüret idején. De nem ez az egyetlen csalogató tulajdonsága, ugyanis, ha nem állunk meg a település központjába érve, hanem tovább haladunk a közben salakossá váló úton, akkor a Magyar Honvédség központi lő- és gyakorlóterére juthatunk, mely Közép-Európa legnagyobb összefüggő katonai területe. A csörlőház által mozgatott tüzérségi célok, lőállások és jelzőzászlókkal felszerelt tornyok váltogatják egymást a sovány fűvel benőtt sivár és mégis kellemes látványt nyújtó tájon.

De nem is kell kimenni a faluból, hiszen belső értékei is vannak. Ha elindulunk a Szabadság utcán felfelé, gondozott házakat és udvarokat látunk, miközben elhagyjuk a széles utca két útteste közé ékelődő katolikus templomot és annak előkertjét, ahol világháborús emlékmű és matuzsálemkorú fák susognak régmúlt időkről.

Valaha maga az utca is tele volt hasonló korú fákkal, ám az idő múlásával kiszáradtak, egyik a másik után. Szerencsére a helyiek nem a téli tüzelőt látták benne, hanem valami maradandó alkotás alapjait. Így történt, hogy a Szabadság utcában elsőként a Tar család elkészíttette a 2019-ben a Magyar Kultúra Lovagjává ütött Bálint József fafaragóval a település első köztéri faszobrát, a Lizi nénit. A nagy sikeren felbuzdulva a település önkormányzata 2005-ben létrehozott egy alapítványt és a következő évben ugyancsak Bálint Józseffel egy öreg, kiszáradóban lévő eperfából megfaragtatta a Remetefát, mely azóta a településre leginkább jellemző épített örökség lett.

Kirándulóból lett a közösségi tag

– 1994-ben, egy tavaszi kirándulás alkalmával jártam először a faluban – mondta el kérdésünkre Kaszti Tamás.

– Az ideérkezésem első pillanatában olyannyira megragadott a település hangulata, a széles utcák és rajtuk a virágzó szilvafák és meggyfák látványa, hogy egy hónappal később vettem egy romos házat, amit felújítottunk és három évvel később ideköltöztünk. Kezdetben a falu számomra a nyugalmat jelentette, de ma már tudom, hogy a barátaink kötnek ide leginkább, miközben természetesen az a nyugalom is megmaradt, ami annyira megtetszett még a legelején.

Számára születése óta otthon

– Gyerekkorom óta itt élek a faluban, ide születtem – hangsúlyozta Meiszter Beáta. Mint mondta: – Rengeteg emlék köt a faluhoz, és bár voltak olyan időszakok, amikor nem éltem itt, de mindig szerettem volna ide visszatérni, élvezni a táj szépségét és azt, hogy az itt élő emberekkel egy kis közösség vagyunk, amelyben mindenki mindenkit ismer. Amikor úgy döntöttünk, hogy visszaköltözünk, tudtuk, hogy a család­alapításhoz, illetve a gyermekeinknek ez egy tökéletes hely lesz és egyúttal közel leszünk a szülőkhöz is. Ez egy olyan hely, ahova mindig nagyon jó érzés hazatérni. Igazi otthon.

A kéményfüst illata is csábította

Sorozatunk további részeit ITT találják.