Az én kedves kis falum – Sárkeresztes

Győr vagy éppen Székesfehérvár felé vágtatnak az autók, zúgnak a kamionok, egymást előzve, kerülve, türelmetlenül. Szinte nem is lehet bekapcsolódni ebbe a sűrű véráramba, és talán nem is érdemes. Az arra járó vándor azt gondolja, egy újabb apró falu az út mellett, a maga négy utcájával, ami azért felkapott, mert közel a város és kiváló a buszközlekedés, Ám érdemes hallgatni Kónya Istvánra, aki azt írja: Állj meg, vándor, a falu szélén,/ Az útelágazásnál, a keresztnél,/ Mondj egy imát, és pihenj meg,/ Hallgasd a templom harangját!, ugyanis az megláthatja a település másik arcát is.

Elhagyva a 81-es főutat, halkul az örök moraj, és egyre zöldebb minden. Az Öt Érzék Park levendulái között egyszerre lehet kikapcsolódni, tanulni vagy éppen szerelmesnek lenni. A felújított köz­épületek ablakaiban és előterében muskátli piroslik a zöld cserjék felett. A virágokkal teli udvarok kerítése és az embermagasságú kannavirágok állnak sorfalat azoknak, akik a járdán haladva ismerkednek a faluval. A hatalmas zöld levelek és a vérpiros szirmok egyenesen a település egyik vagy talán a legnagyobb büszkeségéhez vezetik az arra járót.

A hívők százai által ma is látogatott református templom 1715-ben épült, két harangot rejtő tornyát 1790-ben építették hozzá. Csupán húsz év telt el, és az 1810. évi földrengés lerombolta a felekezet központját. Ám a keresztesiek régóta arról híresek, hogy hagyományaikat és értékeiket őrzik, óvják, és ha elpusztulni látszik, hát újra felépítik. Ez történt a református templommal is, amit később bővítettek, majd parókiát is kialakítottak mellette.

Ősidők óta lakott, a mai székesfehérvári, régebben a sármelléki járáshoz tartozó terület, melyet még Eufrozina királyné adományozott a johannitáknak, vagyis a keresztes lovagoknak 1193 körül. Így változott a település neve a korábban használatos Borzról Sárkeresztesre. Az évszázadok mentek, a törökök jöttek, és minden elpusztult, de a hely szelleme nem engedte veszni Keresztest.

Új birtokosokhoz került, és újraindult az élet, ismét összekovácsolódott a közösség. Aztán a történelem kereke újra meg újra megpróbálta eltiporni a falut, és ez különösen igaz a második világháborúra. Az áldozatok nevei több márványtáblát is megtöltenek az emlékművön, de azt is túlélte az egységből erőt merítő közösség, mely azóta él és virágzik.

A felsoroltak mellett elhaladva a községházához érünk. Az épületet, az előtte haladó utca forgalmát, valamint a „Körösztösi lakodalom” lányosházaként is ismert helytörténeti múzeumot nemcsak az egymást jól ismerő lakosok őrzik, hanem a kardot csőrében szorító, kitárt szárnyú turul is. Aztán még pár perc séta, és meglátjuk a Sárkeresztes vége táblát, de ha eddig el is jutott a vándor, még csak a felszínt kaparta meg bakancsa és fokosa. Maga a falu csak itt kezdődik. Felfelé haladva távoli nesszé foszlik a főút zaja és csodás panorámává a szemközt sötétlő Bakony. A Móri-árok csendesedő szele a Keresztesesen született Csomasz Tóth Kálmán zenetörténész, himnológus dallamait fújja, mintegy fülnek kedves illusztrációt szolgáltatva a másik híres szülött, Bársony István vadásztörténeteihez.

A pünkösdkor legszebb Újhegyen pincék és szőlők sora kanyarog éppúgy, ahogy a közeli temető melletti út. A Borbálán is őrzi még az emlékeket pár régi fal és néhány szőlőtőke. A focipályán és a faluközpontban álló művelődési házban mindig van élet. Számtalan vonzó helyet talál az utazó és az ott lakó a községben, de egyik sem ér fel a Parkerdővel. Oda már nem vezet aszfaltcsík és remélhetőleg sosem fog. Gyalog kell indulni, kitárt lélekkel, mélyen beszívva a levegőt a kilátó magasában, és ha továbbmegyünk, csak csendesen, tisztelettel tegyük, mert az ott rejtőző világháborús lövészárkok és az azokat övező termőföldek mélyén dicső honvédek történetei keverednek az esti szélbe.

A régi és az új lakók is ragaszkodnak a faluhoz

Megkérdeztünk három lakost, hogy mi is az, ami ide hívta, illetve ami itt tartja őket?

Nemrég költözött keresztesre Télessy Zsanett Edit, de máris teljesen beilleszkedett a faluba. A fiatal anyuka így vall a faluval kapcsolatos érzéseiről: – Ez egy nagyon családias, kis falu, ahol összetartó, szuper kis közösség él, vagyis tökéletes hely arra, hogy a gyerekeinket itt neveljük fel. Nagyon szeretünk itt élni, ezért egyáltalán nem bántuk meg, hogy itt telepedtünk le.

Tősgyökeres helyi lakos Sárempek Lászlóné, aki mindenben segíti a települést a hasonlóan aktív és lokálpatrióta férjével együtt. Zsuzsa néni azt mondta: – Hogy Radnóti szavaival éljek, nem tudom, másnak mit jelent, nekem szülőhazám. Itt éltek a szüleim és nagyszüleim is. De nem csak a régi dolgok miatt ragaszkodom ehhez a településhez. Az itt működő civil szervezetek, az általuk szervezett rendezvények élővé teszik a települést.

Tihanyi Zsolt a mai aktív fiatalok életét éli, és bár még előtte az élet, de nem rohan innen sehova. A helybéli ifjúság képviselője azt mondta: – Én itt nőttem fel, és ide jártam iskolába. Itt adatott meg nekem, hogy táncolhatok a szüreti felvonulásokon, hogy hosszú sétákat tehetek a Park­erdőben, és nem utolsó sorban valamennyi gyermekkori barátomat itt szereztem. Mindig jó volt itt élni, és úgy gondolom, sokáig itt is maradok, mert ez az én kis otthonom.