Ott a park, a régi szerelmek lábnyoma - Adony

Adony már a bronzkor óta a lakott területek sorát gyarapítja. A megye keleti peremén, a Duna mentén elhelyezkedő település földrajzi adottságai okán mindig jelentős színtere volt a különböző népek és kultúrák békés vagy éppen harcos találkozásának, együttélésének. A római korban Ventus Salina néven a limes katonai erőssége volt, a kora középkorban pedig királyi birtokként Odon néven említik az oklevelek. Úgy tartják, Mohácsra menet II. Lajos király innét küldte utolsó kétségbeesett segélykiáltását az ország nemességének.

A török hódoltság majd másfél százada igencsak megviselte a települést: az akkor Jancourteran néven török erődként szolgáló település magyar őslakossága részben elmenekült, részben elpusztult. A török kiűzése után az őslakosság „visszavándorlásával” párhuzamosan a szervezett és a spontán betelepüléseknek köszönhetően jelentős német és szlovák lakosság érkezett a településre – az évtizedek óta ott élő szerb lakosság mellett. Az imént felsorolt népcsoportok közül a németség vált domináns erővé, amit bizonyít, hogy a letelepedésüket követő évtizedben – 1723-ban – már templomot emeltek hitüknek, s a 18-19. századi források Adonyt mint német nyelvű mezővárost említik.

A németek hozták magukkal a máig élő Szent Orbán-kultuszt, a szőlő és bor védőszentjének ünnepét, a gazdálkodási és a mindennapi lét kultúrájának számos elemét, valamint a zenében és a táncban is mind a mai napig élő kulturális hagyományokat teremtettek és örökítenek tovább.

A spontán és folyamatos asszimiláció következtében a 19. század utolsó harmadában megszűnt a német nyelvű misézés, s ennek következményeként lassan a mindennapi életből is kikopott a nyelv használata, habár a század utolsó éveiben a lakosság egynegyede még német nemzetiségűnek vallotta magát.

A 20. század első felében járási székhelyként betöltött vezető szerepét Dunaújváros felépítésével veszítette el, azonban rövid megtorpanás után Adony fejlődése új lendületet vett. Kiépült a városi infrastruktúra és lassan újraszerveződött a helyi társadalom, s útjukra indultak a hagyományőrzést, hagyományteremtést célzó kezdeményezések. 1998-ban megalakult az Adonyi Német Nemzetiségi Önkormányzat, melynek célja a német ajkú lakosság kulturális hagyományainak feltárása, megőrzése, tovább örökítése a fiatalabb generációk számára.

Adony 2004-ben kapott városi rangot. A 2019-es adatok szerint közel négyezren hívják otthonuknak a várost. 2001-ben a lakosság 1,8 százaléka vallotta magát német nemzetiségűnek, tíz évvel később ez az arány 2,2 százalékra nőtt.

A település természeti értékekben és épített örökségekben is igen gazdag. Olvasóink véleménye szerint a város legjellemzőbb épített öröksége a Zichy-kúria, melynek elődjét a 18. század közepén a birtokot irányító gazdatiszt számára építették. Az egyszerű kúriát aztán a 19. században klasszicista stílusban építtette át Zichy János. A földszintes, L-alaprajzú épület hátsó homlokzatán egykor tornác húzódott, az épületet nyolc hektáros park vette körül. A Zichy-kúria napjainkban a Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárnak ad otthont.

A település központi részén megannyi történelmi eseményt megörökítő köztéri alkotás őrzi hősök és áldozatok emlékét. A Duna-part, a folyó mellékága és annak csodálatos természeti környezete minden Adonyba érkezőt magával ragad. A jellegzetes ártéri növény és állatvilág, a vízi sportok és a horgászat lehetősége még vonzóbbá teszi a romantikus hangulatú partot és szigetet.

Ugyancsak a település jellegzetességei közé sorolható a Szent Orbán kápolna és a különleges szőlőhegyi pincesor. A kápolna és a vele szerves egységet alkotó Orbán-emlékoszlop az adonyi szőlőhegy dísze, hirdetője az évszázados kultusz továbbélésének, s egyben méltó helyszíne a szőlő- és bortermelő gazdák ünnepeinek, jelentős értéke a városnak.

„Valahogy a sejtjeimben éreztem, hogy hazaértem”

A Duna-part közelsége és szépsége még az ott élők számára is különlegessé teszi a települést. Hogy miért jó Adonyban élni? Arról meséljenek a helybéliek!

Kirinovics Edit tősgyökeres adonyi, mint mondja, hét évig a fővárosban tanult, de szíve mindig visszahúzta.

– Adony nekem a világ közepe. Nagyon imádom a Duna-partot, a szigetet, a tavasszal nyíló hóvirágokat, amik elborítják a tájat. Szeretem a falusias légkört, a település falusias arculatát, mindannak ellenére, hogy város lettünk. Azt gondolom, Adony mindig törekszik arra, hogy fejlődjön és fejlesszen, de úgy, hogy megőrizze ezt az arculatát.

Neichl Attilát szűkebb és tágabb rokonsága is Adonyhoz köti. A település megannyi különlegessége közül a Kis-Duna-sziget közelségét, a kompkikötőt, a lórévi kápolnát és a szőlőhegy szépségét emeli ki, melyek mind-mind tovább emelik a város értékeit.

– Adony több száz év óta az őseim lakóhelye, és bár én nem mindig itt laktam, amikor eldöntöttem, hogy itt fogok letelepedni, akkor valahogy a sejtjeimben éreztem, hogy hazaértem. Azt gondolom, hogy Adonyban még megvan a személyes kapcsolatok varázsa, az odafordulás, az egymásra figyelés, és ezek a személyes kapcsolatok még nem vesztették el jelentőségüket. Számomra nincs szebb a Duna-partnál, az erdőnél, illetve a kápolna sor és a szőlőhegy sajátos atmoszférája semmivel össze nem hasonlítható – meséli otthonáról Takács Orsolya.