Az én kedves kis falum – Vereb

Félúton Székesfehérvár és Budapest között, tizenöt kilométerre a Velencei-tótól található Vereb. Remek elhelyezkedésű falucska, ahol a csend és a friss levegő nagy érték, s ahová pontosan ezért járnak haza az emberek.

Itt nincs komoly átmenő forgalom, viszont aki érkezik, a nyugalomért jön, s azért, hogy meglátogassa az itt maradt időseket. Mint például Kőszegi Lászlónét, akinek tizenöt unokája él szerte az országban. Vagy éppen azért jön, hogy fiatal családosként remek, egészséges vidéki életet biztosítson gyermekeinek – mint a Szemerédi család, a Torkos-porta négy gyermeket nevelő házaspárja. A falu körülbelül 800 fős lakossága számára az itteni élet érték – a két templom tornya látványa megnyugvással tölti el a hazaérkezőket, akiknek a fejlődés és az örökség megőrzése a célja.

Merthogy a település kulturális öröksége igazán figyelemre méltó, ahogy közösségi ereje is. Ennek egyik legfontosabb jelképe a településen a háromszájú kemence, amely akár egy mese címe is lehetne. De nem az, ez valóban egy létező és a helyiek számára fontos épített örökség – ezt mutatják Az én kedves kis falum szavazásának ajánlásai is, amely miatt végeredményben meglátogattuk ezt a különlegességet. A verebi polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő udvarában áll a gyönyörű, téglából álló építmény, amely körül még télvíz idején is élet van. Vágják a fát a helyiek, hogy legyen mivel melegedniük azoknak, akiknek szükségük van a tűzifára.

Közben beszélgetnek, mesélnek, s kiderül, hogy a kemence egy helyi összefogás eredményeként valósulhatott meg. Még maguk az itt dolgozó munkások keze is benne van az építményben – derül ki. Büszkék rá a helyiek, szinte mindenkinek fűződik élménye hozzá.

Története felsejlik az elmondásokból: még 2009-ben épült a háromszájú kemence, mely azóta is a helyi közösség fontos jelképe. A hagyományok tiszteletét pecsétes téglák és kovácsoltvas kemenceajtók formájában építették be a helyiek a kemencébe. A hozzá való téglákat gyakorlatilag egyenként hordták össze a verebiek, így tehát a közösség beleadott mindent, amit csak tudott. Éppen ezért – mivel mindenkié – bárki szabadon használhatja is azt, amikor jónak látja. A háromszájú kemence három különálló, de összeépített kemencéből áll, így egyszerre több mindent is lehet benne sütni – a helyi gyerekeknek szoktak benne készíteni lángosokat, pizzákat, mindenféle finom tésztákat – tudjuk meg.

Természetesen nem maradhat ki a felsorolásból a verebi pompos sem, amit szintén megemlítenek a kemence kapcsán a helyiek. Ez az étek nem más, mint egy egyszerű ke­nyértészta – krumpli és élesztő nélkül – kovásszal, megtöltve füstölt kolbásszal, megkenve a teteje tojással. Feltekerve készül, nem úgy, mint a töki pompos. Persze van itt, Vereben még más hagyományos finomság is, amit szívesen készítenek a helyiek. Ilyen például a káposztás hajtóka, amely szintén süthető a helyi kemencében is. Az építményt fakeretes pavilon védi az időjárás viszontagságaitól, így aláhúzódni melegben és csapadékos időben egyaránt jólesik.

Az udvarról kisétálva bármerre indul is el az ember, a térség szelíd lankáit és takaros házsorait fedezheti fel a fák lombjai között. Vereb a Velencei-hegység előterében talált magának helyet, a Bágyom-ér völgyében, a Vereb–pázmándi-völgymedence északkeleti részén.

Klasszikus falusias képét erősítik a régebbi és az újabb típusú családi házak, melyeknek stílusát nemhogy nem töri meg, de hangsúlyozza a szőlőhegyi présházak és az annak tűnő hétvégi házak hangulata. A szőlőművelés mellett erős a gyümölcstermesztés a településen, ahogy a gazdasági, mezőgazdasági tevékenység is. Kulturális öröksége sem elhanyagolható: ezek közé tartozik a Pogánykő, amely egy 1853-ban felfedezett honfoglalás kori sír helyét jelöli. Az itt eltemetett lovas vitéz kultuszát őrzi a Vereb Vitéz Napja rendezvény a településen. De bármerről is tekint az ember a településre, a község két templomának tornyát szinte biztosan látja.

Érdemes ezeket is meglátogatni, érdekes emlékeket őriz ugyanis: a Nepomuki Szent János római katolikus templom alapköve például Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc, Nepomuki Szent János, Szent Donát és húsz további szent ereklyéjét őrzi. A református templom pedig viszontagságos múltat tudhat maga mögött, de 2004-ben végre megújulhatott, a helyi református közösség nagy örömére. Aki tehát ide érkezik, hamar rájön: Vereb a nyugodt vidéki élet megtestesítője, félúton két nagyváros között – ahol a lélek megnyugszik s felfrissül.

A boldog és élménydús gyermekkorért

Úgy tűnik, mindenki, aki Vereben él, úgy érzi, „megérkezett”. Az itteni élet számukra érték, a természetközelisége pedig varázslatossá teszi a települést. Erről mesélnek a helyiek.

– Itt nőttem fel, iskolába is itt jártam, a gyerekeim ide születtek. Házasságkötésünk után négy gyermekünk született ugyanis. Az élet elszólította őket máshová, de nagyon szívesen jönnek ide vissza, ahogy a tizenöt unokám is. Nagyon jó közösség él itt, a katolikus egyházközség gondnokaként is mondhatom ezt. De jól ismerem a helyieket egyébként is, hiszen harminckét évig vezettem a helyi postát. De kellenének már a fiatalok is, merthogy sajnos fogyunk: korábban 1200 lakosunk volt, most pedig talán nyolcszázan, ha vagyunk. Nagyon csendes, tiszta levegőjű falu, ahol jó emberek élnek, érdemes ideköltözni is – mondja Kőszegi Lászlóné.

Ilyen fiatal család Szemerédi-Pintér Judit Eddáé is:

– A dédszülői házba költöztünk, s annyira megszerettem Verebet, hogy minden szabadidőmet itt töltöttem. Hamarosan megismertem férjemet, aki sokszor velem tartott ide. Annyira megkedveltük a falut, hogy itt építettük fel közös otthonunkat, a dédszülői házat pedig vendégházzá alakítottuk. S hogy miért szeretjük Verebet? Biztonságos, békés, nyugodt település, ráadásul nagyon hangulatos, rendezett, sok vendégszerető emberrel. Közel van Budapest és Székesfehérvár, a Velencei-tóhoz pedig akár át is tudunk biciklizni. S nem utolsósorban a gyerekeimnek itt tudok boldog, természetközeli, élményekben gazdag gyerekkort biztosítani.

Kerekes Erzsébet pedig így fogalmazta meg a gondolatait Vereb kapcsán:

– Bárhová megyek dolgozni vagy kirándulni, a Pázmánd felől jövő úton, amikor meglátom a falu tornyát, mindig jó érzés fog el: végre, haza értem!

Sorozatunk további részeit ITT találják.