Az én kedves kis falum – Szár

A vidéket Szent István király adományozta Szár László unokaöccsének, innen eredeztethető a település neve, ám az első fennmaradt, Szár létezését bizonyító dokumentum csak 1337-ből származik. A falut a 16–17. században magyar reformátusok lakták. A török időkben elpusztult, a felszabadulást követően pedig a meggyőződéses katolikus Eszterházy József a megmaradt kevés reformátust is kitelepítette. Helyükre 1729-ben a budai Vörösvárról és a Rajna–Majna-vidékről német jobbágyokat hozott. Így lett a lakosság túlnyomó részben német ajkú.

Szárhoz az idők folyamán több külterület is tartozott, így Felsőtanya, Szálláskútpuszta és Szárújtelep. Az első világháborút követően Szárújtelep fejlődött a legerőteljesebben – a területet 1919–1924 között a háborúban megrokkantak számára parcellázták fel, innen ered a Rokkant-telep elnevezés.

A második világháború a környékbeli településekhez hasonlóan Szárt is alaposan megviselte. Az első orosz tankok 1944 szentestéjén érkeztek meg a faluba. A jegyző háború végi jelentése szerint 1945 áprilisában 2216 fő lakott Száron. Teljesen lakhatatlanná vált 96 ház, 32 pedig erősen megrongálódott. A község állatállománya szinte teljesen kipusztult, liszt és zsír az egész faluban nem akadt. Ilyen körülmények között indult meg az újjáépítés.

A háborút követően újabb csapást jelentett a sváboknak a kitelepítés: 1946-ban 162 családot vittek el, helyükre Csehszlovákiából és itthonról magyar családokat költöztettek. Két évvel később újabb sváb családoknak kellett menniük, igaz, akkor „csak” Vérteskozmára telepítették át őket. A faluban maradt svábok és az újonnan betelepítettek között az 50-es évekig nagy volt az ellentét, bálok, összejövetelek végződtek verekedéssel. Az ellentét azonban már a múlté.

A svábok ma kisebbségben élnek, ám a községben igyekeznek megőrizni a gyökereket, ápolni a hagyományokat. Ma is áll a Steer, a Macher és a Schenk kocsmák épülete, a régi bálok helyszínei, történetek őrzői. Csakúgy, mint a több mint 250 éves templom, amelyben a látogatók megnézhetik a névadó, Keresztelő Szent János vércseppereklyéjét is, amely egyedülálló Magyarországon. Ha pedig kimennek a falu határában a kálváriadombra, a keresztek mellől csodás kilátás nyílik a falura és a környékre. Szép időben messzire ellátni, a tavasszal árvalányhaj borította közeli dombokon túl a Budai-hegyek is felsejlenek.

Visszanyerte funkcióját

A szári kálvária Vénusz Imre, szári születésű plébános és a község lakóinak adományából épült 1860 körül. Miután az 50-es években betiltották a templomon kívüli katolikus szertartásokat, a kálvária teljesen lepusztult. A homokkőből épült stációházakat és a kereszteket 2000-ben újították fel, az eredetileg fára festett képek helyére akkor kerültek a mai kerámia domborművek, melyeket a csángó magyar származású keramikus művész, Petrás Mária készített. A kálvária keresztjeiről – melyeket a felújításkor fehérre meszeltek – hiányoznak a latrok, a középső kereszten régi Krisztus-szobor látható. A kálváriát 2001. augusztus 20-án szentelték újra. Ma ismét katolikus hívők járják itt a nagypénteki keresztutat.

Mindenkit megfog, aki egyszer úgy dönt, eljön ide

Lapunk ezúttal is megkért három embert arra, mondja el, miért szeret ebben a faluban élni.

May János 76 éve él Száron. Szerinte a Vértes kapujában lévő kis falu csendességével, jóságával mindenkit megfog, aki egyszer ellátogat arra. A környékre érdemes eljönni túrázni, de a terep kiváló tájfutásra is. Kulturális szempontból is izgalmasnak mondható a település, ahol őrzik a régi hagyományokat. A nemzetiségi tánccsoport felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt kínál lehetőséget és rendszeresen fel is lépnek a bálokon, kulturális rendezvényeken. A látnivalók közül kiemelte a barokk stílusban épült templomot, melynek orgonáját egy 1956-ban Kanadába emigrált szári lakosnak köszönhetik (a Hasenfratz családról idén áprilisban írtunk).

A fentieket megerősítette Hanson Szilvia is, aki ugyan nem Száron él, de mindennap megfordul a faluban. Egy kicsit talán még ma is a kívülálló szemével tekint a településre, amelyet azonban nagyon szeret és ajánl mindenkinek akár kirándulás, akár letelepedés céljából.

Gál Dóra a helyi nemzetiségi néptánccsoport tagja, Száron született, szintén szári származású férjével két gyermeket nevelnek. Számukra sosem volt kérdés, hogy a faluban alapítsanak családot. Dórának fontos a hagyományőrzés és azok a lehetőségek, amelyek révén a helyi óvodában, iskolában és a néptánccsoportban gyermekei is megismerhetik a helyi szokásokat, a gyökereket.