Az én kedves kis falum – Mátyásdomb

Tekintetek kereszttüzében mozgolódunk Mátyásdomb szívében. Idegenek vagyunk egy jól összeszokott, a másikat nagyon jól ismerő közösségben. Érthető hát a nagyobb figyelem.

Magunk céltudatosan köz­lekedünk: a településközpontból első utunk a közeli kastélyhoz vezet. Sokat hallottunk már róla, kínálták huszonmilliókért, újonnan elvileg több mint negyvenmillió forintért vásárolhatja meg az érdeklődő – mesélik nekünk. Szellemjárta hely. Magánterület, így beljebb merészkedni nem lehet, még úgy sem, hogy a kisajtó tárva-nyitva áll, s az éppen szellőztetésre emlékeztető ablakok nyitottsága is betekintésre csábít. Kívül ágak, bogak, tele tüskével, mintha a természet is azt akarná: a szemlélődő maradjon távol, megvédve az embertől az 1902 óta álló építményt. Amelyet nem mellesleg a Lamm család állíttatott. Mégis Lonkainak hívják. Ez az elnevezés Lamméknak köszönhető, akik családnevüket maguk változtatták Lonkaira – így nyerte el a köztudatban a kastély is ezt a nevet.

Utazzunk vissza egy kicsit az időben! Már a kereskedőcsalád előtt is létezett Mátyásdomb, noha akkor még Feketepusztaként emlegették, már a középkorban is. A Festetics család 1769-ben szerezte meg, határát elsősorban a közeli Enying lakosai használták. 1836-ban negyvenen éltek itt. Ezt a szóban forgó feketepusztai birtokot 1880-ban bérelte ki Lonkai Ármin, aki 1890-ben látványos átalakításba kezdett: a mocsarat lecsapoltatta, amellyel egy időben megkezdődhetett a nagyarányú gazdálkodás is. Gőzeke, de még kisvasút is járt itt, melyet előbb lovak, majd mozdonyok húztak. Emlékeznek még az 1836-os számadatra? No, 54 évvel később az itt lakók száma csak­nem megtízszereződött.

A térséget igencsak fellendítette a család gazdaságilag: Ármin mellett két fia, Zsigmond és Géza is itt tevékenykedett, akik 58 esztendő alatt két mezőgazdasági szeszgyárat, gőzmalmot, templomot és iskolát is építtettek.

Feketepusztából 1945 után lett telepes község – ekkor már Déghez tartozott a terület. Községgé – Mátyásdomb néven – 1952-ben avan­zsált, amikor is hozzácsatolták Dégtől Ágostonpusztát, Fáni-majort, Pál-majort és Pinkóc-pusztát. 1910-ben 740-en, 1949-ben 1171-en laktak itt, jelenleg a csaknem száz évvel ezelőtti számadatok az igazak: 2021-ben szintén mintegy 740-en élnek Mátyásdombon.

A község épített öröksége folyamatosan gyarapodott: 1952-ben az új tanácsház építése kezdődött el, 1953-ban a bekötőút, míg 1954-ben a villanyvilágítás kapott nagyobb hangsúlyt. A tűzoltószertár 1957-re datálható, a kultúrház 1964 óta teljesít szolgálatot.

A helyiek kifejezetten büszkék településközpontjuk­ra. Igazi közösségi színtér ez: nem elég, hogy minden, vagyis az önkormányzat, a posta, a dohánybolt, a könyvtár és az iskola is megtalálható itt, de sportpálya, park és egy kőszínpad is áll a területen. Iránymutatást az ég felé törő kék hidroglóbusz ad, melyhez hozzáöltöztették a buszmegállókat is – azok ugyancsak a szemnek kellemes kék színben pompáznak. Apropó, busz: a tömegközlekedés megfelelően kialakított a településen.

Lelkes Tibor településvezetőtől megtudjuk, a park sokszor népszerű rendezvények színtere, a legutóbbi falunapon például több mint megkétszereződött a községben mozgók száma az itt lakók számához képest. A falu központjában helyiek, rokonok, barátok, egyéb érdeklődők mozgolódtak a sok-sok, akár a kopjafák között megbúvó árus mellett. A közelben pedig fiatalok és régebb óta fiatalok rúgták a bőrt – hiszen a futball Mátyásdombon is közkedvelt sport.

Ami hiányzik, az a templom – azonban terveik erre nézvést is vannak, tudtuk meg a helyszínen járva. Tán a nem túl távoli jövőben megépülhet a vágyott istenháza, amely azon túl, hogy szakrális helyszínként utat mutathat, a szép településképet még ennél is barátságosabbá varázsolhatja.

Mondják, „jó kis falu” ez a Mátyásdomb!

Bajban is megmutatkozik: össze­tartók a helyiek.

Papp Eszter, „mióta az eszét tudja”, mátyásdombi. Rokonai, ismerősei, falunapi vendégei mindig megjegyzik neki: az itt található közterületek szépek, karbantartottak, rendezettek, jó benyomást keltenek abban, aki külsősként ideérkezik. Eszter a közösséget emelte ki, s azt, szereti, hogy nem élnek sokan a községben. Ez sokkal jobban összekovácsolja őket, és ha baj történik, egymás segítségére sietnek.

Ez utóbbi állítást Vigháziné László Erika sajnálatos módon saját példából is alá tudja támasztani: a 28 éve Mátyásdombon élő hölgy családjának háza a közelmúltban leégett. Mint mondja, nem gondolta volna, hogy nemcsak a polgármester, de a település lakói is összefognak azért, hogy segítsenek nekik.

– Az egész falunk tiszta, rendezett – néz körbe Erika, aki ugyancsak a településközpontot emeli ki jellemző látványosságként a településen.

Fehér Ferencné 59 éve lakója Mátyásdombnak, ő Budapestről költözött a szüleivel a Dél-Fejér megyei településre – munka miatt. A felmenők boltban dolgoztak.

– Szeretek itt lenni, jó kis falu – mondja nagy mosollyal a szemében és a száján. Ő már csak tudja: 55 éven át dolgozott és tett-vett a település közösségében. Lényegében mindenkit ismer. Azt sajnálja, hogy most nincsenek rendezvények, és a járványhelyzet miatt kevésbé tudnak – akár a nyugdíjasklubbal – aktívan tevékenykedni.

Nekik Mátyásdomb az ország és a szívük közepe.

Sorozatunk további részeit ITT találják.