Az én kedves kis falum - Szabadegyháza

A Fejér megyei település a Mezőföld és Sárvíz közötti részen – ha lehet ilyet mondani – ideális helyen fekszik, szinte egyforma távolságra Székesfehérvártól és Dunaújvárostól. A területet már a rómaiak is ismerték és lakták, a környéken futhatott keresztül a mai Dunaújvárost és Tácot összekötő útvonaluk is, ezt bizonyítja a korból talált több régészeti lelet.

A korábban Szolgaegyházaként ismert települést egy 1659. november 20-án kelt adománylevélben említik először, amiből kiderül, I. Lipót több birtokokkal együtt Szolga-Egyházát is Bossányi Gábornak, Eölbey Mártonnak és Szeghy Mihálynak adományozta. Ez a kedves kis település az 1800-as években kezdett el létszámban gyarapodni. Dolgos, ám nagyon szegény zsellérek lakták akkoriban, akik pénzbeli és terménybeli fizetségért cserébe végeztek munkát a közeli gazdaságokban. Szerény körülményeik ellenére az 1848/49-es szabadságharc ideje alatt a falu lakossága 205 birkát és 181 kenyeret küldött a magyar táborba, ezzel is támogatva a „haza ügyét”. Az évszázadok alatt Szolga-egyháza sokszor cserélt gazdát, utolsó tulajdonosa a Nedeczky-Griesch család volt így a kastély is a birtokukba került. Ekkor még a XIX. század végén épült vadászkúria állt itt, amit a családfő 1910 körül neobarokk stílusban kibővíttetett és felújíttatott. A második világháború után a kastély és a hozzá tartozó major a téesz használatába került.

Napjainkban az épület két szárnya megosztásra került, az egyik szárny magántulajdonban van, a másik szárnya pedig teljes egészében az önkormányzat tulajdona. Az épületegyüttes legszebb része a 2012-ben felújított lovarda. A kastély földszinti része céges rendezvényekre kb. 20 főig bérbe vehető. A kastély pincéje azért érdekes, mert egészen a felújítási munkálatok megkezdéséig nem is tudtak a létezéséről. Természetesen ezt a részt is csodálatosan rendbe tették, és akár 40 fő is igénybe veheti. Szintén az 1910-es évek elején alapította a ma is működő szeszgyárat Kuffler Jenő földbirtokos. A gyár történelmére sem lehet azt mondani, hogy egyhangú. A második világháború végén a németek hadi gyárnak vélték, és 1945 februárjában semmit sem bízva a véletlenre felrobbantották. A robbanássorozat után a gyár hét napon keresztül égett, és közel 80 százaléka megsemmisült. Az 1948-as év végére a gyárat újjáépítették, és folytatódhatott a munka. Az ember az gondolná, hogy az elkövetkezendő évtizedekben nem történt semmi említésre méltó a kukorica feldolgozásán kívül. Bár még a szocializmus derekán jártunk, a szabadegyházi szeszgyárban a 60-as évek végétől már igen jó minőségű skót whisky készült, és míg a fővárosban is jó esetben csak a dollárboltokban juthattunk kólához, a helyiek 1981-ben már egyenesen a futószalagról tölthettek belőle.

A község fejlődése napjainkban sem állt meg. Nagy hangsúlyt fektetnek az itt élők minden igényére. Elsődlegesen a fiatalok megtartásában szorgoskodnak, de támogatják az idősebb korosztályt is. Az 1993-ban létrehozott arborétumuk is egyedülálló az országban, amiben egyrészt hazánkban őshonos gyümölcsfák, cserjék és lombos fák, másrészről a világ minden tájáról származó lombos fák kaptak helyet, amik között vannak igazi különlegességek is.

Szerelem volt első, majd sokadik látásra is

Mit nem szerethet az ember a szülőfalujában, aki sosem vágyott máshová? Arra voltunk kíváncsiak, miért szeretnek itt élni az emberek.

Farkas Vivien itt született és nőtt fel. Minden ide köti, a családja, a barátai, az általános iskolai élményei a szalonnasütögetéstől a sportnapokig. 

A legfontosabb élmény számára a nyolcadikos ballagása volt, kirepült a kis faluból egészen a nagyvárosi középiskolába, de most is azt vallja, itt nem unalmas az élet. Fiatalként is sok szórakozás várja itthon a háromnapos Cukorfalat-fesztiváltól az Erdélybe szervezett kirándulásokon át a remekbe szabott koncertekig.

Bándi-Lelkes Erika 2016 őszén költözött az akkor még háromtagú családjával Szabadegyházára. Elmondása szerint, amint megpillantották jelenlegi otthonukat, szerelem volt első látásra. 

A választás annyira tökéletesre sikerült, hogy rövid idő leforgása alatt nagycsaládosok lettek. Amilyen elvárásokat támasztottak leendő otthonukkal szemben azt itt mind megkapták.

Horváth László tősgyökeres szabadegyházi, 1957-ben született. Még arra is emlékszik, amikor gyerekként térdig jártak az utcákon a sárban. Egész családja itt él, sohasem vágyott el innen. 

Nagyon büszke a település fejlődésére, az elért eredményekre, és szívesen megmutatna mindent, legfőképpen a szeszgyárat, ahol az iparitanuló-éveit is töltötte.