Mezőkomárom, ez a mintegy ezer lelkes szép falu, Fejér megye délnyugati szegletén helyezkedik el, partszomszédja a Siónál Szabadhídvég. Ismeretes – bár leginkább csak régi vasúti menetrendekből – a két település nevének furcsa-különös összehúzásából keletkezett Mezőhídvég helységnév is. 1950–1954 között egyben kezelte a két falut az országos közigazgatás. 1950 azért is érdekes évszám, mert az akkor levezényelt megyerendezéssel került Mezőkomárom (is) Veszprém megye fennhatósága alól át Fejér megyéhez. 1999-ig volt egy Mezőhídvég nevű vasútállomás is, de ma már nem jár oda vonat.

Mezőkomárom másik szomszédja pedig névrokon: Lajoskomárom terül el a falu keleti határában. Mezőkomáromból elindulva a leggyorsabban elérhető főút a 64-es számú, Dég magasságában, alig több tíz percnél az autós út. Az ellenkező irányban alig pár perccel több a menetidő a 65-ös számú főút azon pontjához, ahol Nagyberény és Som találkozik egymással. E települések persze már Somogy megyeiek. Délre, Tolna megye első falva, Felsőnyék pedig még közelebb, alig pár percre található Mezőkomáromtól. Igazán nagy városok tehát nincsenek közel ide, pici kivétel Enying, azonban megnyugtató és üdítő innen a magyar tenger, a Balaton karnyújtásnyi közelsége. Siófok autóval bő fél óra. Aki viszont a Mezőkomárom hangulatához jobban illő, csendesebb Balatonvilágoson csobban szívesebben, ennél is hamarabb partot ér.

Mezőkomárom századokkal ezelőtt, hosszú-hosszú időn keresztül fontos átkelőhely volt. A település régi nevei is erről tanúskodnak. Egy 1536-os dokumentum Saar Komár, vagyis mint Sárkomárom jegyezte föl, míg egy 1662-es mint Révkomárom. A 17. században, az 1670-es évekből már a mai név egy korábbi alakja (Mező Comarom) bukkan föl az emlékek között.

Ám fontos út haladt itt már sokkal-sokkal korábban, a római korban is. Egy katonaút Róma és Aquincum között. Ha kisebb egységben gondolkodunk, úgy pedig az út itt áthaladó része Sopianae (a mai Pécs területe) és Aquincum (a mai Óbuda területe) között húzódott. Ezen út emlékét ma két római mérföldkő jelzi Mezőkomáromban, a Petőfi utcában, szemben a Petőfi-szoborral. A település templomai is a Petőfi utcában magasodnak. Szomszédja egymásnak a 18. századi katolikus és a 19. századi református templom, tornyai keleti, illetve nyugati irányba tekintenek.

Mezőkomárom lakói földműveléshez szokott emberek, az ott élőkkel szót váltva kiderült, így van ez ma is. Büszkék a helyi mezőgazdasági gépgyártásra is, a híres-neves Baranyay Gépgyár régi, már nem működő, de új életre érdemes épületegyüttesét éppen mostanság vásárolta meg a község. Jelentékeny a helyi szőlőművelés, bortermelés is, a falu szőlőhegyei, az Aranyhegy, a Középhegy és az Alsóhegy egyaránt jó terep erre.

Több neves szülöttjét, illetve lakóját is számon tartja a község, köztük Entz Géza (1842–1919) akadémikust, állattantudóst, Varjas Károly (1928-1997) Petőfi-kutatót, Varga Géza Ferenc (1950–2002) szobrászművészt.

A mezőkomáromi vegyes lekvár világraszóló!

A kis falu lakói szeretik, ami számukra megadatott: a földet, a kertészkedést, a természetet, a csendet, a nyugalmat.

Blázsovics Györgyné, Márta csöpp gyermekkora óta Mezőkomáromban él. Két kertje is van, a szőlőhegyi telken bort is termel a férjével közösen. Fia és unokája is itt él a faluban, s nagyon örül annak, hogy a Németországban élő lányáék is vettek most egy házat a faluban, bízik benne, hogy hamarosan hazaköltöznek. – Remélem, hogy a kis unokám az óvodát már itt kezdi – fogalmazott.

Ha már Németország! Márta elmondta, lánya révén oda is jut, az ottani ismerőknek, barátoknak az általa Mezőkomáromban befőzött lekvárból. A visszajelzések alapján mindenki Márta vegyes lekvárját szereti a legeslegjobban. Van abban ribizli, meggy és málna is!

A fiatal, huszonnégy esztendős Orbán Bettina ide, Mezőkomáromba született. Rokonságának, felmenőinek gazdag lombkoronás családfáján van olyan ág, amely már kétszáz évvel ezelőtt is itt élt. Bettina is a mezőgazdaságban dolgozik, egy több falut is kiszolgáló gazdaboltot visz a környéken. Saját maga is kertészkedik. Sőt, fóliasátra is van. Benne életre hív salátát, retket, mindent, ami tavasszal korán megterem. – A palántát is saját magamnak nevelem. Úgy gondolom, fontos, hogy milyen helyről származik az, amit az ember megeszik – mondta.

Bettina imádja Mezőkomárom tájait, s szüntelen öröm számára a Balaton közelsége is.

Csordás László nyugdíjas családi gazdálkodónak már a dédnagyapja is ebbe a faluba született. Szabadidejében, mintegy ötven esztendeje, fúr és farag, míves bútorok kerülnek ki a kezei közül. László nagyon szereti Mezőkomáromban, hogy kicsit távol van a világ zajától. – Nem olyan nyüzsgő, nagy létszámú. Pláne ebben a covidos világban! Mi ezt a nagy karantént úgy tudtuk eddig átvészelni, hogy nem hozott különösebb változást az életünkbe – mondta.

Reggel beszáll a traktorba, kimegy dolgozni a földekre, este pedig kiszáll a gépből. Mint mindig.

Sorozatunk további részeit ITT találják.