Gánt a Vértes hegység déli szélén rejtőzik, Zámolytól északra, Csákberénytől keletre, Csákvártól nyugatra. Neve valószínűleg a német sziklagörgeteg szóból ered, aminek lehet valós alapja is, hiszen a Gánt felett magasodó meredek dolomitsziklákról folyamatosan morzsolódnak, gördülnek le a kisebb-nagyobb kődarabok. A falu mai képe már az 1860-as években kialakult: az utca mindkét oldalán szalagtelkes házak állnak, tőlük északra irtásterület, körülötte erdőség. Mivel Kőhányás felé haladva, az utca jobb oldalán a telkek szó szerint a hegy lábánál fekszenek, ezen az oldalon egyetlen kút sincs a faluban – annak idején 100 méterre lefúrva sem találtak vizet. Ellenben az utca túloldalán bővizű forrásra akadtak, amely a teljes falut ellátta vízzel.

Mivel Gántnak nem nagyon volt terjeszkedési lehetősége – ma is gondot okoz ez a fajta szűkösség –, ezért sokan elvándoroltak, vagy kimentek Amerikába szerencsét próbálni. A fordulatot az 1920-as évek elején felfedezett bauxit hozta meg. Az 1926-ban nyitott bányának sokat köszönhet a település, amely jelentős fejlődésen ment keresztül. A telepet 1988-ban bezárták, de a gántiak ma is őrzik a bányászhagyományokat és a bánya örökségét. A bauxitot felfedező Balás Jenőről elnevezett bányászati múzeum és földtani park nemcsak a kirándulóknak, de a szakmának is kínál izgalmas látnivalókat.

A környék erősen megszenvedte a második világháborút, amelynek végén a front a közeli Gránás hegyen rekedt meg 3 hónapra, majd a háború után a sváb lakosság nagy részét, több mint 900 embert telepítettek ki 1946 májusában. Ám kezük nyoma, örökségük ma is él Gánton, ahol szeretettel őrzik és ápolják a sváb hagyományokat. A német nemzetiségi óvoda és iskola mellett működik tánccsoport és ifjúsági fúvószenekar, az évente megrendezett sváb bálokra pedig rendszeresen jönnek más településekről is.

Közigazgatásilag Gánthoz tartozik Vérteskozma, Bányatelep és Kőhányáspuszta is. Az ide látogatóknak túrázás során érdemes felkeresniük a háború végi tragikus események következtében elnéptelenedett Kápolnapusztát, Kőhányáson az Esterházy-kápolnát vagy Gánton a kis Mária-kápolnát, amelyet olvasóink a település legjellemzőbb épített örökségének választottak.

A kis Mária-kápolna

Az aprócska kápolnát az egyik német betelepülő, az 1760-ban érkezett Zimmermann Wolfgang építtette saját telkén és saját pénzén lakóháza szomszédságában. Nem mellesleg az övé volt az újjáépülő Gánt első lakóháza. Misét a csákberényi pap tartott havonta egyszer, s mivel akkoriban még nem volt a falunak temploma, egy hársfa alatt gyűltek össze a hívek. Télen, nyáron, fagyban és forróságban egy­aránt. A kis kápolna azért épült, hogy legalább a pap feje felett legyen tető. Több Mária-szobor is „lakott benne”, a mostani faszobor is már száz év körüli. Különlegessége, hogy öltöztetik, amit Magyarországon összesen már csak három helyen tesznek. A szobrot néhány éve restaurálták és szúmentesítették, öltöztetéséről és a kápolna tisztán tartásáról pedig ma is a Zimmermann család egyik tagja gondoskodik úgy, ahogy az mindig is volt az évszázadok alatt.

A környék csodálatos, az emberek kedvesek

Lapunk ezúttal is megkért három embert arra, mondja el, miért szeret ebben a faluban élni.

Mécs Csaba a 80-as években került Gántra, ahol eleinte csak a hétvégéit töltötte a feleségével. 1995-ben aztán erdei iskolát nyitott, és az évek folyamán több ezer gyermeknek mutatta meg a Vértes szépségeit, értékeit, amelyeknek ő maga is a szerelmese mind a mai napig. Ezek közé tartozik a bauxitbánya és a földtani park is, amelynek újjáépítésén dolgozik mostanság. A falu szépségéről pedig, tanácsolta, győződjön meg mindenki a saját szemével.

Zimmermann Tímea szerint Gánton lakni olyan, mintha az ember mindennap nyaralna. Húsz éve költöztek a faluba, de idővel – ahogy fogalmazott – kinőttek a gyökereik. Gyermekeik már Gántra születtek. Tímea szereti, hogy a település olyan, mint egy család – az utcán mindig lehet valakivel beszélgetni, gyermekeit pedig nyugodtan engedi ki, mert tudja, biztonságban vannak. A környék gyönyörű, bármerre indul az ember, mindenfelé talál valami szépet, legyen az épített vagy természeti kincs.

Bikádi Lajosné családjával 1994-ben költözött a faluba. Számára a legmegkapóbb részt a Gánt elején található sziklafal jelentette. Ma is hálás szívvel emlékszik arra, hogy mindenki kedvesen fogadta és valóban befogadta őket. A vendéglős Pirike néni szavai: „Szervusztok, gyerekek, szeretném, ha jól éreznétek magatokat nálunk”, ma is ott csengenek a fülében. Azt mondja, élete legjobb döntése volt, hogy Gántra költöztek.

Sorozatunk további részeit ITT találják.