Ott a park, a régi szerelmek lábnyoma - Velence

Ha megkérdeznénk, kinek mi jut eszébe Velence hallatán, tízből kilencen egészen biztosan a Velencei-tavat és a hozzá kapcsolódó élményeket neveznék meg. Ez persze nem meglepő, hiszen a ma már városi rangú település történelmét erősen meghatározta a tó. Arról, hogy a területen már az őskorban is laktak, a Bence-hegy Nadap felé eső oldala melletti földrétegből előkerült paleolitikus kori műhely többszáz darabos eszközállománya tanúskodik. A környék a későbbiekben is lakott volt, aminek szintén régészeti leletek és urnasírok adják bizonyítékát. 

A római korban nem egyszerű falu, hanem fontosabb átkelő központ lehetett, amely a Gorsiumból (Tác) Aquincumba (Buda) vezető stratégiailag fontos út mentén feküdt. A város honlapja szerint azonban állandó település csak a 15. században alakult ki, igen valószínű, hogy a velencei olasz telepesek letelepedésével. Az ebben az időben Magyarországon élő itáliai történetíró, Bonfini már mezővárosként említi a Veneze néven a térképre is felkerülő települést. A török hódoltságig több magyar nemescsalád tulajdonában is megfordult, majd – sok más településhez hasonlóan – a török időkben elnéptelenedett. 

Velence 1703-ban először zálogba, majd 1716-ban örökösen is a Meszleny család birtokába került és maradt is egészen a háború végéig. Velencén három kastélyépület is köthető a család nevéhez: a Meszleny-Wenckheim-kastély, amely ma a könyvtárnak és a házasságkötő teremnek ad otthont, a Hauszmann-Gschwindt-kastély – magánkézben van, nem látogatható -, valamint a Meszleny-kastély. Ez utóbbit a park területének egy részével együtt néhány éve a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola vásárolta meg. A tervek szerint korszerű, a nagyközönség számára elérhető, izgalmas élményeket nyújtó látogatóközpontot alakítanak ki a felújított épületben.

A község 20. századi fejlődése, a többi tóparti településhez hasonlóan, összefügg a Velencei-tó 1930-as években bekövetkezett idegenforgalmának fellendülésével. Velence egyre inkább üdülőfaluvá vált, az 1970-es években pedig itt épült meg az ország első Ifjúsági és Kiránduló Központja. A 2004-ben városi rangot nyert település lakóinak többsége ma már betelepülő, akik az autópálya közelségét kihasználva jellemzően a fővárosba, vagy a közeli Székesfehérvárra járnak dolgozni. A régi kis faluból mára már csak néhány emlék maradt. Ilyen az olvasóink által Velence legjellegzetesebb épített örökségének választott Vörösmarty-pince. A költő présháza és a mellette álló melléképület a 18-19. század fordulóján épült, úgy tartják, eredetileg öccsével közösen édesanyjuknak vásárolták. A hagyomány szerint a pincében megfordult Jókai Mór, Deák Ferenc, Bajza József és Eötvös József is. Az 1970-es években étteremként üzemelt, majd hosszú évekre bezárt. Két éve felújították és újra nyitották. Elek Imre szobrászművész egész alakos Vörösmarty szobrát 2021 júniusában avatták fel az épület előtt, ami manapság ismét csendes. 

A pincéből a Panoráma úton tovább menve eljuthatnak a Bence-hegyi kilátóba, ahonnan az egész tavat be lehet látni. Nyáridőben kellemes kikapcsolódás felkeresni a Korzót és élvezni az ottani partszakasz strandját és a sportolási lehetőségeket. Ha szeretnek kerékpározni, bringára pattanva körbe tekerhetik a tavat és a környéket. Ha pedig további kulturális látnivalókra vágynak, keressék meg a velencei temetőben Iszhak Molla (Molla Szadik) sírját, aki Vámbéry Ármin társaságában jött Magyarországra az 1860-as években és később egy velencei asszonnyal élt. Ő fordította csagatáj nyelvre Arany János Rege a Csodaszarvasról című munkáját is. A katolikus templom tornyában lakik a megye egyik legrégebbi, 1554-ben öntött harangja. Ha viszont zajosabb, fiatalosabb programot keresnek, látogassanak ki az EFOTT-ra!

Nyáron pörög az élet, télen csend van

Nagy Károly családja 300 éve Velencén él, azt mondja, ez őt is kötelezi. Számára Velence az otthon, a múltján túl a jelene is ide köti, nem is tudná máshol elképzelni az életét. Elkötelezett Velence múltjának és értékeinek megmaradása mellett is. Úgy véli azonban, a beköltözők nagy része nem érzi magáénak ezeket. Érték a tó, a templomok, a Bence-hegyi kilátó, a természeti szépségek, a túra-, és kerékpárútvonalak.

Papné Kiss Zsuzsanna és férje 2010-ben, több mint 60 évesen költözött Velencére, a Bence-hegyre. Abban az időben komoly betegséggel küzdött. Azt mondja, a nyugalom, a jólevegő, és a kerti munka gyógyította meg. Nyáron a település egy kicsit zajos, de télen csendes. A környék családoknak is ideális, az unokákkal ők is sokat kirándulnak, bejárták már az egész környéket, a szomszédos településeket is. Egy dolgot hiányol Velencének ezen a részén: nincsenek járdák, ami a szezonbeli nagy forgalomban veszélyes.

Bogdán Csaba az Alföldről került Velencére. Olyan helyet keresett, ami közel van a nagyvárosokhoz, de nyugodt, csendes. Velence ennek megfelel és még olyan plusz adottságai is vannak, mint a tó, a kirándulási és sportolási lehetőségek. Vonzotta őt a település kettőssége is: nyáron pezseg az élet, de télen csend van. Ilyenkor lehet töltődni, lelkileg építkezni.