Születési neve: Philip.  Mindössze 37 évet élt, rövid pályafutása alatt 34 filmben szerepelt.

1925-ben állított ki először a Műcsarnokban. Az ötvenes évek elején készült alkotásai a szocialista realizmus iskolapéldái voltak, később különböző fémmegmunkálási technikákkal foglalkozott, elsősorban épületdíszítő lemezdomborításokat készített. 1949-től a Magyar Iparművészeti Főiskolán volt tanár, 1950-ben megszervezte a Fémipari formatervező tanszéket. 1987-ben az ipari formatervező szakmai díjat alapított.

1912-től a MAC (Magyar Atlétikai Club), 1925-től a Tisza István Vívó Club, majd 1929-től a Nemzeti Vívó Club kardvívója volt. Harmincegyszer szerepelt a magyar kardvívó válogatottban. Iskolás korában ismerkedett meg a vívással. Az első világháborúban a fronton szolgált. 1921-ben szerzett orvosi oklevelet a budapesti egyetemen. Az 1924-es olimpiai csapatba nem került be. Az 1928. évi nyári olimpiai játékokon a Garay János, Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rády József, Tersztyánszky Ödön összeállítású magyar csapat tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett. Az aktív sportolástól 1932-ben vonult vissza. Orvosként praktizált. A második világháború után a magyar Vívószövetség elnöke volt.

A naptárreform utáni időszámítás szerint a születésnapja december 16.

A csejen és sziú indián törzsekkel, "Ülő Biká"-val és "Két Hold"-dal együtt a Little Bighorn folyó melletti ütközetben, 1876.06.25-én legyőzte az amerikai hadsereg egyik lovassági alakulatát. A hadjárat kirobbanásához az vezetett, hogy a Black Hill területén élő indiánok megtagadták, hogy rezervátumba települjenek át egy törvényellenesen hozott rendelkezés alapján. A George Armstrong Custer tábornok parancsnoksága alatt álló lovassági zászlóalj azért szenvedett vereséget, mert az indiántábor megtámadásánál nem várta meg a többi egység megérkezését. Nem sikerült bekerítenie az indiánokat, egysége felmorzsolódott, a tábornok pedig életét vesztette.

Eredeti nevén Jean Francoise Julie, Recamier bankár felesége. A hölgy 1794-ben szalont nyitott, amely hamarosan a párizsi társadalmi élet egyik központja lett, és így meglehetősen nagy politikai befolyásra tett szert. Bár Napóleon megszorító intézkedései nem tettek jót a vállalkozásnak, a szalont mégis a végsőkig fenntartotta.