Az én kedves kis falum – Pátka

Pátka a bronzkor óta lakott település, ám a történelem viharaiban számos alkalommal cserélt gazdát: volt, hogy a keltaság főhelyeként tartották számon, de megszállták a törökök is. Nevének eredete is közel ezeréves: az ősi magyar „Paty” személynévnek -ka képző bokros származéka. A település mai névrokona éppen ezért Páty, Pátyod és Rábapaty is.

A Velencei-tó és Fejér megyeszékhelyének közelsége ma is vonzóvá teszi a nyugodt, de szorgalmas életre vágyók számára. Pátka életének meghatározó eleme ugyanis ma is a mezőgazdaság, melynek modern eszközei úton-útfélen erre emlékeztetik a látogatót. A turizmus nem jellemző a településre, pedig látnivaló van bőven: aki ide jön, nézze meg a víztározót, a templomokat, az útmenti dekorációkat, emlékműveket és lovardákat is, sőt, felkeresheti Gárdonyi Géza kisgyermekkori otthonát, amelyről emléktábla tanúskodik. A pátkaiak számára pedig táncos, hagyományőrző programok teszik színessé a mindennapokat. És miközben haladunk a település főútján, s átmegyünk a szűk kőhídon, elahaladunk egy hosszú, hófehér épület mellett. Ez az Ivánka-kúria, amelyet méltán választottak a helyiek a település épített örökségének.

Az Ivánka család kúriája az 1700-as évek közepe-vége felé kezdett el épülni, s mára sok darabból áll. Fő tagozata, kialakítása még őrzi a korabeli jegyeket, barokk kialakítást. Az eredeti kapunak már csak az imitált emléke látható, a főút mellett haladva bárki észreveheti, az épület közepén. A kúria udvara a közeli magtárig tart, s mivel nem birtokközpont volt, ezért található róla olyan kevés információ. De, ahogy megtudtuk a helyiek történeteiből, az Ivánka család birtokközpontja a mai Szlovákia területén található Felsőszemeréd községben volt.

A család tagjai alapították a magyar Vöröskeresztet is, tehát széles körben ismertek voltak, felsőházi parlamenti képviselők is voltak a tagjaik között. Felsőszemeréd éppen ezért Pátka testvértelepülése is. E kapcsolatot azonban nagyon sokáig nem őrizte Pátka, noha az 1930-as években az első testvértelepülési szerződése volt a falunak. Pár éve azonban eldöntötték: megpróbálják felvenni újra a kapcsolat elvékonyodott fonalát. Az Ivánka család emléke azonban még ma is él Pátkán: van ugyanis még olyan idős lakos, aki itt szolgáló dolgozóként járt ki Felsőszemerédre a családdal, az 1930-as, 40-es években. A háború után azonban, amikor a földeket elvették a családtól, megkezdték a kiköltözést. A majorságot később leválasztották az uradalomról, és termelőszövetkezetként működött tovább az 50-es évektől.

A kúria épülete pedig sokáig, 2006-ig iskolaként működött, majd 2006-ban az akkori kormányzati intézkedések következtében megszűnt a pátkai iskola. Az önkormányzat 2009-ben vásárolta vissza, azóta próbálják szépen lassan rendbe tenni. Valamikor 2010 környékén kezdtek el azon gondolkodni a pátkaiak, hogy mégiscsak hasznosítani kellene valahogy a kúria épületét. Éppen ezért átminősítették közösségi épületté, s most, ideiglenes jelleggel, de itt kapott helyet a polgármesteri hivatal. A könyvtárépület működik a másik szárnyban, illetve civil szervezetek számára is van hely. A magtár még hasznosításra vár, de a gépészlakásból mára tájházat alakítottak ki.

A kúria országos műemléki védettséget élvez, a vele szembeni, felújított épület ma művelődési házként funkcionál, s helyi védettség alatt áll. Ennek az épületnek a története is érdekes: eredetileg egy másik kastély állt itt, melynek építőanyagát áthordták, és ebből épült az Ivánka-kúria egy része.

Biztonságban, természet közelében élhetnek a helyiek

Aki Pátkán lakik, nagy telken, biztonságban, jó körülmények között élhet – mondja az egyik helyi lakos. A település előnye a közösségben, a kedves emberekben és a természet közelségében rejlik még, mesélték a helyiek.

Füri József azt mondja, Pátka nagyon élhető település, kedvesek, barátságosak az emberek. Szépségére bárki rácsodálkozhat, ha a dombokról néz le a településre, ahonnan látszik a víztározó, a Vértes, a Velencei-dombság is. – Ennek a közepébe épült be Pátka – mondja. Fő vonzereje a táj, a környezet – mondja József, aki gyermekkora óta él itt.

Abonyi Katalin 12 éve költözött ide Székesfehérvárról, ám már előtte is több mint harminc éve járt ki ide horgászni a férje. – Sok ismerőst, barátot szereztünk tehát itt, s úgy döntöttünk, hogy ide költözünk – mondja Katalin, aki azóta a pátkai Pántlika Tánccsoport oktatójaként, vezetőjeként is kiveszi a részét a helyi kulturális közéletből.

Lázár Lívia is régóta él itt: – Tizenöt éve, egy hasonló faluriport kapcsán találtunk rá Pátkára a párommal. Kisgyerekesként elmondhatom, hogy nagyon jó itt élni, tiniként már kicsit kevésbé, de a város közelsége miatt minden szempontból nagyon jó: közel van Székesfehérvár és közel van Budapest is. Minden lehetőség adott!