Az én kedves kis falum - Iváncsa

A Duna középső, Fejér megyei szakaszán, annak jobb partján fekvő Iváncsa a Budától Eszékre vivő fontos szárazföldi útvonal mentén kialakult település, amely ősidők óta lakott helynek számít, több évezredes múltja a bronzkorig kalauzolja lakóit, látogatóit. Területén római és avar kori, valamint a honfoglalás idejéből származó leletek sokasága került felszínre. A települést az időszámításunk előtti 2. évezredben – a középső bronzkorban – a Vatya-kultúra népe lakta. 

A régészeti ásatások során Iváncsa határában Marosi Arnold régész a Duna-partot védő római őrtornyok egyikének maradványaira bukkant. A feltárásról ekképp számolt be a Székesfehérvári Szemle 1934-ben: „Iváncsáról, melynek neve Ivancsuk kun nemzetség nevétől származik, eddigi régészeti adatunk két római mérföldkő. A község határában gyűjtött cserepeket átvizsgálva egy részük őskorinak bizonyult.” Ugyanezen munkálatok során bukkantak 50-60 centiméter mélyen egy vastag alapfalakat jelző római vakolatra. A falak nyomán haladva egy négyméteres alapterületű épület alapfala bontakozott ki, ami anyaga, méretei és magasabb fekvése alapján nem lehetett más, mint a Duna-­partot végigkísérő római őrtornyok egyike.

A honfoglalás, államalapítás korában a terület királyi birtok volt. Az oklevelek először 1290-ben említik a települést, akkor még Iwanch néven. Az első fennmaradt írásos emlék egy oklevél, melyben Erzsébet királyné Theodor székesfehérvári prépostnak adományozza Iváncsa földjét rétjeivel, erdei­vel, kaszálóival, szigeteivel és minden tartozékával együtt. Iváncs – akkoriban így írták – a mai településtől keletre feküdt. A falu a török időkben elnéptelenedett, II. József uralkodása idején Iváncsapuszta népessége csupán 74 fő volt, benépesedése a 19. században ment végbe. Legjelentősebb birtokosai a Pázmándyak, a Dienesek, a Kazaiak, a Robozok, a Hollósyak, a Bédyek és a Kandók voltak.

A két világháború között a település díszpolgárává választották gróf Bethlen István miniszterelnököt, Vas József népjóléti minisztert és Kozma Miklós belügyminisztert. A második világháború alatt közel három hónapig folytak harcok Iváncsa területén. Az 1950-es években a falu szántóföldjein jött létre Beloiannisz, ahol akkor körülbelül 400 görög család számára biztosították a letelepedés lehetőségét.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Iváncsát közel 3000 fő hívja otthonának, többségük magyar nemzetiségűnek és római katolikusnak vallotta magát. Kedvező lokációjának köszönhetően egy órán belül elérhető Budapest, Dunaújváros és Székesfehérvár. A település értékét növeli továbbá, hogy a helyiek elmondása alapján Iváncsán minden megvan, amire a mindennapokban szükség lehet: vannak munkalehetőségek, folyamatosan fejlődik a település infrastruktúrája és a kikapcsolódni vágyóknak sem kell elhagyniuk a falu határát jelző táblát.

Ami a településképet illeti, elég akár csak a Fő utcán – vagy annak közvetlen környezetén – végigsuhanni, máris megannyi impozáns külsőt viselő épület tárul elénk. Az erő és jó allegóriáját megjelenítő Herkules-szobortól csupán néhány lépésnyire találjuk Me­locco Miklós szobrászművész alkotását, amely játékosan mutatja be a szobrok és a víz kapcsolatát: a négy kamaszgyereket ábrázoló díszkútban a posztamens közepéről szökik fel a víz, amely mintegy két méter magasról a bronzalakokra hullik vissza, rajtuk és a tenyerükön fröcskölődik szét.

A településkép meghatározó építménye a falu két temploma, s nem feledkezhetünk el a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, Makovecz Imre tervei alapján felépült faluházról sem. Az imént felsoroltak mellett az ide érkezőknek érdemes meglátogatni a Helytörténeti Gyűjteményt és az iskola névadója, Fejérpataky László emlékét őrző domborművet. 

Egyre élhetőbb a lehetőségekkel teli falu

A település három tősgyökeres lakója mesélt arról, számukra miért különleges település az otthonuk. Mint mondják, erős a közösségi élet, itt mindenki ismer mindenkit.

– Valóban szeretek Iváncsán élni, ide születtem, ide születtek a gyerekeim, akik miután felnőttek, szintén itt telepedtek le. Sok mindent tudnék mondani, hogy miért szeretem Iváncsát: szeretem, mert itt van a családom, itt vannak a barátaim, az ismerőseim. Jó civil élet folyik Iváncsán, sok civil szervezet működik, úgyhogy ha valaki közösségi életre vágyik, az itt megtalálhatja. – fogalmazott Hajdu Zoltánné, aki otthonát nagyon szép és dinamikusan fejlődő településnek tartja.

Paulusz Nikolett Iváncsához való kötődése kapcsán kiemelte, gyermekkora óta a település lakója, ide járt óvodába, iskolába, sőt, rendkívül büszke rá, hogy jelenleg is a faluban, mégpedig a helyi bölcsődében dolgozhat. 
– Szerintem Iváncsa évről évre nagyon sokat fejlődik. A falu központját a falu szívének hívom, mert itt minden egy helyen megtalálható: bölcsőde, óvoda, iskola, játszótér, éttermek – tette hozzá Nikolett.

A jelenleg egyetemista Balogh Boglárkát megannyi kedves élmény és barátság köti a településhez. 
– Az utóbbi időben nagy változásokon ment keresztül a falu, szebbé és élhetőbbé téve az ittlétet. Nagyon sok lehetőség van itt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Mivel egyetemista vagyok Budapesten, ezért a hétköznapjaim nagy részét ott töltöm, de mindig nagy megváltás, amikor hétvégén hazaérek, hogy itt csend és nyugalom fogad – mondta Boglárka.