Szerelmes történet, maszattal

Ecetke, miután befalta a kurtácska órácskára őt meglátogató cukrászfiú finom mézesmázosát, amelyet az hozott neki, arcocskáján habmaradékkal, a fehér lepedőn morzsák és díszdrazsék között elhemperedve kérlelte ideálját, hogy mondja el újra megismerkedésük történetét.

Ecetke nem hitte volna, hogy azért szereti ezt a mesét, mert ebben mindig megkapta a magáét az a 420 kilós kan állat, amelyiknek strandröplabdányi heréit késsel vágták le a jól öltözöttek, s így a tenyészállat ellanyhult. Pedig, no igen, férfi volt az azelőtt a majorság széltében-hosszában, a baromfiudvar hiányos léckerítésétől innen, a sufni kidőlt oldalán túl, megannyi kolbászérett malac édesapukája, és mégis, a beavatkozás alatt ő is csak rimánkodó visítást hallatott, mint a többi ebugatta, nem kéjes röfögést, mint máskor. Az aktus után nem is szívesen toccsant bele a kukoricától sárga pöttyös dagonyába, hanem bekucorodott hátra, az ólba.

Ecetke azért kérte feszt a történetet, mert abban őt, egy szófordulatában, rendre kisasszonynak nevezte a neki kedves. A lány ezt hallván bókra pirult, orcáján a színeződés afféle volt, mintha nyitott tenyérrel pofoznák. Ízlelgette, forgatta magában az édes megszólítást, mint aki tejkaramellát szopogat. Ritkán jutott szóban kimért édességhez. A fiú ilyenkor játékosan még magázta is néha, amit máskor soha, kizárólag pont akkor.

*

Fehérben voltam, mint Federer Wimbledonban, de ott, mondjuk, mindenki fehérben feszít. Az angolok adnak a hagyományokra, na. Ne röhögj, nem a cukrászszerelésem volt rajtam, hanem az a teniszpólóm, amelyikhez van a vászonnadrág meg a slim fit kardigán. Mentünk vissza Lee­vel a kocsimért, amelyet az éjjel kint hagytunk a falubéli borúton, busszal jöttünk haza. Most ő vezetett. Az esti bornap nagyfejűit persze még ott találtuk a centrumban, hideg sült hússal kezelték magukat. Zsír kell a testnek a józanodáshoz. Csak mondom, hogy tudjál róla. Akarták, hogy velük együnk. Az állatorvos a tegnapi ingében mondani kezdte, milyen jó, hogy még itt vagyunk, indulás van herélni a malacok atyja kant. Atya-gatya. Fogni kéne a zsinórt, amely a hátsó lábát szoríjja. Így mondta, a paraszt. Herélni kell a disznót vágás előtt hónapokkal, tetszik tudni, kisasszony, mert ha nem, keserű lesz a hús, vágáskor belelövell a beste önmagába, de nem bántanám meg finnyás ízlését az efféle részletekkel.

*

A történet folytatását, amelyben a fehér teniszpólóra – amelyet szőrig kigombolva hordott a cukrászsegéd – disznóságok fröccsentek, Ecetke mindig kihagyta. Nem finnyás volt ő, nem is figyelni renyhe, csak ilyenkor forgatta meg szájában a kedves szót, amit kapott.

*

Aztán hívtak minket a vágásra is, mert látták, hogy értjük a csíziót, meg nem kényeskedünk, nem vagyunk mégsem annyira városiak. Jó, hát benyomtam durván akkor is. Hideg volt, hajnal meg latyak. Azok meg rekeszben hozták a házit, és nem is rothadtból főzték, na. A reggelire emlékszem, mert hagymás vér volt, utána filmszakadás. Miután felébredtem, a kolbászok már töltve voltak, nyerítve üdvözöltek a gazdák. Aztán jöttünk haza busszal, Lee vett jegyet. A Piac tértől már egyedül caplattam a Sarlóig, még nem volt este, mert még csak délután volt. Föllifteztem. Kaptam a csomóm, de csak nem nyílt az ajtó, akadt is a zárban a kulcs. Próbáltam mindet, de csak nem. Énszerintem sokáig ültem ott az ajtóval szemben, meg hasaltam is, aztán egyszer csak kinyitottad az ajtót, ugyanígy maszatos volt a képed, mint most, meg ugyanígy piros. Én meg néztem, hogy mi van, hát én nem hagytam itthon ilyen leányt! Kérdeztem tőled, hogy ez a nyolcadik emelet-e, te meg ráztad a buksid, hogy nem, hogy ez a kilencedik, tátogtad. Akkor itt hagytalak, mentem egyet le a lépcsőn, haza. Aztán másnap hoztam föl franciakrémest, hogy ne haragudjál már.

Ecetke további történetei:

Ecetke tortát süt

Ecetke cukrászfiúról álmodik

A cukrozott lánynyál bajhozó

A darás tészta

Ecetke magára talált