2020.04.04. 17:56
A cukrozott lánynyál bajhozó
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Ecetke zeneiskola-növedék korában 4 perc 13 másodperc alatt játszotta végig a Liszt-rapszódiát, de így is csak másodiknak csukta le a zongorafedelet, csapta össze a kottafüzetét, s hajolt meg bátortalanul a régiós szintű zongoraverseny döntőjében. Érezte, ezzel lezárult egy fejezet. Még az eredményhirdetés előtt eltűnt.
Az ismétlések, lassítások szemrevételezése után a szakértőkből és kiöregedett tehetségekből álló zsűri okosan megállapította, hogy Ecetke 7 másodperc időveszteséget szedett össze kottafüzete kilencedik és tizenegyedik oldalának makacs ragacsa miatt. Ha ez nincs, nyerhetett volna, ugyanis a szomszédvár maszkulin versenyzőjének vastag ujjai kétszer is bennakadtak a billentyűk szorításában. A helyzet pusztító erejét magukon megérezve az iskolai vezetőség tagjai, Ágoston úrtól a portás bácsiig, szívesen megrázták volna Ecetkét, hogy csak úgy nyekkenjen az a leány. Az a mohó bestia! Hát, hogy a fenébe lehetsz ilyen! Mire vetemedtél! Átok! Mondták volna neki fröccsenő nyállal, ha Ecetke meglett volna.
*
A ragacs keletkezéséről. Úgy esett, hogy a konyhásfiútól nyár végén kapott napsárga strandtáskából kicsusszant olvadt tejcsokit eszegette a drága még a felkészülési időszak hajnalán, valamelyik alagsori gyakorlóóra közben, amikor még nem jutott föl a csúcsra, a felsőbb zeneterembe, amelyről annyit sugdostak a fülébe, annyian sokan.
Ott napsugarak simogatják a szobát, a szellő gyengéden, játszadozva érinti meg az arcod. A csokizás után Ecetke hiába nyalta le maszatosan is elegáns hosszú ujjait, egyesével, kézfejig, mind a tízet lassú, cukorimádó élvezettel, mégis foltot ejtett a rapszódiás kottán. Nyálasak maradtak ujján a percek. A cukrozott lánynyál okozta a laptapadást.
*
Ágoston úr hozta föl Ecetkét a pincéből. Mérvadó véleménye szerint ez a máskülönben kitárulkozó, odaadó fruska az utóbbi időszakban, na végre, a verseny közeledtét megérezve megkomolyodott, olyan szorgalmasan iskolázik, olyan regulárisan gyakorol, olyan fegyelmezett, amely magatartás leginkább teniszmérkőzések szurkolóit jellemzi, akik, bár hangjuk és kezük erős, rigmusaik lényegre törők, véleményük szigorú, a székbírótól felhangzó kérem után mégis elkushadnak, mint jutalomfalatokkal és veréssel idomított ebek. Ágoston úr – aki 30 évesen, tavalyelőtt két évvel kezdte el űzni a szakmát – volt a tehetséggondozó legkiválóbb zongoramestere. Kedvelte Ecetkét, akiben végtére is látott valamit, de órákat csak a legpedánsabb zongorafutam-indulóknak adott, vagyis neki sosem. Na, még csak az kellett volna! Egészen másképp figyelte a lány fejlődését.
*
Ágoston úr a hivatalos zenevonalon rendelkezett, még idejében. Dél előtt egy órával és öt perccel tárják szélesre a zongoraterem ablakait! Így irodája udvarra néző ablakán kitekintve tisztes távolságból figyelhette a szomszéd épületszárny próbatermében délelőtt 11 órától 12 óráig játszogató Ecetke hátának szép ívét. Ahogy az meg tudta ülni a zongoraszéket! Nem púposkodott. És nemcsak az, hogy az úr örömét, kilátásait nem zavarta ablakkilincs, dupla keret, hosszú csipkefüggöny… A gyakorló zeneterem hozzáértő megnyitása nagyon jó volt mindenkinek, hiszen a muzsika is messzebbre szállhatott, és valahára Ecetke is felhagyott a derekát pőrén, formás kis veséit védtelenül hagyó rövidke, szegetlen blúzok viselésével.
A lányra a szóbeszéd szerint oly jellemző orcátlan alpáriságot így kurtította meg a jó Ágoston.
