2020.02.24. 10:00
Ecetke tortát süt
A lány szája édes, de már hetek óta nem kapott mézesmázost a kedvestől, aki reggeli után szokott jönni, mindig a cukiból. Se egy üzi, se egy muffin, se tölcsér puncsfagyi.
A lány meggyőzte magát, végre kezébe veszi a boldogságát. Ráállt a gondolatra, hogy leugrik a boltba. Tortát süt, citromost! Neglizsére nagykabátot vett, a lépcsőházban tégelyekkel teli fonott kosarát himbálta, mert környezetbarát is volt a lelkem, és repült. Kis doboz tejet és hatos pakk tojást választott, teavajat, sütőport. Só, cukor volt otthon. A lisztet feltépte, kikanalazta a recept szerinti mennyiséget, kikupakolt egy étolajat, s folyatott belőle kedvére. Az eladó nem akkor tessékelte ki, amikor kifacsarta két citrom savanyú levét, hanem amikor manikűrholmijai egyikével reszelni kezdte egy harmadik héját.
*
Ecetke, így hívták a lányt, aki a múltkor szereleméhsége és szekérderék nagy magányossága miatt körömráspollyal esett neki egy napsárga citromnak a boltban, mire föl az eladó kivágta onnan. Hiába mondta neki – lány a fiúnak –, hogy a Nagy(i) receptkönyv(e) című ragacsos szakácskönyvben olvasta, a tortába a citrom héja kell, nem a húsa… Hiába. Ecetke neglizséje hazakullogó vereségében kilátszódott, mert nem fogta össze magán a nagykabátot. Hiába, mert senki se látta. Könnyel sajnálta tortája vesztét. Ecetkének nem a szaga, nem is a tekintete volt szúrós, hanem az a modor, amelyet viselkedésével másokból kiváltott. Csak cukorral lehetett étvágyán és rosszra gerjesztő tulajdonságán csitítani 3-5 percre, ám hiába várta, a tüskés cukrászfiú újabban nem csengetett be hozzá.
