2020.06.09. 14:57
A darás tészta
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A két szomszédlány végül összeköltözött. Egybefűzték a két lakást. Egy spanyolfallal meg egy adatkábelre csipeszelt zuhanyfüggönnyel választották le maguknak a közösből a bejárati ajtajaik előtti négy négyzetméteres hidegpadlós teret, amit aztán Ecetke egyik, a sok tétova ki-bemászkáló pasi cipőtalpától már rojtosra rongyolódott futószőnyegével és Dara valamelyik lekvárfoltos köntösének darabjaival dobtak föl. A „Sweet Home” feliratú lábtörlőt a harmonika-hajlításoknál közöket hagyó paraván elé ejtették. E függőleges rések vonzották a fölöttük lakó, a lift használatáról végképp leszokó gépészmérnök egyetemista fiúkat. Ők a tanszéken ennél szakszerűbb felületkiképzést kaptak.
*
Egymásra találásuk idején Ecetke már kezdett beletörődni a keserű ténybe, hogy a hetek óta elmaradozó cukrászfiú – akinek mézesmázosát azért még javában szájában érezte, ó, mennyire imádta falni! – nem jön többé, nem hozza magával a fehér cukrászruhája alá dugott nyalánkságot. Ecetke valamikor az idő tájt, amikor bús könnye és bő taknya már csak ritkán folyt egybe ártatlan arcán, s már túl volt a nagy citromtorta-fiaskón is, de még mindig csak neglizsét hordott nagykabátja alatt, no, akkoriban vette észre a tulajdon konyhájában üldögélő ismerős idegen szőkét, bizonyos Darát, aki – hiába – nem tudott uralkodni magán, kiskanállal tolta be eperajkai nyílásán az Ecetke hűtőjében talált szamócalekvárt. A kanalazás közben Dara már javában forralta szomszédja valamelyik füles lábasában a hosszúmetéltnek valót egy rezsón. A villanytűzhelyen lévő serpenyőben zsizsegett a forró olajba szórt búzadara. Hú, majdnem baj sült ki abból, hogy Ecetke konyhaplafonjának neonja, a nyiladozó hűtőszekrény, a kredencre tett vén rezsó meg a spéci villanyfőzőlap egyazon ócska áramkört terhelte. Ez csuda fényjátékot okozott egyszeriben. A jelenség hétköznapi hangulatba rántotta Ecetkét. Pedig vasárnap volt. Na, ebbe az áramkörbe később aztán beleköthettek volna a fenti gépészek, ha fűlött volna a foguk a falmunkához. De nem fűlött.
*
Dara korábban is átjárt Ecetke albérletébe lekvárt és más édességet dézsmálni, akkor is, amikor még nem kötötték össze a szükségparaván védte korridorral a két lakást. Dara kifigyelte, hogy Ecetke csak akkor zárta kulcsra ajtaját, ha vendége jött. Ha egyedül bambult törökülésbe helyezkedve fényes takarós franciaágyán, nem törődött a zár adta biztonsággal. Dara fejben arra készült, ha netán lelepleződik, azt hazudja majd a vele egyidős szomszédlánynak, hogy a közös vízórát jött át leolvasni, vagy a gázórát, a barométert, a füstjelzőt. Ilyen csacskaságot eszelt ki. Azt is mondta volna, ha észreveszi őt Ecetke, hogy ugyanúgy süt be hozzájuk a nap, a szél is azonos erővel fújja ablakaikat, így annak idején a rezsispórolós közműves szolgáltatók minden mérőórát itt, Ecetkénél raktak föl, ezért kell neki ide átjönnie olykor. No, mindeddig sosem kellett előadnia ezt az átlátszó mesét, mert Ecetke egyszer se vette észre. Érthetetlen miért, de valóssággal keresztülnézett rajta. Ecetke korábbi vendégei – bár egy ideje csak valami cukrászinas jött hozzá, de már az se – ugyan megnézték maguknak Darát, ha éppen zugiban lekvározott, kicsit bele is szippantottak a levegőbe, még a szájuk szélét is megnyalták, de aztán szót se szólva rontottak be mégis inkább Ecetke hálószobájába.
*
Dara a búzadara pirítása, a tészta kicsomagolása, a hosszúmetéltnek való víz forralása, a porcukor meg a lekvár kóstolgatása közben egy gyermekkori emlékét dédelgette. Szülei szombatonként, hajnal hattól délig a helyi bolhapiacon potyáztak, ezért erre az időre mindig leadták őt Pötyi mamához, akinek konyhájába délelőtt sose, csak délután szúrtak be a napnak sugarai. Dara jól megőrizte magában az otthonkás Pötyi mama képét, ahogy rövid, dagi ujjainak színe pirosba váltott a szorítástól. Maga gyúrta, nyújtotta, vágta a tésztát a kicsi asszony, jaj, de borzasztóan tetszettek nagyija mozdulatai a kisunokának! Dara, bár feje búbja alig ért az asztal lapjánál följebb, mégsem bírt uralkodni magán, s lopva elcsent egy-egy csíkot a nyers tésztából. Beteg leszel tőle, kislányom, megüli a hasikádat, mondta néha Pötyi mama.
*
Darában meghűlt a vér, a szíve is kihagyott, amikor megértette, hogy Ecetke a csapongó áramkörtől, az életre kelt háztartási gépek vibráló fényeitől és a közben odaégett búzadara bűzétől megcsapva most észrevette őt. Megállt szájában a kanál. Bár már lenyalta róla a remegő lekvárt, lenyelni nem volt képes. Kiköpni meg éppen a szájából kiálló kanál miatt volt képtelen. A naptár fölötti falióra másodpercmutatója zsibbadtan várta, hogy továbbmehet-e. Bent az óraszerkezetben a fogaskerekek feszülten tartották vissza az időt. Ecetke buksijában viszont beindultak az agytekervények. Végtére eldöntötte, hogy akkor ő most régi lakótársaként fogja üdvözölni – miért is ne? – ezt az ismerősnek tűnő szőke lányt, aki az ő asztalánál ül, és buta ábrázattal őtőle várja a megoldást. Jó barátnők leszünk, megértjük egymást, szikrázott föl benne a gondolat, s ránevetett, hogy fogai is kilátszódtak.
Továbblépett, mint a másodpercmutató.
