horgászat

2020.07.12. 07:05

Felébredtek az amurok is, jók a pecások esélyei

Még a helyenként viharos időjárási meglepetések mellett is egyre melegebb az idő, ami azt is jelenti, hogy elsősorban azoknak lehet szerencséjük a horgászattal a Velencei-tavon, akik hajnalban vagy alkonyatkor vetik ki a horgot.

Tihanyi Tamás

Huber József budapesti horgász egy négykilós pontyot fogott „napközben”

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Az idei esztendő 27. hetében egyértelműen a nyárias meleg volt a jellemző, amely időnként erős széllel párosult. A pontyokat szerencsére az egész tavon jól fogták, és nem is csupán egy- vagy kétkilós példányok akadtak horogra – tájékoztatta szerkesztőségünket kérdésünkre Bozai Zsolt, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének halőri csoportvezetője. A szakember beszámolójában külön érdekességként emelte ki, hogy szerinte az éjszakai kapások ebben az időszakban kevésbé voltak jellemzőek, a reggeli és a délelőtti órákban azonban már jóval eredményesebbnek bizonyultak a horgászok. Ráadásul amurt is fogtak néhányat, az egyik legnagyobb például egy 15 kilogrammos példány volt. A ragadozók ugyancsak jól táplálkoztak.

Huber József budapesti horgász egy négykilós pontyot fogott „napközben”
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Leginkább a balint és a süllőt sikerült horogra csalniuk a türelmes pecásoknak, utóbbi fajból több 5 kilogrammos mellett egy 7 kilogramm feletti egyedet is akasztottak, majd engedtek vissza mérlegelés után az ezúttal nyilvánvalóan elégedett horgászok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában