ENSZ-közgyűlés

2017.09.18. 16:46

Magyarország minden állampolgárát megvédi

Ameddig Magyarországot ez a kormány vezeti, addig az országban senkinek sem kell félnie, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségi vagy vallási közösséghez tartozik.

Az Európa előtt álló jelenlegi legnagyobb kihívás a biztonságra vonatkozik, hogy vajon az európai vezetők helyre tudják-e állítani a kontinens és az ott élő emberek biztonságát – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, ahol részt vesz az ENSZ közgyűlésének 72. ülésszakán, és látogatása keretében amerikai zsidó szervezetek képviselőivel is találkozott.

A miniszter szerint a biztonsági kihívások még hangsúlyosabbak a nemzetiségi, illetve a vallási közösségek vonatkozásában, így az Európában élő zsidó közösségek számára is.

Éppen ezért arról biztosította az Egyesült Államokban élő zsidók szervezeteit, hogy a magyar kormány két dologban egészen biztosan nem ismer kompromisszumot.

  • Az egyik Magyarország és a magyar emberek biztonsága. Mint mondta, Magyarország kormányának az a felelőssége, hogy ne engedjen Brüsszel nyomásának, hanem „teljes erejével és ésszerű döntéseivel, felelősségteljes politikájával védje meg Magyarországot, a magyar embereket és így a Magyarországon élő zsidó közösség tagjait is”.
  • A másik, amiben Szijjártó Péter szerint Magyarország nem ismer kompromisszumot, az az antiszemitizmussal szemben meghirdetett zéró tolerancia. „Ameddig ez a kormány vezeti Magyarországot, addig senkinek sem kell félnie függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségi vagy vallási közösséghez tartozik.”
  • Szijjártó Péter tájékoztatta a zsidó közösség tagjait, hogy a magyar kormány egy olyan egymilliárd forintos rekonstrukciós, újjáépítési program mellett döntött, amelynek keretében felújítják azokat a zsidó temetőket Magyarországon, amelyek esetében erre már nagyon régen került sor. Mindezt a vallási hagyományok és szabályok tiszteletben tartásával teszik – tette hozzá.

    Borítókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) megbeszélést folytat Martin Hoffmannal, a helyi haszid zsidó közösség képviselőjével New Yorkban 2017. szeptember 18-án. A tárcavezető az ENSZ közgyűlésének 72. ülésszakán vesz részt New Yorkban. MTI Fotó: KKM

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában