Fontos útszakasz lesz felújítva

2024.05.24. 19:34

Elindult Csőszön a Dózsa György utca felújítása

Nagyszabású útfelújítás indult el Csősz településen

Bokányi Zsolt

a kép illuszráció

Fotó: Facebook

Csősz Község Önkormányzata 60 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert útfelújításra. Régi álma valósulhat meg így a településen élőknek. A felújítással érintett Dózsa György utca a település egyik leghosszabb utcája, gyűjtőútja, amely a falu központján vezet keresztül. Az utca útburkolata öntött bitumennel és bazaltkővel fedett, amely kb. 40 éve készült és mára az állapota jelentősen leromlott. Kátyúzással időnként javításra kerültek az úthibák, azonban ez nem hozott tartós eredményt. A beruházás keretében felújításra kerülő Dózsa György utca, a Bekötő u. (Kossuth Lajos utcai) csomóponttól kerül felújításra mintegy 1 km hosszon.

A fejlesztés eredménye hozzájárul a közcélú, minőségi infrastruktúra egyenlő esélyű hozzáféréséhez; javítja a településrész lakosainak életminőségét, a közlekedésbiztonság feltételeit és a településképet; vonzó és élhetőbb települési környezetet hoz létre, erősíti a helyi lakosság kötődését, hozzájárul a község népességmegtartó képességének növeléséhez. A munkálatok befejezésének várható határideje 2025. augusztus 31.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában