A szabadság hegedűse

A Fejér Megyei Hírlap sajtóbálján Illényi Katica bűvölte el a közönséget virtuóz hegedűjátékával, dalaival, személyiségével, s ahogy mondani szokták: szikrázó mosolyával. A fellépését követően készségesen válaszolt kérdéseinkre.

- Az illendőségen túl miként vélekedik a jótékonyságról és az adakozásról?

- Szívesen segítek az én eszközeimmel, különösen, ha csakugyan rám van szükség. Ha valamely ügy mellé állok, akkor abban is az embert keresem. Lelkileg nem könnyű olykor bizonyos helyeken megjelenni, de épp ezért tartom fontosnak a bánatot, a fájalmat enyhíteni, s vidámságot, örömet vinni másokhoz. Édesanyám gyógypedagógus volt, édesapám is segítőkész ember, szívesen látogatok idősek otthonába, az öregek szeretete megható, sugárzó. Gyakorló katolikusként bármelyik egyháznak igyekszem támogatni a tevékenységét, felekezetre való tekintet nélkül. Mindegyik vallás ugyanarról szól

- A művészt, az előadót hajlamosak vagyunk azonosítani szerepével. Önnel kapcsolatban az az érzése az embernek, hogy egészséges, boldog és kiegyensúlyozott. A színpadi csillogás nem lehet álca!

- Csakugyan rendezett családban éltem, a szüleim nem váltak el, négyen vagyunk testvérek. Édesapám sajnos, meghalt, az Operaházban hegedült, s mi mindannyian zenét tanultunk, az Operába, színházba, balett-előadásokra jártunk, s jól tanultunk. Akkor természetesen éltem meg mindezt, ma már látom, milyen kiváltság volt ez nekünk.

Illényi Katica: A legizgalmasabb feladatnak tartom kitalálni a közönség hangulatát (Fotó: Koppán Viktor)

- Rengeteget gyakorolt gyerekként az édesapa kívánságára. Nem volt ez terhes?

- Ritkán lázadtam a feladatok ellen. Sokat kaptam a Jóistentől, s kötelességem ezt kiteljesíteni. Különben erős közlési vágy élt bennem mindig, folyton énekeltem a húgomnak, a földrajz leckét előadtam édesanyáméknak délután, meséltem, magyaráztam. Rajzoltam is, képregény figurákat, s a szájukhoz beírtam a buborékba, mit mondanak! A papíron is beszéltem. Ferenc bátyám a Houstoni Szimfonikusok első hegedűse, mellette figyelemre méltó szobrász és festő. Mindannyian fogékonyak voltunk a művészetek iránt.

- De e többféle adományból mit szeret a legjobban? Muzsikál, énekel, táncol külön-külön és egyszerre is

- Ez olyasmi, mint mikor az ember több nyelven beszél. Csak másként. Klasszikus zenésznek szántak a szüleim, s mondhatom, mára szorgalmasabb vagyok, mint gyermekkoromban. Megismerhettem a hegedűirodalom legszebb és legnehezebb darabjait. Rengeteget dolgozom rajta, hogy megfeleljek a magam támasztotta elvárásnak. Gyerekkoromban csodálkoztam is rajta, hogy mások nem csinálnak annyi mindent, mint mi, s ez a terhelhetőség megmaradt bennem.

- Könnyedén jár át és ki-be a zenei műfajok között. Tudatosan nem voksol egy mellett?

- A klasszikus zene túlságosan kötött, nem ad lehetőséget a rögtönzésre. A változatosságra és a játékosságra több alkalom adódik más műfajokkal. Kétévente állítok össze egy koncert-repertoárt, csupa új darabokból. Egy idő után megunom, amit sokszor előadtam, s az élet hozza is az új számokat. Mindent és mindenkit hallgatok, lógok az interneten, a zenész barátaimat figyelem.

- A fehérvári előadáson nagy sikert aratott Piazzolla Tangójával. Önt is magával ragadta ez a sodró muzsika.

- Egyik kedvencem az argentin Piazzolla, aki szenvedélyes harmonikás volt, eredetileg erre a hangszerre írta a darabjait is. A kipróbált korszakok és műfajok közül a legkedvesebb a 20-as, 30-as évek jazz-, illetve swing zenei világa. Az improvizálás öröme vonz benne, a szabadság! Az amerikaiak mellett gyakran játszom Stéphane Grappellit, a fehér francia jazz-hegedűs mindig vidám és pozitív darabjait. A free jazz viszont nem a műfajom, s a gépzenét sem kedvelem.

- És hova lett az operett? Szépsége, alkata, hangja adott az elvárt illúzióhoz!

- Az operett elmúlt belőlem. Tíz évig játszottam klasszikus szubrett-szerepeket, díszmagyarban, a szokásos kellékekkel, őrzök a szívemben sok emlékezetes előadást. Farkas Bálint kedves partneremmel gyakran léptünk fel együtt a híres operett-szerepekben, bár a lelkem mélyen sohasem voltam igazán szubrett. De primadonna sem. Naiva-primadonna, így nevezik azt a szerepkört, amit leginkább magaménak éreztem. De az ember változik

- A szépsége mellett elképesztő a kondíciója! Hogy csinálja?

- Aki kiáll a színpadra, annak kötelessége a legjobb formáját hozni! Mióta az eszemet tudom, sportolok. Egy balerinától tanultam meg főiskolás koromban meghajolni, mert az sem egyszerű. Rengeteget futok, a fekvőtámaszból soha nem elég, hat éve jógázom. Egy ideje a bodyArt nevű sportágat is művelem, mely hasonlít a jógához, ez erősít, nyújt, s persze a tánc is sportnak számít.

- Önálló estjein Illényi Katica belebújik a szerepekbe, a dalokba, a hegedűjátékba, s az egyes számok között saját maga szól a közönséghez, személyesen.

- A legizgalmasabb feladatnak tartom kitalálni a közönség hangulatát ott és akkor! Ráhangolódni a várakozásra és lelkiállapotra, ami a nézőtérről fogad. A közös éneklés, a közvetlenség olyanná teszi e találkozást, mintha baráti összejövetelen lennénk. Nem választ el a rivalda az emberektől.

Névjegy

Illényi Katica klasszikus zenész családba született. 14 éves korában fölvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem „Különleges tehetségek” osztályába. 1991-ben kapta hegedűművész diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1996-tól 2002-ig énekes-hegedűse volt a Budapest Klezmer Band-nek. 2002-től önálló karrierbe kezdett. Évente adott saját szervezésű, nagyszabású koncerteket. Koncertjein felcsendültek a klasszikus hegedűirodalom gyöngyszemei, elkötelezettje lett a magas színvonalú könnyűzenének. Munkásságát 2012-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el.