Zaklatás, visszaélés

2024.05.09. 06:00

Mesterséges intelligencia védi majd a sportolókat az olimpia alatt

A rendszer több ezer fiókot figyel majd valós időben az összes jelentős közösségi médiaplatformon, hogy a sportolók kizárólag a saját teljesítményükre összpontosíthassanak.

MW

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a mesterséges intelligencia által működtetett megfigyelőrendszer segítségével igyekszik megvédeni a sportolókat a internetes zaklatásoktól és visszaélésektől a nyári, párizsi ötkarikás játékok ideje alatt

Forrás: Shutterstock

Fotó: Yta23

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a mesterséges intelligencia által működtetett megfigyelőrendszer segítségével igyekszik megvédeni a sportolókat a internetes zaklatásoktól és visszaélésektől a nyári, párizsi ötkarikás játékok ideje alatt.

A NOB közleménye szerint a rendszer több ezer fiókot figyel majd valós időben az összes jelentős közösségi médiaplatformon, több mint 35 nyelven. Minden azonosított fenyegetést vagy zaklatást megjelölnek, hogy azokat hatékonyan kezelhessék a médiaplatformok üzemeltetői, sok esetben még azelőtt, hogy a sportolók láthatnák az üzeneteket.

„Ez a rendszer azért működik, hogy a sportolók kizárólag a saját teljesítményükre összpontosíthassanak” – mondta Kirsty Burrows, aki a biztonságos sportért felelős munkacsoport vezetője a NOB-ban.

A párizsi olimpiát július 26-tól augusztus 11-ig, a paralimpiai játékokat augusztus 28-tól szeptember 8-ig rendezik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!