Vidi - Hajduk után

2024.01.12. 18:00

Grzelak: "Összességében elégedett vagyok"

A Fehérvár FC 4x30 perces edzőmérkőzésen szenvedett 5-2-es vereséget a horvát élvonal listavezetője, a Hajduk Split alakulatától. A horvátországi edzőtűbort záró összecsapásról mondta el véleményét a Vidi vezetőedzője.

Ferencz Balázs

Bartosz Grzelak, a Fehérvár FC vezetőedzője

Forrás: fehervarfc.hu

- A mai első mérkőzésen, vagyis az első hatvan percben jól játszottunk, jól építettük a játékunkat. Persze vannak még dolgok, amikben javulnunk kell, mint például a rögzített szituációk levédekezése, de ez teljesen normális a felkészülés legelején. Összességében elégedett vagyok a játékosokkal, örülök, hogy egy ilyen erős csapat ellen léphettünk pályára, mint amilyen a Hajduk Split - vélekedett a Fehérvár FC vezetőedzője a klub honlapjának, Bartosz Grzelak. - A második mérkőzésen rengeteg fiatal játékos volt pályán a csapatunkban, akik sokat tanulhattak ebből a találkozóból. Nem szabad túlságosan félénken játszani, a kelleténél jobban tisztelni az ellenfelet. Keményen kell letámadni és bátran megcsinálni azokat a dolgokat a labdával, amikre képesek vagyunk. Elégedett vagyok azzal, ahogy a srácok hozzáállnak a munkához, de tisztában vagyunk azzal, hogy még sokat kell tanulniuk.

Fehérvár FC - Hajduk Split 2-5 (1-1, 1-2, 2-3)
Umag, zárt kapuk mögött.
Fehérvár FC: Tóth B. - Csongvai, Serafimov, Gergényi - Bese, Katona, Pinto, Christensen, Schön - Kastrati, Szabó L. A 60. perctől:  Rockov – Simut, Larsen, Spandler, Husvéth (Horváth Gergő Ákos, 110.), Menyhárt – Pető, Bambock, Berki – Tóth T. V., Kovács P. Vezetőedző: Bartosz Grzelak
Hajduk Split: Lucic - Ofoe, Livaja, Moufi, Sigur, Pukstas, Krovinovic, Uremovic, Kleinheisler, Sarlija, Sahiti. Vezetőedző: Mislan Karoglan
Gól: Szabó L. (19.), Simut (88.) ill. Livaja (24.), Krovinovic (55.), Kalinic (78.), Trajkovski (103.), Durdov (118.)
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában