Új adakozási forma

2024.05.27. 16:24

Megmaradt, de továbbra is kifogástalan minőségű ételekkel segítik a fehérvári rászoruló családokat

Egy újabb, rászorulókat segítő városi programot jelentett be május 27-én, hétfőn Cser-Palkovics András polgármester az Alba Aréna nemrég megnyílt éttermében, mely az önkormányzat, a városgondnokság és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ együttműködésének eredményeképpen valósult meg.

Déri Brenda

Újabb, rászorulókat segítő programot jelentettek be az Alba Arénában

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Fehérvári rászoruló családokat céloz meg az az újabb program, mely egy közel másfél hónapos tervezési, előkészítési munka eredménye. A kezdeményezés célja, hogy minél kevesebb étel menjen a kukába és minél több rászoruló fehérvári család kifogástalan minőségű, ellenőrzött ételekhez jusson. A fent felsorolt szervek összefogásának hála ez meg is valósulhat, mégpedig úgy, hogy az Alba Arénában, valamint a Sóstói Stadionban lévő sokkoló hűtőbe kerülnek azok az étek, amelyek megmaradtak a nagyobb városi rendezvények vagy az éttermek – Alba Aréna és a Sóstói Stadion étterme – zárórája után, amit aztán az Alba Bástya eljuttat a rászorulóknak. Ennek részleteiről számoltak be május 27-én, az Alba Arénában, ahol Cser-Palkovics András hangsúlyozta: csak kifogástalan minőségű, ellenőrzött ételek jutnak el a családokhoz, ugyanis a megmaradt ételek továbbadásának folyamatára szigorú jogszabályi előírások vonatkoznak, illetve különböző engedélyek is szükségesek. A városvezető azt is megjegyezte, hogy ez nem csak szociális szempontból előrelépés a városban, hanem környezetvédelmi oldalról is. 

– Városunkban két nagy konyhát üzemeltetünk és rengeteg nagy létszámú rendezvényt tartunk, amelyek után óhatatlanul marad meg étel. Éppen ezért nagy öröm, hogy útjára indulhat ez a kezdeményezés, mellyel reményeink szerint sok családnak tudunk segíteni – ezt már Bozai István, városgondnok mondta a hétfői sajtótájékoztatón.

Vinczéné Tóth Marianna Székesfehérvár Városgondnokságának rendezvény divízióvezetője a program kapcsán kiemelte: ezek csak olyan megmaradt ételek, amelyek fogyasztásra alkalmasak.

Nagyjából 1000 főn tudnak segíteni a megmaradt ételekkel
Fotó: Fehér Gábor / FMH

– Minden ételt, legyen az köret, desszert, hús külön erre a célra fenntartott ételtároló dobozokba helyeznek, majd ezt követően a sokkoló hűtőbe, amelyből aztán az Alba Bástyások kiveszik és eljuttatják a családoknak. A sokkoló hűtőnek két oldala nyitható, míg az egyik oldalon belehelyezik az ételt, addig a másikon kiveszik. Illetve fontos tudni, hogy ennek menete az úgynevezett élelmiszerbiztonsági rendszer, a HACCP rendszer szerint zajlik – részletezte, végül pedig arra is kitért, hogy az ételek 24 órán belül jutnak el a családokhoz.

Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője elmondta, hogy számos családdal van kapcsolatuk, amelyek nagyjából 1000 főt tesznek ki, így az ételeknek bőven akad helye.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában