Rallye

2019.04.01. 09:30

Vinczéék vették be az egri várat

A Credobus Eger Rallye-val elrajtolt az országos ralibajnokság idei kiírása az elmúlt hétvégén.

Nagy Péter

Fogarasiék Hondája feladta a harcot a szezonnyitón

Fotó: Sári Péter

A tavalyi idényzáró után az országos ralibajnokság nyitófordulója is Egernek jutott, a történelmi városban közel százhetven páros három napon át gyűrte a kilométereket, illetve egymást. A tizenhat gyorsasági szakaszt és egy szuperspeciált felvonultató viadalon ismét ott volt az első osztályban vitézkedő móri ifj. Fogarasi Attila, aki új navigátorával, Májer Dáviddal szeretett volna maradandót alkotni kategóriájukban, valamint a 2WD kupában. A Fejér megyei pilóta tavaly Papp Tamás oldalán száguldozott, aki időközben Osváth Péter R5-ös Skodájába ült át jobb egybe.

Jól indult a péntek Fogarasiéknak, akik az első rövid gyorsaságit az élen zárták a 2WD kupában, ahol jó kis mezőny jött össze: összesen tizenhat páros vetélkedett a serleg elhódításáért. Az igazi próba szombaton várt az indulókra.

Fogarasiék Hondája feladta a harcot a szezonnyitón
Fotó: Sári Péter

– Puha a gumink, nem igazán volt jó, de gyorsulunk – jött az üzenet Májeréktól a második mért szakasz után. A Parádsasvár–Szuha– Mátraalmás útvonalat követően már látszott, hogy valami nincs rendben az R3-as Honda Civic Type-R-rel, hiszen a többiek által kilenc percen belül teljesített „dobálós” távot a móri ralis és társa több mint 12 perc alatt tette meg. A negyedik gyorstól aztán végleg kiszállt a küzdelemből a Speed Technika két versenyzője, majd az utolsó napon a következő információ látott napvilágot a részükről: – Vagy a féltengely eltörött, vagy valami hasonló. Nincs hajtás, ez a vége nekünk…

Az immáron a Fogarasi– Májer duó nélküli megmérettetést a Vincze Ferenc, Bacigál Igor fémjelezte csapat nyerte abszolútban a Turán Frigyes, Bagaméri László és a Balogh János, Holczer Dániel alkotta brigád előtt. A 2WD kupát Csomós Miklós és Nagy Attila vihette haza. Folytatás négy hét múlva, Miskolcon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában