Monodráma az elkerülhetetlenről

2022.10.27. 20:24

Polcz Alaine író mint bábfigura jelenik meg egy darabban, Kincsesbányán

Színházi előadással idézik meg október 28-án, pénteken 18 órától az idén 100 éve született Polcz Alaine író, pszichológus, tanatológus alakját Kincsesbányán, a helyi művelődési ház színpadán.

Majer Tamás

Nem csupa komorság, bánat jellemzi az előadást

Fotó: Orosz Sándor

Egy vendégelőadás érkezik a mindenszentek előtti hosszú hétvége előestéjén a megyeszékhelyhez közeli községbe: a Déryné Program révén a nézők ingyenesen tekinthetik meg az Alaine – Ideje a meghalásnak című előadást, amely egy különleges monodráma. Monodráma, hiszen benne a színpadon egyedül Markó-Valentyik Anna bábszínész lesz jelen mint hús-vér, lélegző ember, ám mégis partnerrel! Polcz Alaine a honi színpadokon kuriózumnak számító protézistechnika révén jelenik meg, illetve jeleníti meg őt a bábművész. 
– Szokták is mondani a nézők, hogy borzasztóan nehéz egy idő után az, hogy emlékeztessék magukat arra, egyedül vagyok a színpadon, és amit rajtam kívül, mellettem látnak, az egy báb, és igazából nem él – mondta el elöljáróban Markó-Valentyik Anna. – Csodálatos, amikor ezt mondják, vagyis az, hogy tényleg ennyire megcsalja a látvány a szemüket, az agyukat! 
Nos, ezért is ígérkezik különlegesnek a kincsesbányai színházi előadás. Sőt, ritkaságnak számít az is, hogy az Alaine-báb szája mozog a közel egyórás előadás alatt! 
A darab témája kapcsolódik a közelgő mindenszentekhez, halottak napjához, hiszen az elkerülhetetlenről, a halálról szól, Polcz Alaine tanatológus szövegei révén. A tanatológia a halálra való felkészülés, a haldoklás, a gyász elméleti kérdéseit vizsgáló tudomány. 
Ám fontos jelezni, nem csupa komorság, bánat jellemzi az előadást: – Mindenbe kell egy kis só, még az édes dolgokba is, itt is a borúra derű, a derűre ború váltakozása történik – mondta az előadásról szólva Markó-Valentyik Anna.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában