A sorsára hagyott kastély

2022.07.21. 20:00

A seregélyesi kastély egykori pompája már csak emlék

Egy, a közösségi oldalon közzétett fotósorozat légi felvételek segítségével örökítette meg a seregélyesi kastély jelenlegi állapotát. Sajnos a látottak alapján kijelenthetjük: a jobb sorsra érdemes kastély – amelyet az évek során módszeresen kifosztottak – régi pompája már csak az emlékek közt él. Hogy lesz-e még valaha ragyogó esküvőhelyszín az elhagyott Zichy-Hadik-kastély? Reméljük.

Héjj Vivien

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az 1800-as évek első felében épült, klasszicista stílusjegyeket hordozó U alakú kastélynak egészen biztosan jobb sorsot szánt annak építtetője, gróf Zichy Ferenc. A kastély utolsó lakói gróf Hadik Béla és felesége voltak, kik végső nyughelye ugyancsak Seregélyesen található.

Az évtizedekig üresen álló épület helyreállítására az 1980-as években került sor, az akkori tulajdonos, a Taurus Gumiipari Vállalat, kastélyszállóként működtette az épületet, amely megannyi ünnepi ceremónia méltó helyszíneként funkcionált. A jelen állapot kialakulásához vezető út vélhetően 2011-ben kezdődött el, amikor a tulajdonos cég ellen felszámolási eljárás indult, s a Zichy-Hadik-kastély új gazdára lelt.

Az épületet a jordániai érdekeltségű Pharaon Alfa Kft. vásárolta meg, s az akkori szóbeszéd szerint az újdonsült tulajdonos 3 milliárd forintot szánt a kastély felújítására, ám a tervek egy évtized múltán is tervek maradtak. A cég – jordániai névadójának halála után – időközben nevet változtatott, s a legutóbbi információk szerint a jogutód Staurus Property Management Kft. birtokolja a seregélyesi műemléket.

A nyilvános cégadatok szerint a Budapestre bejegyzett cég ügyvezetője az ammáni illetőségű Tariq Nael Mansour Alhammouri. Az egyebek mellett ingatlan bérbeadással és üzemeltetéssel, valamint szálláshely-szolgáltatással foglalkozó Staurus Property Managementnek a fellelhető cégadatok szerint 2020-ban nem volt árbevétele, így habár a cég nem áll felszámolás alatt, vélhetően nem folytat aktív szolgáltatói tevékenységet.

A sorsára hagyott kastély állapota tehát – tulajdonos ide vagy oda – egyre csak romlik, s az évek alatt többször vált betörések célpontjává az egykor még impozáns külsőt mutató épület. Talán már csak a remény maradt, hogy egyszer újra régi pompájában láthatjuk a Zichy-Hadik-kastélyt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában