Leginkább fiatal fellépőké volt a tér a szerdai Csoóri-esten

Jól neki kellett feszülnie annak, aki a viharos szélben gyalog szeretett volna szerdán eljutni valahonnan valahová. Mégis, szép számmal érkezett a közönség a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba, ahol a kilencven éve, 1930. február 3-án született Csoóri Sándor Kossuth-díjas író, költő emlékére szervezett újabb programot a róla elnevezett társaság. (Hétfőn, pontosan a születésnapon pedig a szülőfaluban, Zámolyon tisztelegtek Csoóri előtt, a szülőházon elhelyezett márványtáblával, koszorúzással.)

A szerdai esten először Fehérváron készült interjúrészletet láthattunk, amelyben a költő a magyarságról, irodalom és politika viszonyáról beszélt. Majd a Csoóri Sándor Társaság elnöke, Bakonyi István irodalomtörténész köszöntötte a megjelenteket, felidézve az elmúlt napok megyei és budapesti eseményeit, amelyekkel a költőre emlékeztek. Szólt a társaság megalakulásáról, majd felhívta a figyelmet arra: a műsorban többnyire fiatalok szerepelnek, övék ezúttal a tér.

S valóban, a nyitószám az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportjáé volt, amely vidám táncot hozott a színpadra. Utánuk egy korábbi Versünnep-győztes, Baráth Eszter szavalt Csoóri-verseket, majd a társaság létrehozását szorgalmazó Káliz Sajtos József költő, író idézte Csoóri Sándor emlékét. Mint kiderült, negyven éve ismerkedtek meg egymással, s 2005-ös kiadással Káliz Sajtos kötetet is szerkesztett a költő verseiből, Ünnep a hegyen címmel (a kiadó a Vörösmarty Társaság volt). Később pedig, tíz éve, a 80 éves Csoóri születésnapjára Ikercsillagok címmel jelent meg kötet, amelyben Káliz Sajtos József szonettkoszorúval tisztelgett a költő és Nagy László emléke előtt (a kiadó ugyancsak a Vörösmarty Társaság). Elhangzott: Csoóri Sándor sorsa is a helytállás és a megmaradásért való küzdelem volt.

Az est során szavalt még Kopiás Konrád Lukács, akit Kopiás Gabriella kísért fuvolán, s felléptek a Hermann László Zeneiskola növendékei, Szabados Tünde és Marton Bendegúz, akik népdalokat adtak elő. A műsor vége felé Baráth Eszter előadta a Menjünk haza? című, Csoóri által testvérének ajánlott verset is, amely a hazatérés vágyát, s azzal szemben az akkori sivár jelent ábrázolja, utolsó sorai mégis biztatók, s még a szerda estéhez is illettek:

„Legalább mi feszüljünk szembe / homlokunkkal az ónos szélnek.”