Évtizedes ügynek is kell egy dosszié

2022.10.21. 18:00

Sokstációs bürokráciakálváriát és komoly pénzbírságot jelenthet a dokumentumok hiánya

Egy régi olvasónk jelezte felénk, hogy kapott egy csekket a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatótól, melyben 16 ezer forintos pótdíjfizetési kötelezettségre hívják fel a figyelmét, mivel ő felel az ilyen és ilyen forgalmi rendszámú autóért.

A kézhezvételtől számított 60 napon belül vagy fizetni kell, vagy bizonyítani

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

Ha nem fizet hatvan napon belül, akkor már 65 ezer forint lesz a bírság és később, ha peres szakaszba jut a dolog, akkor lesz egyszer a 65 ezer és egyszer a teljes perköltség is. Ez már önmagában is ijesztő, ám ebben az esetben még aggasztóbb volt a helyzet, ugyanis Olvasónk a szóban forgó autót vagy két évtizede eladta, sőt nem csak hogy eladta, de még az adásvételi előtti években bevezettetett egy üzembentartót is az új forgalmi engedélybe. Szóval a régi tulajdonos sem üzembentartó, sem tulajdonos nem volt és persze a kocsi és a rendszám sem volt a birtokában, mégis fizetnie kellett.

A folyamatról magát a NÚSZ-t kérdeztük. A szolgáltató válaszában az áll: -Amikor egy gépjármű áthalad egy fix ellenőrző portál alatt, vagy egy mobil ellenőrző autónk előtt, fotó készül róla. Az ellenőrzési rendszer által felismert rendszám-, felségjel- és díjkategóriaadatok automatikusan összevetésre kerülnek az e-matrica értékesítési adatbázisunkkal, melyet szükség esetén vizuális ellenőr kollégáink is ellenőriznek. A jogosulatlan esetekre akkor küldünk pótdíjfizetési felszólítást, ha az adott járműre az ellenőrzés időpontjában nem szerepelt a rendszerben minden szempontból megfelelő e-matrica. A tévedés lehetősége ennyi rögzítő rendszerrel és ellenőrzéssel tehát ki van zárva. A felszólított ügyfél, vagy meghatalmazottja meg is kaphatja a járműről készült képet, ha azt külön kéri a kapcsolattartási csatornák bármelyikén.

Az olvasónktól érkező konkrét ügy kapcsán kérdeztük azt is, hogy megússza-e az a díjfizetést, aki például felteszi egy régi, öreg kiszuperált autó rendszámát egy új kocsira és úgy megy végig az ellenőrző kamerák alatt? A NÚSZ válaszában határozottan kijelentette: -Ha valaki nem a szóban forgó gépjárműre érvényes, hatóságilag kiadott és nyilvántartott rendszámot teszi fel a járműre, bűncselekményt követ el, és később az ügy rendezése során rendőrségi eljárás is indul.  Az elkövetőnek a Büntető Törvénykönyv szerinti egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt is felelnie kell tettéért, amellett, hogy az útdíjfizetést sem ússza meg.

A hírlaphoz forduló olvasót segítve arra is rákérdeztünk a NÚSZ-nál, hogy mi van akkor, ha valaki már nem tudja igazolni, hogy 20 éve eladott egy kocsit és azt sem tudja, hogy kinek? Ez esetben hogyan tudja kikerülni, vétlenként, a díj-, illetve a pótdíjfizetést?

A kormányablakok létrehozása előtt a lakosoknak hivatalosan a helyi okmányirodában kellett jelezniük a gépjárműeladást.  Alapvető érdekük is, hogy megtegyék a bejelentést, azért, hogy a szóban forgóhoz hasonló esetek ne történhessenek.

Előfordulhat, hogy bár az eladó bejelentette hivatalosan a gépjármű eladását, a vevő ezt elmulasztotta, és így a nyilvántartásban továbbra is a régi üzembentartó/tulajdonos neve szerepel. Ez esetben a kormányablaktól kell igazolást kérni a szóban forgó rendszám kapcsán az erre vonatkozó információkról.

Persze a tulajdonosi és üzembentartói jogokra is rákérdeztünk. például, hogy végső soron kit szólít fel a NÚSZ, illetve, hogy kit terhel az objektív felelősség pályadíj szempontjából?  A szolgáltató szerint a jogosulatlan úthasználat időpontjában nyilvántartott üzembentartónak, ennek hiányában a tulajdonosnak küldi a pótdíjfizetési felszólítást.

Ennek némileg ellentmond a hozzánk forduló Olvasó levele, ugyanis a korábbi tulajdonos kapta a fizetési felszólítást, nem pedig az üzembentartó. Annak ellenére, hogy jogosulatlan úthasználat esetén a NÚSZ Zrt. automatikus folyamat részeként a Közúti Közlekedési Nyilvántartás által kezelt közhiteles gépjárműnyilvántartásból kérdezi le a szóban forgó rendszám kapcsán az üzembentartói/tulajdonosi adatokat.

Aki hibázik, az dolgozik, mindegy, hogy ember vagy automata irányítja a rendszert, de a legnagyobb jószándék ellenére is előfordulhatnak hibák. A kérdés, hogy ameddig a reklamáció, az ügyintézés zajlik, addig érdemes-e befizetni a pótdíjat? És ha megtettük, később visszakapja-e az "ártatlan/vétlen" az adott összeget, vagy az elveszett?

A 60 napos kedvezményes pótdíjbefizetési határidő a felszólító levél átvételének dátumától számítódik. Ha a felszólított ügyfél igazolni tudja, hogy a szóban forgó rendszámú gépjármű az ellenőrzés időpontjában már nem volt a tulajdonában, a megküldött igazolások alapján a pótdíjesetet részéről lezártnak tekintjük, és az új tulajdonosnak postázzuk ki a felszólítást.

Amennyiben a gépjármű egyedi azonosító jelével való visszaélés történt, a vonatkozó rendelet alapján nincs helye a pótdíj kiszabásának, ha az érintett gépjármű tulajdonosa/üzembentartója igazolja, hogy a gépjármű egyedi azonosító jelével visszaéltek, és bemutatja társaságunknak a jogerős hatósági döntést a jogerőre emelkedést követő 15 napon belül. A pótdíjat akkor tudjuk visszavonni, ha az ügyfél az eljárást lefolytató hatóság végleges döntését is bemutatja a fentebb említett határidőn belül.

Ezt már maga a hozzánk forduló Olvasó is alátámasztotta, ugyanis a NÚSZ székesfehérvári ügyfélszolgálatán, a megfelelő dokumentumok láttán, azonnal intézkedtek az ügyintéző hölgyek, és rögtön megszüntették az ügyet és még igazolást is adtak róla. Igaz, volt még egy csavar a dologban, mert bár a képet nem mutatták meg az ügyfélnek, de azt azonnal készségesen belátták, hogy a fotón látható pár éves skandináv gyártmányú autó nem az a húsz éve eladott, azóta negyven éves orosz matuzsálem, ami miatt az egész ügy elindult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában