Életmód

2014.08.24. 16:15

Hogyan erősítsük időben gyerekünk immunrendszerét?

Kezdődik a bölcsőde, óvoda, iskola. Aki először lépi át a küszöböt, betegségekre számíthat az első időszakban. Mit lehet tenni megelőzésképp s mivel vértezze fel magát a szülő otthon, ha természetes alapú támaszt választana?

S. Töttő Rita

A bölcsődébe készülő gyerekek szüleit már most riogatják: minden második hetet otthon fognak tölteni a sok betegség miatt, amit a pici elkap a társaságban. De ugyanez igaz az óvodába, iskolába menő gyerekekre is, akik a hosszú nyár után újra bekerülnek egy nagy társaságba.

A természetes megoldások hívei már most elkezdhetik a gyerek immunrendszerének erősítését: jó segítség ebben például a grapefruit magjának a kivonata, amelyet már megelőzésként érdemes adni. Bölcsődébe menőknél érdemes olyat választani, amely nem alkoholos, hanem glicerines kivonatú,

Ugyanilyen jó a homoktövis is, amelyet a grapefruit maggal felváltva adhatunk a gyereknek, hogy már megerősödve engedjük az intézménybe.

Farkasné Orosz Edit kislánya, Noémi első osztályba megy, Máté pedig másodikos lesz, ők már készülnek az iskolába (Fotó: S. Töttő Rita)

Rengeteg flavonoidot, vitamint és ásványi anyagot tartalmaz a vörösszőlő őrlemény, amely szintén jelentősen erősítheti a gyerek természetes védekezőképességét, már ami a betegségeket illeti: fahéjjal, tejberizsre rászórva, esetleg mézbe keverve szívesen megeszik.

Persze mindezek mellett a természetes alapú C-vitamin is teljes gőzzel adható, mondjuk csipkebogyó, hibiszkusz kivonat, olaj vagy tea formájában. S nem szabad megfeledkezni a D-vitaminról sem, amelyet, nyár ide vagy oda, már most érdemes elkezdeni adni, a legújabb kutatások szerint ugyanis számos betegség megelőzhető vele. S ha már jön a megfázás? Vegyük elő az echinacea-t, a citromfüvet, amelyek vírus- és baktériumölő hatásúak.

Ezek is érdekelhetik