állatvédelem

2021.09.27. 20:00

Nem egyszerű missziót választott a hazai állatrendőrség, a NÁSZ

A Nemzeti Állatvédelmi Szervezet működésével kapcsolatban korábban számos kérdés felmerülhetett a lakosság részéről. A szervezet viszont most ismertette a tevékenységével kapcsolatos információkat.

Baráth Eszter

A Nemzeti Állatvédelmi Szervezet, azaz a NÁSZ indulásáról és az ezzel kapcsolatos szavazásról korábban lapunkban is olvashattak, de akkor még csak a kezdetleges informá­ciókról tudtunk beszámolni. A működési formájukat, hatásköreiket és céljaikat viszont már bővebben megismerhetik az érdeklődők.

Eddig a legtöbben a Nemzeti Állatvédelmi Szervezet esetében talán az állatrendőrség megnevezést hallottuk és használtuk. Ez nem véletlen, hiszen a szervezet a San Antonióban működő, nem hivatásos állomány tagjaként dolgozó szervezet mintájára alakult, amit szintén így neveznek. Csakúgy, mint a Romániában működő egységet, ami viszont a rendőrség kötelékében tevékenykedik. A magyar szervezet tájékoztatása szerint ugyanakkor nem is kell külföldre menni ahhoz, hogy megfelelő példát lássunk arra, mit is értünk állatrendőrség alatt. Budapest XIX. kerületében szintén működik állatvédelmi járőrszolgálat, amelynek keretében állatvédelmi járőrök tevékenykednek, akik nem tagjai a hivatásos állománynak, hatósági jogkörrel nem rendelkeznek.

A NÁSZ azért sorolható az állatrendőrség alá, mert a civil szervezet célja például az állatvédelmi jogszabályok betartatása, a lakossági edukáció előmozdítása és az állatjóllét növelése olyan módon, hogy közben a hatóságokkal és az állatvédelmi szervezetekkel is együttműködnek. A szervezet szándéka, hogy bár hatósági jogkörrel nem rendelkeznek, de munkájuk során szorosan együttműködnek hatósági szereplőkkel, például jegyzőkkel, állatorvosokkal és különböző szakemberekkel. Egyértelmű célként fogalmazzák meg azt is, hogy országos lefedettséget érjenek el és előbb-utóbb az állatvédelem megkerülhetetlen szereplőivé váljanak, a későbbiekben pedig ennélfogva hatáskörrel is felruházzák őket.

A szervezet egyik célja az állatvédelmi jogszabályok betartatása
Fotó: Pixabay

A szervezet működése során a náluk tevékenykedő önkénteseket és állatvédelmi ellenőröket folyamatosan képzi majd. Tájékoztatásuk szerint a többi állatvédelmi szervezettől különböznek abban, hogy a NÁSZ a saját tagjai számára saját oktatási rendszert dolgoz ki. Ennek keretében a résztvevők jogi ismereteket és állatelsősegély-ismereteket is tanulhatnak. A mentések során a NÁSZ kötelékében dolgozóknak szigorúan meghatározott mentési protokollt kell majd követniük.

Az állatmentés során számos olyan szituációval, esettel találkozhatnak az önkéntesek és a szakemberek is, amelyek kifejezetten megrázóak, egyedül esetleg meg sem tudnának vele birkózni, nem tudnák feldolgozni. Éppen ezért a Nemzeti Állatvédelmi Szervezet működése során folyamatosan támogatja majd munkatársai mentális egészségének megőrzését szakemberek bevonásával. A NÁSZ missziónak tekinti az állatvédelmet és a saját maguk elé kitűzött cél megvalósítását, ugyanakkor ők is tudják, ez a feladat megter­helő lehet.

Ezek is érdekelhetik