Jó reggelt, Fejér vármegye!

Jó néha kiszakadni. Parton ülni. Csak figyelni. Van az úgy, hogy a rongyolón süvítő percek nem vetítenek kényszerekkel teli képet. Csak elvésznek a tó tükrében. Ilyenkor élesebb a szem. Feltűnik, hogy a napfényben fürdőző tavirózsa sem egyszerűen ciklámen, szirmain a színek árnyalatokban regélnek. Mondjuk arról, elér-e hozzánk a részletekben megbúvó szépség? Vagy arról, hogy figyelünk-e igazán, energiáink miként alakítják kapcsolatainkat, életünket? Figyelünk-e a másikra? Figyelsz magadra? Hallgatom a csendet. S ahogy kémlelek, hallom a szél zörgette levelek erősödő, majd halkuló neszét. A közeli, húsz tyúkot kordában tartó kakas kackiás kukorékolását. Aztán egy kutya távolból felbukkanó ugatását, a pecás orsójának ciripelését. Lelkem nyugodt a színektől, s a csend hangjaitól akkor is, mikor csak az ablaküveg véd meg a besorolásomat utálattal visszautasító sofőr mérgezőn fröcsögő nyálától. S nem figyelek rá.