A bölcs nagyszülő nem okít, hajlandó tanulni - A meg-és kibeszélés fontos a családban, a generációk között is

De jó lehet ebben a családban gyereknek, unokának lenni! – ez volt az egyik gondolatom, miközben a Nemzetközi Babahordozó Héten (NBH) Cserta Gáborné mentálhigiénés szakember előadását hallgattam arról, hogyan tudnak jól együttműködni a szülők a nagyszülőkkel, az unokák érdekében.

Az előadó maga is családos nagymama, s ha úgy él és betartja mindazokat, amelyekről hallgatóságának beszélt, akkor ott valóban elég harmonikus lehet a családi élet, az együttműködés a generációk között. Cserta Gáborné ugyanis főleg azt mondta el, hogyan kellene viselkedniük a nagyszülőknek ahhoz, hogy kevesebb legyen a konfliktusuk gyermekeikkel akár az unokákkal való foglalkozás terén, akár egyéb területen. Mint fogalmazott: fontos, hogy a nagyszülők tiszteletben tartsák gyermekeik, a szülők kérését az unokák nevelése, ellátása kapcsán. Ne gondolják tehát azt, hogy ők mindent jól csinálnak csupán azért, mert idősebbek és esetleg tapasztaltabbak. S egyébként is, jó, ha az idősek, a nagyszülők elfelejtik az ilyen mondatokat: „Bezzeg az én időmben!"

Cserta Gáborné a buktatók elkerüléséhez adott tanácsokat

Ma már ugyanis nagyon sok minden másképpen működik, mint az ő fiatalkorukban, szülőségük idején. Éppen ezért előnyös nagyszülői tulajdonság a rugalmasság, és az, ha mindig hajlandók újat tanulni. Még ha nehéz is befogadni a változásokat. Ám már az erre való törekvés is jobb, mint a merev elzárkózás – fejtette ki Cserta Gáborné, hozzátéve: a bölcs nagyszülő nem okítja állandóan gyermekét, unokáját, nem akarja átvenni az irányítást.

Természetesen, visszafelé is működnie kellene a dolognak, vagyis jó, ha a fiatal szülők, a gyerekek tisztelik a nagyszülőket, s méltányolják, amit és ahogyan adni tudnak.  Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kérhetik tőlük, hogy másképp csináljanak bizonyos dolgokat, például az unokák gondozása, nevelése terén. A lényeg itt is, mint szinte minden helyzetben a kommunikáción van, vagyis az igények, elvárások közlésén, és a másik meghallgatásán.

Az előadás egy idő után beszélgetéssé alakult, mert a hallgatóság soraiból csak úgy sorjáztak a hasonló tapasztalatok a problémás helyzetekről: például, a nagyszülők túl gyakran adnak csokit, édességet a gyereknek. Nem értik meg, ha a szülők ezt nem szeretnék.  Aztán: a nagyszülők inkább azt várják, hogy hozzájuk vigyék az unokát, ők ritkán hajlandók menni a gyerekekhez.

Érzékelhető volt, hogy sokszor a generációs különbségekből adódhatnak a gondok, tehát az idősebbek nehezen értik, fogadják el az új, vagy csak másfajta nevelési elveket, életmódot.

Cserta Gáborné végig a megbeszélés, az elfogadás, a kölcsönös megértés fontosságát hangsúlyozta – ha így közelítünk egymás felé, akkor az már fél siker lehet.