Frissen Fejérből

2021.10.01. 08:00

Móri bornapok, családi ramazuri és még számos program garantálja a szórakozást az egész család számára a hétvégén

Összeszedtük, milyen fantasztikus programlehetőségek várják a kikapcsolódni vágyókat Fejér megyében, október első hétvégéjén.

V. Varga József

Látogatók ezrei jelezték, hogy a város legnagyobb ünnepe továbbra is kiemelt helyen áll a boros rendezvények széles palettáján, nemzetközi szinten is. Fúvós és könnyűzenei koncertek, sport- és kulturális események, valamint művészeti és ifjúsági programok tették színessé a vasárnapig tartó négy napot. A borokat kínáló faházak szépségversenyén ebben az évben a Szabadkai-borház győzött a Friday- és a Galambos-pince előtt. A borversenyben a Friday- jeleskedett, őt követte a Molnár- és a Bozóky-pince a dobogón. A Móri borvidék új borkirálynőjének Gruber Nórát választották

Fotó: Hrubos Zsolt

Kiállítás

Péntek (október 1.)

Székesfehérvár, 10 óra: Illés Kati cipőtervező kiállítása október 24-éig látogatható a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban (Fürdő sor 3.).

Székesfehérvár, 10 óra: Kelemen Csaba golyóstoll-gyűjteményének kiállítása október 21-éig látogatható a Köfém Művelődési Házban.

Székesfehérvár, 18 óra: Kéri Mihály Munkácsy-díjas festőművész tárlata a Pelikán Galériában. Megnyitja Sinkó István festőművész, közreműködik Mits Márton zeneművész. (Megtekinthető november 5-éig, keddtől péntekig 10 és 18 óra között.)

Móri bornapok

Mór, október 1–3.: Móri bornapok. Péntek (október 1.) 14 óra: Nagy futás – utcai futóverseny. 14–18 óra: Művészbejáró – nyitott udvar. 15 óra: Népzenei és néptánc fesztivál, megnyitó. 21 óra: Karthago-koncert. Szombat (október 2.) 9–18 óra: Népművészeti kirakodóvásár és bemutató. 10 órától: Népzenei és néptánc fesztivál. 16.30 óra: Borutca – eredményhirdetés (borverseny, borházak szépségversenye). Vasárnap (október 3.) 10 óra: Koccintás a Borbarát Hölgyekkel a Teremtés-kútjánál. Ezerjó-fiú avatás. 11 óra: Borlovag avatás. 16 óra: Gálaműsor. 22 óra: Tűzijáték. 23 órától: Utcabál a Viking zenekarral.

Őszi fesztivál

Székesfehérvár, október 1–3.: Múzeumok őszi fesztiválja. A Szent István Király Múzeum programjai. Péntek (október 1.) 16.30 óra: Székesfehérvár fejlődése a két világháború között – A Csitáry-éra épületei, építkezései. Kerékpáros városnézés (belváros, valamint a környező külvárosok). Szombat (október 2.) 14:00-14:45, 15:00–16:00: Bolondos palotavárosi dallamok (Szent István Király Múzeum – Palotavárosi kiállítóhely (8000 Székesfehérvár, Rácz u. 11.), Országzászló téri kiállítóhely (8000 Székesfehérvár, Országzászló tér 3.). 16 óra: Varázslatos belső kertem (Városi Képtár – Deák Gyűjtemény). Vasárnap (október 3.) 16 óra: Zenei örökségünk – kétfuvolás kamarakoncert (Új Magyar Képtár).

Kastélyünnep

Szombat (október 2.)

Kápolnásnyék, 11 órától: Őszköszöntő kastélyünnep a Halász-kastélyban. Szalay Ágnes művészettörténész tárlatvezetése a Korok–Színek–Hangulatok című kiállításban. 13 óra: Tercina-koncert. Kállay Katalin (furulyák), Vitárius Piroska (hegedű), Győri István (lant, barokk gitár, romantikus gitár). 15 óra: A Schweidel család emlékezete. Emlékezés Schweidel József aradi vértanúra és családjára. Az öreg huszár című film vetítése. Koszorúzás és mécsesgyújtás a családi keresztnél.

Mihály-napi piknik

Szombat (október 2.)

Székesfehérvár, 10 órától: Szent Mihály-napi piknik. Helyszín: Székesfehérvári Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar (szabadtéri színpad). 10 óra: Free Spirit táncbemutató. 10.30 óra: Ács Tamás – Varró Dániel: A leprikónok átka – interaktív mesejáték (Sátor színpad). 11.30 óra: Mollini interaktív, humoros, zenés bűvész show-ja. 12.10 óra: Szigli István önkormányzati képviselő köszöntője. 12.15 óra: Buch Tibor zenés műsora. 10 órától: Kézműves foglalkozások, gyermekjátékok, óriás labirintus, artistaképző akadálypálya, labdavezető ügyességi pálya a kertben. 10–19.30 óra: Büfé. 16 óra. Fejér színei – Fejér megyei amatőr néptáncegyüttesek találkozója. Szervező: Alba Regia Táncegyesület. Résztvevők: Alba Regia Táncegyüttes (Székesfehérvár). Alba Regia Táncegyüttes senior csoportja (Szfvár). Ikarus Senior Táncegyüttes (Szfvár). TáncolKodó Táncegyüttes (Szfvár). Sárrét Néptáncegyüttes (Szabadbattyán). Adony Táncegyüttes – Salina (Adony). Nagyvenyimi Táncegyüttes. Mezőfalvi Néptáncegyüttes. Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Baracs Néptáncegyüttes. Barkócaberkenye Néptánccsoport (Csókakő). Százszorszép Táncegyüttes (Martonvásár). Szent György Táncegyüttes (Iszkaszentgyörgy). Madocsai Hagyományőrző Néptáncegyüttes. Pyrgos Zenekar és Táncegyüttes (Beloiannisz). Saarer Tanzgruppe (Szár). Zorica Tánccsoport (Ercsi). Galiba zenekar (Szfvár). Szedtevette zenekar (Szfvár). 19 óra: Nagy Feró-koncert (Szabadtéri színpad). 20 óra: Puszták Népe Front-koncert. 21 óra: Táncházi mulatság.

Rendezvény

Péntek (október 1.)

Dunaújváros, 9–12 óra: Fejér megyei lépcsőfutó verseny a Duna-parti lépcsősornál (víztorony, a Pincesor felső szakasza). A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rendezvénye. 9 óra: Megnyitó. 9.30 óra: A futamok lebonyolítása.

Fehérvárcsurgó, 11 órától: Kerekasztal és kiállítás Fejtő Ferenc emlékére a Károlyi-kastélyban. Fejtő Ferenc gondolatainak aktualitása – kerekasztal. Megnyitja: Mladen Andrlic, Horvátország budapesti nagykövete. Az előadók között jelen lesz: Széchenyi Ágnes, Mann Jolán, Tverdota György és Kecskés D. Gusztáv. Fejtő érzelmes utazása Horvátországban – útiterv-kiállítás. A konferencián és a kiállítás-megnyitón való részvétel ingyenes, a regisztráció kötelező. (A Károlyi József Alapítvány 1999 óta ad otthont a történészek, politológusok és kutatók számára nyitott Fejtő Ferenc Könyvtárnak.)

Soponya, 9 óra: Állatok világnapja a Zichy János Általános Iskolában. Kiállítás-megnyitó az intézmény aulájában. 9.30 óra: Közlekedési tábla avatása. 10 óra: Bemutatók: Baráth András díszbaromfiai. Az iskola diákjainak házi kedvencei.

Székesfehérvár, 19 óra: Folyóügy (szkeccskomédia) – székesfehérvári bemutató az Igézőben. Írta és rendezte: Braun Barna.

Szombat (október 2.)

Dinnyés, 10–16 óra: Madárkavalkád a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központban – családi nap. Lovaskocsikázás. Szakvezetéses túrák. Kézműves foglalkozások. Madármegfigyelés és madárgyűrűzés. Természetismereti játékok. Róka Szabolcs énekmondó műsora.

Dinnyés, 10 óra: Állatok világnapja a Dinnyési Parasztudvarban. Előadás a felelős állattartásról (Kutyaszerviz). 11 és 14 óra: Kovács Norbert, a pákozdi Pagony Vadaspark vezetőjének diavetítéses előadása a hazai madarak vonulásáról, költéséről. 13 óra: Etetés a baromfiudvarban. 15 óra. Az Aska Alapítvány vetítéssel egybekötött beszélgetése az állatok védelméről, az állatkínzásról. Az Aska menhelynapjainak bemutatása. 16 óra: A Kutyaszerviz bemutatója. Egész napos program: Íjászat kicsiknek és nagyoknak, valamint állatokkal kapcsolatos kézműves foglalkozás gyerekeknek (Mákvirág Hagyományőrző Csoport). Lovaskocsikázás (Dinnyési Fogatudvar). Élményvezetés vagy utazás (MTZ traktor). Pónilovaglás. Omnibusz. Meseösvény – nyomozás a tanyán. Fotósarok. Nyereményjáték.

Gárdony, 11–21 óra: Októberi teríts-meríts! a polgármesteri hivatal előtt. Idősek világnapja. Tóth István polgármester átadja a legidősebb gárdonyi lakosoknak szóló okleveleket. 12 óra: Ebéd. Muzsikál a Sugar Band. Előadások, koncertek. Catering. Kitelepülő termelők. Vándorjátszóház.

Sáregres, 14.30 óra: Idősek napja, ünnepség a Csók István Művelődési Házban.

Székesfehérvár, 19 óra: Czeller Péter: Tabbouleh – a Prospero Színkör bemutató előadása a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban (Fürdő sor 3.)

Újbarok, 14 óra: Alma nap. Flúgos futam, családi ramazuri. Faültetés. Alma feldolgozása, préselés, kóstolás. Almás süti, sütőverseny és kóstolás. Sütés a kemencében.

Vértesacsa, 8–17 óra: Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! Szent Mihály-napi rendezvény az általános iskola udvarán. 8 óra: Főzőverseny. Helyi pálinkák, borok kóstolása. 11 óra: Az Alma együttes koncertje. 12 óra: Acsa GP – gyorsasági műanyagmotoros verseny 7 éves korig (saját verda szükséges). Pacisimogatás, nyeregbe szállás. 13 óra: Faluebéd. 13.30 óra: Íjászat. A nap folyamán: ugrálóvár, kézműves foglalkozás, gumicselló-hajítás, ügyességi játékok, Dutra-mustra, hordó-vonatozás.

Vasárnap (október 3.)

Székesfehérvár, 11 óra: Edu Show. Zsiga Edwárd bűvész gyermekműsora az Igézőben.

Koncert

Szombat (október 2.)

Székesfehérvár, 19 óra: Cantate Domino! A Vox Mirabilis Kamarakórus koncertje a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Fellép a Mendelssohn Kamarazenekar és a CapPuccini Kórus, szólistaként közreműködik Zemlényi Eszter, Balogh Eszter, Csapó József és Najbauer Lóránt.

A holnap reménye

Székesfehérvár, október 4–7.: Tiszteletadás Gyöngyössy Imre költő- filmrendezőnek. Gyöngyössy Imre ’90 – olasz-magyar vetítések. Filmvetítések a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent László termében. (A belépés díjtalan.) Hétfő (október 4.) 10 óra: Férfiarckép. 17 óra: Virágvasárnap. Kedd (október 5.) 10 óra: Meztelen vagy. 17 óra: Szarvassá vált fiúk. Szerda (október 6.) 10 óra: Várakozók. 15 óra: Két elhatározás. 17.30 óra: Töredék az életről. Csütörtök (október 7.) 10 óra: Jób lázadása. 15 óra: Add tudtul fiaidnak. 17.30 óra: Száműzöttek. (Rendezvénysorozat Gyöngyössy Imre Balázs Béla-díjas, Cinema per la Pace olasz életműdíjjal, német állami Grimme-díjjal kitüntetett, Oscar-díjra jelölt költő-filmrendező, Érdemes művész születésének 90. évfordulója alkalmából olaszországi és magyarországi helyszíneken rendezett filmjeiből, négy napon át tartó filmvetítésekkel.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!