A Topolinótól egészen a bicikliig – A fehérvári rádiótelepről (3. rész)

„Az első vezetőnek, Jurcsek Viktornak hintója volt, Garainak szolgálati Topolinója, Czirjáknak motorbiciklije. Nekem az 1980-as években már csak szolgálati kerékpár állt a rendelkezésemre, ha ki kellett mennem a terepre.”

A rádióteleppel kapcsolatos írásaimban többször hivatkoztam Papp Kálmánra, aki 42 évet dolgozott a telep műszaki gárdájában, majd 1982–2000 között vezető tisztet töltött be. Ő volt a legtovább szolgáló igazgató, innen ment nyugdíjba szakmája legjelentősebb kitüntetéseként Életműdíjjal, postaműszaki tanácsosként. Aranydiplomás mérnök, mindmáig lelkes és tevékeny szakember. Ő adta a kezembe azokat a könyveket, amiket használtam, és ő segített mindezt értelmezni. Olyan szeretettel és megbecsüléssel beszél hivatali elődeiről és munkatársairól, hogy emlékeiket átnézve most már személyes oldalról sejlik fel a fehérvári rádióállomás története.

Jurcsek Viktor gépészmérnökként az 1920-as évek elején lépett postaszolgálatba. Már részt vett tehát a vezeték nélküli hálózat kialakításában. Így lett a fehérvári állomás első vezetője 1932-ig. Nagyságos úr volt, hintóval járt. Még fehérvári vezetőként kérték fel a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntesei közé, a rendezvényeken is a bizottsági emelvényen jelölték ki a helyét.

Garai Lászlónak 1938 és 1945 között nemcsak a hírközlés háborúra való felkészítése, az öreghegyi adó létrehozása, hanem a rádiótelep ellátása is gondja volt. Sokat közlekedett a szolgálati Topolinó, hiszen a vezető mérnöknek a telep tűzifabeszerzése, a háború alatti jegyrendszer mellett az élelembeszerzés, majd a szétszedett adóberendezések felderítése és pótlása is feladata volt. Közben, éppen a fehérvári frontharcok idején, pontosan azért, hogy valamelyik hadsereg nehogy elvigye, az autót egyszerűen elásták a telepen.

Garai jól írt, fehérvári idejéről fordulatos visszaemlékezést készített. Írásában beszámolt a 19 fős sóstói telep mindennapjairól, a városba naponta, de piacnapokon biztosan bedöcögő telepi, ló vontatta omnibuszról, és a hivatali életről egyaránt. Nagyon érdekes történetről is hírt adott. Garai 1944 nyarán Tartsay Vilmos távoli rokonaként bekapcsolódott a német megszállás elleni katonai ellenállási kísérletbe. Természetesen ő nem tudhatott a katonai szereplőkről és terveikről (ezért is nem lett komoly ügye belőle, hiszen például Tartsayt 1944 végén kivégezték). Garai tervet dolgozott ki arra, hogy a fehérvári öreghegyi állomás egyik adóját középhullámú üzemeltetés esetén titokban az ellenállási mozgalom céljára leválasszák az ellenőrzött rendszerről. 1944 szeptemberéig a középhullámú átalakítás állítólag meg is történt. Garait november végén a nyilasok letartóztatták. Elővigyázatosságának köszönhető, hogy hamarosan szabadon is bocsátották, hiszen az átalakítás végső célja mindenki előtt titokban maradt. Garai december 8-án érkezett haza Fehérvárra.

A rádiótelepet már robbantásra kész állapotban találta. Most már a telep megmaradása érdekében kellett valamit tenni. Az elbeszélések alapján decemberben még elég volt a hátrahagyott őrök leitatása, 1945 januárjában, a német visszafoglalás után már a zongorát is be kellett vetni. Garai addig zongorázgatott együtt a német parancsnokkal, hogy eltávolították a robbanóanyagot, a robbantás tehát végképp elmaradt. Cserébe azonban elkezdték a berendezés leszerelését és Pápáig történő szállítását. A harcok megszűnte után jöhetett újból a Topolinó: össze kellett szedni az újjáépítéshez szükséges alkatrészeket.

Mindebből kiderül, hogy Garai László művelt, nagy tudású és jó szervező volt. 1945 után a fővárosi központ igazgatója lett, majd az adócsőgyár főmérnöke. Papp Kálmán kapta meg és juttatta el a diósdi rádiómúzeumba visszaemlékezései kéziratát.

Igazi történelmi fordulatokat mutat Novák Károly esete. Azt az alcímet is adhatnánk: Novi bácsi, a hős. A történet 1919-ben Csepelen kezdődött: mint első rádióadóval, természetesen parancsra és fegyveresek jelenlétével nyomatékosítva indította el az éterbe a tanácsköztársaság vezetése az első táviratot Lenin részére. 1919. március 21. és augusztus elseje között 218 távirat indult és érkezett Csepel és Moszkva között. Az elsőt, mint a gépnél éppen szolgálatot teljesítő beosztott távírász, Novák Károly küldte el Kun Béla külügyi népbiztos nevével Lenin számára. A két központ táviratváltása nem volt technikai kuriózum, hiszen az Osztrák–Magyar Monarchia különbéke ajánlatát is így küldték el 1917. november 30-án. Az pedig, hogy ki adja le a táviratot, a csepeli adó munkabeosztásának kérdése volt: a jelzett időszakban a három váltás minden távírásza sorra került. Ebből tülekedés persze csak utóbb, 1945 után lett, akkor már többen úgy emlékeztek, hogy ők adták le az elsőt; a „Lenin távírásza” állandó jelző azonban Novák Károlyon ragadt. Többen valószínűsítik, hogy utóbb, mintegy büntetésből helyezték Fehérvárra. Azt viszont, hogy 1945 után 1950-ig Novák Károly kapta meg a vezetői megbízást, mindenki az 1919-es eseményekkel magyarázta.

A táviratváltásoknak igazi történelmi jelentőségük volt. Maga az utóbb Kun Bélával rendszeresen kapcsolatot tartó Csicserin, a bolsevik hatalom külügyi népbiztosa fejtette ki, hogy Szovjet-Oroszországnak ez az egyetlen kapcsolata Európa felé: csak Csepelen keresztül tud kapcsolatba lépni a nyugattal. Ezt használták ki a bajor tanácsköztársaság idején is. A táviratok szövegében többször felmerül, hogy valami szabotázsról lehet szó. Egyre több jel mutatta, hogy a csepeli rádiósok közül nem mindenki értett egyet a proletár hatalomváltással. Nekik lett igazuk! A bukás után beözönlő román hadsereg 1919 őszén szinte teljesen letarolta az adót, vittek mindent. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem a csepeli adó modernizálása, hanem az új adó, a fehérvári felépítése került a középpontba.

Novi bácsit azonban itt szerették: jó szakember, egyszerű, megbízható, józan templomjáró ember volt. Igen csodálkozott nyugdíjas korában, amikor a gyermektelen házaspárt úttörő őrsök kezdték segíteni. Beszéltem akkori úttörővel, aki rendszeresen járt az őrssel Orsovai utcai házukban, „úttörő jócselekedetként” segítettek a kedves öreg párnak.

Az már a mi, fehérvári történelmi ügyünk, hogy utóbb Novák Károlyról lakótelepet neveztek el. Mind az 1972-es, mind az 1987-es térképen még így szerepel. Ma ez az Almássy telep, a Vértanú utca másik oldalán szemben vele a Fáy András lakótelep.