Kultúra

2010.05.03. 02:29

Ave Flora, ave közönség!

Tác-Gorsium - A verőfényes időben a hagyományos majálisok helyett az idén is sokan választották a római mintára rendezett Floráliát az ókori város romjainál, a mediterrán jellegű régészeti parkban.

Szabó Zoltán

A gyerekek persze fenyegetés nélkül is lelkesek voltak, egy négyéves az apja nyakából, kissé raccsolva imígyen kurjongatott: menjünk a jómaiak után! Elkísértük hát Septimius Severust: láttuk, amint Gorsium elöljárói üdvözlik, majd azt is, hogy a császár áldozatot mutat be. Végül a görög-római jellegű színháztéren a Familia Gladiatoria gladiátorjátékkal szórakoztatta az uralkodót és a tiszteletére megjelent publikumot. A császár kegyes hangulatban volt: az első közelharcban vesztesnek bizonyuló katonának megkegyelmezett, hiába üvöltötte, kérte tőle a tömeg, hogy: halált rá!

Mi tagadás, azért Flora istennő ünneplésén is érződik a válság hatása: a császár ezúttal is lovon érkezett, mint tavaly... Bigára - a szépséges, korhű császári hintó bérlésére - ugyanis a múzeumok igazgatóságának az idén sem tellett. De sebaj, értelmezhetjük ezt afféle felhívásnak is: Septimius Severus császár bezzeg lemondott a csillogó, drága szolgálati kocsiról. Példaadó lehetne ez a mai kiskirályok számára is...

A válság leginkább a színháztéren érződött: az idén ugyanis a menetközben folyamatosan fogyatkozó publikum a Pater című, finoman szólva nem túl acélos misztériumjátékot tekinthette meg, a Familia Gladiatoria előadásában. A 7. beavatási lépcsőt láthatta a nagyérdemű, pompás időben, már-már kora nyári melegben, s ha akart, el is tűnődhetett rajta, hogy vajon milyen lehetett az előző hat. A programelőzetesben azt olvashattuk, hogy vad és szimbolikus harcok során áthaladhatunk a káprázatokon és a káoszon. Előbbiből kevesebbet, utóbbiból többet kaphattunk. Elsősorban a misztikusnak szánt, több istent is felsoroló, de enyhén szólva is nehezen követhető szöveg miatt, melyet Weixelbaum János írt, László Levente, Gyimesi László és Sinkovics Vitai András lektorált, magát a Patert pedig a Familia számára Halmágyi Sándor rendezte.

A társulat tagjainak javára írható, hogy noha nem mindegyikük volt félelmetes légiós alkat, kitartóan próbáltak küzdeni, lett légyen az kaotikus tömegharc , avagy páros összecsapás. Közben mindvégig szólt a narrátor szövege - miután a Mitras-beavatásokról nem maradtak leírások -, valóban egy misztériumjáték színházi kísérletének tekinthető. Mégpedig olyannak, amelyen van bizony még mit érlelni. Lehet, ha az ember otthon, karosszékben olvassa a szöveget, vissza-visszalapozgatva, talán megérti, vagy ha nem is, megérintik őt a látomásokkal és bakugrásszerű váltásokkal gazdagított mondatok. Az olyanok, mint: Ahogy a harc, úgy a győzelmek se tartanak örökké , vagy Egyirányba száguldó kaotikus zavargás , esetleg az elmélkedés a meghaladott Tejút és égbolt, a tanítással indított lökéshullámról. Így azonban a burjánzó szöveg és az azt illusztrálni próbáló élőképek sután kapcsolódtak össze. Nagyon tetszett viszont a végén a főhős (nyári?) Mikulásra erősen emlékeztető jelmeze és sipkája...

Megkegyelmezett, hiába üvöltötte, kérte tőle a tömeg, hogy: halált rá! Flóra istennő ünnepén láthatóan a gyerekek szórakoztak a legjobban:

ők a bejáratnál útlevelet kaptak, amibe hét állomáson kérhettek pecsétet, ha teljesítették a feladatokat. A különféle helyszíneken megismerkedtek a római konyhával, lakáskultúrával, öltözködéssel, az ókori kultuszokkal, vallásokkal, egy katonai tábor hétköznapjaival, a harcosok fegyvereivel. Az egyik területen még szerszámokat is kaptak, hogy kipróbálják, hogyan dolgoznak a régészek az ásatásokon... Nagy volt a tumultus, láthatóan az apukák is kedvet kaptak a kcskereséshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!