Hírek

2012.09.27. 09:30

Szabadságot a szülésnek! Hogy a nőknek legyen választási lehetőségük

Székesfehérvár - Szeptember 20-án a világ több mint ötven országában, közel ezer helyen - így például Székesfehérváron - mutatták be azt a dokumentumfilmet, amely egy világviszonylatban égető problémával, a szülő nők és az újszülöttek emberi jogi kérdéskörével foglalkozik.

Silye Sándor

A Freedom for Birth  - Szabadságot a szülésnek! című dokumentumfilmben a szülés körüli ellátás szakértői, emberi jogi képviselői és maguk az anyák szólalnak meg, mindannyian a szükséges radikális változtatásért kiáltva. A film készítői, Toni Harman és Alex Wakeford Geréb Ágnes magyar bába köré építették föl mondanivalójukat, akit az otthonszülés körüli bábai tevékenysége kapcsán ítéltek el.

Az egyik érintett édesanya, Ternovszky Anna, amikor második gyermekét várta, beperelte Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bíróságán, mert nem választhatott arról, hol s milyen módon szüljön. Anna ugyanis első gyermekét otthon szülte, a második esetében azonban nem volt lehetősége a döntésre. A bíróság elmarasztalta Magyarországot, Ternovszky Anna megnyerte a pert. Ez a kulcsfontosságú győzelem a szülés és születés ügyére világszerte komoly hatással van. A filmben Cathy Warwick, a Királyi Bábakollégium igazgatója így nyilatkozott: "A biztonságos szülés minden nő alapvető emberi joga. Az emberiség nagy hiányt szenved azokból a szülésznőkből és bábákból, akik a nők ezen emberi jogait szaktudásukkal biztosítani tudnák."

A fehérvári filmvetítésen nagyon fontos kijelentéssel húzta alá a lényeget Dedics Kornélia, dúla: -  Nem tartom valószínűnek, hogy sokkal többen szülnének otthon akkor, ha ezt megtehetnék. De minden nőnek kell, hogy legyen lehetősége dönteni: otthon vagy kórházban akar szülni. Persze abban az esetben, ha más körülmény ezt nem befolyásolja.

  Beke Éva négygyermekes dinnyési édesanya szervezte a fehérvári vetítést, s a téma szívügye. Nem véletlenül, hiszen két gyermeket kórházban, kettőt otthon szült:  - A filmtől azt várom, hogy egyre több nő ráébredjen arra, mi a szülés valódi természete, hogy a szülés a miénk, anyáké. De legfőképp azt várom: segít Geréb Ágnesnek abban, hogy teljes kegyelmet kapjon a köztársasági elnöktől.

  Az otthonszülés ma roppant kényes téma, nem csak Magyarországon, ám az ezzel kapcsolatos honi szabályozással az érintettek nem igazán tudnak azonosulni -  derült ki a vetítés utáni beszélgetésen.

 - Az itthoni szabályozást azért nem tartom jónak, mert azok a bábák, akiket én a szülésemhez  hívnék, nem felelnek meg a rendelkezésnek,  nem kapták meg az engedélyt -  árulta el a szervező. Sok tehát még a lezáratlan kérdés...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!