Hírek

2009.01.05. 03:28

Nagy felfedezők nyomában a fehérvárcsurgói kastélyban

<b>Fehérvárcsurgó</b> - Folyton szépül, kulturális központként működik, és egész évben programokkal várja a látogatókat, mi az? A Károlyi-kastély, amely tegnap, január első vasárnapján a gyerekeket várta játékos foglalkozásra, uzsonnára...

Gábor Gina

Mindez jelezte: Károlyi alapítvány 2009-ben sem feledkezik meg a gyerekekről. Az idén is minden hónap első vasárnapján (kivéve a májust és az augusztust) játékos foglalkozásra várja a kastélyban a kicsiket. Az első januári vasárnapon ugyan kisebb volt az érdeklődés: talán mert a családok már készültek a hétfői munka- és iskolakezdésre - ám azok a szülők és gyerekek, akik ellátogattak a kastély programjára, láthatóan nem bánták meg... A francia anyanyelvű házigazda, Károlyi Angelica - aki néhány év alatt csodálatosan megtanult magyarul! - készségesen igazította útba a kis látogatókat, akikkel az alapítvány munkatársa, Fekete Ágnes művészettörténész foglalkozott.

Minden évben más-más témát választanak a gyerekprogramokra. Az idén - az év első hónapjaiban - főként a világ nagy felfedezőivel és a térképekkel ismerkednek, a következő hónapokban pedig a legkülönbözőbb közlekedési eszközökkel is foglalkoznak majd. Tegnap mindenekelőtt arra kerestek választ: mit jelentett a 15. században Amerika felfedezése? Milyen útvonalon haladt Kolumbusz Kristóf, aki 1492-ben elérte Amerika partjait? A gyerekek Ágnes kérdései nyomán sok mindenre helyesen válaszoltak. Azt is tudták, hogy Kolumbusz abban a tudatban érkezett Amerikába, hogy az indiai szigetvilágot érte el, ezért is nevezte el az őslakókat indiánoknak. A világ addig csak három földrészt ismert, ám a felfedezők tapasztalatai nyomán lassan átalakultak a térképek: a gyerekek össze is hasonlíthatták az 1570-es, majd az 1680-as változatokat Kolumbusz rajzaival... Persze, szó esett a közlekedési eszközről, a karavella nevű, háromárbocos, kecsesnek tűnő, de erős hajóról is, amivel a hatalmas távolságokat már bejárhatták.

A vetítéssel, térképböngészéssel egybekötött beszélgetés után aztán ki-ki a kézügyességét is kipróbálhatta: papíron, gyurmából készíthette el a földrészek alakját. Gyurmából formázták meg a karavellát is, amelynek árbocai hurkapálcából, vitorlái pedig papírból alakultak ki. Végül ki-ki kúp alakú indián sátor felállításával is próbálkozhatott, amelynek tartóelemei szintén hurkapálcák voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!