Hétvége

2013.12.14. 08:17

Borklub, avagy az ünnep fényei, és ízei

Székesfehérvár – Közelegnek az ünnepek, az év legszebb, legmeghittebb napjai, a karácsony. A Páholy Borklub e heti találkozóján az ünnep fényeiről, ízeiről – is – beszélgettünk.

Silye Sándor

Az ünnepre való tekintettel különleges vendégei volt az e havi borklubnak. A szekszárdi borvidék egyik legjelesebb borászai, az apa Takler Ferenc és fia, Takler András mutatták be magukat, és messze földön híres termékeiket. Mivel az apával egymás mellett ültünk, megtudtam, boraik szó szerint messze földön híresek, hiszen Kínába is rendszeresen szállítanak. Azt is elárulta, értékesített boraik 10 százaléka kerül külföldre, de ezt a számot növelni akarják. Fehérvári „gyökereiről” is szólt, hiszen a ’90-es években sok helyen megfordult, és hozta Fejér székhelyére a Takler féle finomságokat. Andrástól az iránt érdeklődtem: minek köszönheti a szekszárdi borvidék mind nagyobb népszerűségét, és minek köszönhető, hogy a Takler borok lassan elsők lesznek az egyenlők között?

- A szekszárdi borász családok hagyománytisztelő emberek, adventkor az új borokat megkóstoljuk, és a borásznak az első korty mindig különleges, előre mutató ünnepi íz. A baráti kóstolás során úgy foglalkozunk az újborral, mint szülő újszülött gyermekével.  A borvidék sikerében is szerepe van annak, hogy jó csapatot képvisel a környék borászainak a társasága. Bár nem tőlünk került ki az év borásza, de hisszük, Heinmann Zoltán ás Duzsi Tamás közül a következő évben innen kerül ki a legjobb. Öröm, hogy a mi Regnum borunk a Külügyminisztérium bora lett. A finom elegancia, fűszeresség, harmónia az, ami a szekszárdi borokat jellemzi, ez jelenti a különlegességet. Ahogy Hamvas Béla is írja, a szekszárdi a „szerelem bor”, ami átemeli a menyasszonyt a házasságba...

Hamar harmóniába került egymással Takler Ferenc, Kiss Barbara borkirálynő és beszélgetésük tárgya: a bor (Fotó: Koppán Viktor)

 

- Az ünnep, a karácsony is a finom elegancia?

- A megnyugvást jelenti a számomra, amikor alkalmam, alkalmunk van leülni, megpihenni, a fa alatt a családdal áttekinteni az évet. Ekkor végre többet foglalkozhatunk egymással. Mert ne feledjük, karácsony előtt a szüret nagyon kemény időszak! Elmegyünk a templomba, a nyugalom, a béke napjai ezek. Januárban már szomszédolunk a borászokkal, jók a kapcsolataink a többi borvidékkel, így ezek a napok jelentik a feltöltődést az új évre.

- Az ünnep fényei mellett mik az ünnep ízei?

- Szentestén mindig halászlé mellé ülünk az asztalhoz, a kadarka, vagy a pinot noir illik ehhez a vörös borok közül, míg a fehéreket tekintve ilyenkor lubickolunk a szebbnél szebb borokban. Az első és a másodnapi sültekhez az asztalra kerülnek a testes vörös borok, és alig várjuk, hogy melyik helyi, vagy külföldi termelőt „kóstoljuk” meg, így tanulságosak is ezek a percek.   Ami a desszertet illeti, a családban van cukrász, de édesanyám is csodás süteményekkel kényeztet bennünket, és ilyenkor alig várjuk, hogy megkóstoljuk Szepsi Pista bácsi csodás tokaji asszúját.

A Páholy Borklub jó évet zárt. Pánczél József klubvezető is az ünnepről beszélt. Akinek az egész év ünnep, mivel a Szent István Emlékév bora az ő szürkebarátja volt, amelyet 2012 legjobb fehér borának választottak.

- Újborokkal ünnepelünk, illetve 2012 vörös borát is megkóstoljuk. Bízom benne, hogy az új borok ígérete a jövő évben beteljesedik. De ezek a napok az adventtel a várakozás jegyében telnek, Jézus születésének ünnepén egy kicsit mindig haza gondolunk a Székelyföldre, és a Hargitára. Karácsonykor édesapám mindig halat készített, ennek a hagyományát visszük tovább. A halakhoz könnyed, száraz fehér bort, a desszertek mellé szép furmintot, vagy hárslevelűt választunk a Hegyaljáról – jelentette ki.

Takler András elmesélte, a karácsony számukra a család és az új borok ünnepe, halászlé és édesanyja süteményei és ehhez való borok mellett ünnepelnek (Fotó: Koppán Viktor)

 

Mit mond ugyanerről Magyarország borkirálynője, a fehérvári Kiss Barbara?

- A család ünnepe a karácsony. Ilyenkor leülök, átgondolom az évet, és azt, hogy innen merre lépjek tovább. Az ünnep a hal és a baromfi ételek jegyében telik, szenteste fácánleves dukál, és a könnyebb szárnyas ételek. Nem kedvelem a hagyományos bejgli vonalat, inkább könnyebb túrós, joghurtos süteményeket fogyasztok. A szárnyasokhoz mindig fehér bort bontunk, a reduktív fajtákat részesítem előnyben, mert a könnyű ételekhez könnyű borok illenek, a desszertekhez az édes szamorodnit kedvelem – hallottuk a királynőtől a karácsonyi ízeit.

Nagy Róbert László dégi sajtász szerint:

- Már nagyon várom a csendben, szeretetben, „zárt kapu” mellett eltöltött napok kezdetét. Ötvenéves emberként kedvesemmel, és legkisebb gyermekemmel – a többiek a saját családjukkal lesznek – állunk a fa mellé. Nagyon szeretném, ha a gyermekkor szépséges fehér, havas karácsonya köszönne ránk december 24-én. Nem lesz meglepetés, ha azt mondom, hogy az enyhén csípős halászlé, és a jó, zsíros rántott hal mellet néhány pecsenye lesz majd e napokban, utóbbiak a hidegtálon. Ünnepi sajt?  Semmi luxus, ha egy kedves barát bekopogtat, füstölt, diós sajttal kínálom. Lehet, sokan elhűlnek attól, ha elmondom: a kedvesem csodás hájas tésztás krémese mellé, valami jó savas, móri bort fogyasztok. Miért? Mert egy tál süteménynek el kell fogynia éjfélig, a gyomromat, a savaimat jó, savas borral tartom rendben

Ha így lesz rendben, akkor rendben

 

Jegyzet

Érdekes a húsvét, személyes ünnep a születésnap és a névnap, de a karácsony az mindig más. Ilyenkor izgatottá tesz a várakozás, jaj, mit szólnak szeretteink a tőlünk kapott ajándékokhoz, jaj, mit szólunk a tőlük kapott kedvességekhez? A gyerekkel, ha nagyobb, persze, hogy lesznek súrlódások a díszítés során, ha meg még kicsi, nem könnyű távol tartani a fa mellől, amíg el nem készül az ünnep „színházának” a díszlete. Aztán jöhetnek a Csendes éj, vagy a Kis karácsony, nagy karácsony szívet szorító, lelket melengető dallamai, libben a gyertya fénye, sistereg a csillagszóró, hahó, eljött hát a várt pillanat! Az ajándékokról gondosan hámozzuk le, vagy tépjük le a papírt, és közben mindenki lesi a másikat, mit szól, gondol, miként örül a meglepetés szándéka tárgyiasult formájának? Majd szolidan megvacsorázunk, persze lesz, aki degeszre eszi magát, hiába, nehezen lehet gátat szabni ilyenkor az édességnek, a különböző italoknak. Másnap pihenünk, majd 26-án már bennünk van a mehetnék. Ismerősökhöz, vagy csak úgy céltalanul. Mert ez is része az ünnepnek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!