A fetisizált rohanás kritikája, Németh Hajnal-módra

Hurrá, hurrá, mondhatja erre nyugodtan egy fehérvári. Ugyanis a 90-es évek elején Németh Hajnal ebben a városban tanult (fotózni a 320-as szakmunkásképzőben és Őri Tóth István fotóművész keze alatt is), hogy aztán a képzőművészeti főiskola intermédia szakán végzettként induljon neki a világnak, közelebbről Berlinnek, ahol immár öt éve él./

- Hogyan illeszkedtél be a berlini művészeti életbe? S ki választotta a másikat: te Berlint, vagy fordítva?

- Hogyan illeszkedtél be a berlini művészeti életbe? S ki választotta a másikat: te Berlint, vagy fordítva?

- Hogyan illeszkedtél be a berlini művészeti életbe? S ki választotta a másikat: te Berlint, vagy fordítva?

- Egy ösztöndíjat kaptam 2002-ben a Künstlerhaus Bethanienbe, ami egy nemzetközi stúdióprogramot visz, sajnos magyar jelenlét az utóbbi években már nincsen. Az akkori ösztöndíj négy hónapra szólt, ez elég kevésnek bizonyult ahhoz, hogy új dolgokat tudjak létrehozni, úgy döntöttem, maradok. Amivel először kapcsolatom lett, az a zenei élet volt, ebből inspirálódtak az évek alatt itt született munkáim. A művészeti életbe igazán csak akkor illeszkedtem be, amikor létrehoztam a Lada projektet, egy kiállítóhelyet, amiből mára csak a név maradt, de ez mint márka továbbra is aktív. Ez ugyan egy egész más oldalról kapcsolt be az itteni szcénába, de annál többet tanultam belőle. Itt bevett gyakorlat, hogy a művészek maguk szerveznek kiállításokat, vagy akár galériákat működtetnek. Általában szerencsém volt. Így futottam össze véletlenül a Photo Edition Berlin galéria vezetőjével például, amiből aztán egy kiállítás lett. Másrészt a Lada projekt által megismert emberek vezettek később lehetőségekhez.

- Crash című munkád ez évben a Kiscelli Múzeumban már látható volt: hogyan fogadta a közönség?

- A Kiscelli Múzeumban kiállított installációra sok pozitív visszajelzést kaptam, baráti és szakmai közegből egyaránt. Az ottani térnek köszönhető színvonalas hangzás egy hatásos, impresszív zenei élményt tudott létrehozni, amely mintegy idézőjelbe foglalta a terem közepén álló fekete autóroncsot. Személyes indíttatás nem volt a baleset ilyen jellegű feldolgozásában, személyes szálak viszont bekerültek a történetbe, az első operarészlet ugyanis édesapám történetét dolgozta fel, a második pedig egy közeli barátomét, mindketten szerencsésen túléltek egy súlyos balesetet. A harmadik része a darabnak arról szól, aki nem élte túl, ez bárki lehetne, itt nem volt konkrét történet, csak a halál ténye, ezért itt már csak az angyal énekel.

- Milyen tervek foglalkoztatnak a közeljövőben?

- Mindig több munka lehetősége motoszkál bennem, de a gyakorlatban egyszerre csak egy alkotáson dolgozom. Annál is inkább, mert ezek a művek egymásból következnek, egyik előzménye a másiknak. A biennáléra tervezett film (a terjedelme miatt nevezem így, egyébként videóra készül) a Crash továbbfejlődése. A film hangfelvételek készítését dokumentálja majd: az élet színpadán játszódó kortárs operák párbeszédek formájában dolgozzák fel autóbalesetek történeteit, az emlékezés által lelassított, majd részletesen elmesélt kritikus pillanatot, az odáig vezető utat, valamint a technika tárgyait fetisizálni hajlamos ember vezetéshez fűződő összetett viszonyrendszerét.

- Végezetül a klasszikus kérdés: hol van Németh Hajnal otthon a világban?

- Magyarország jelenti az otthont, ahol a családom és a barátaim élnek, Berlin a munkám otthona. Mind a kettő kötődés erős, de nem voltam még olyan helyzetben, hogy választanom kellett volna.