2024.05.09. 18:15
Ifjú vadgesztenyéket ültettek rendőri segítséggel Velencén (videó)
Két, most még kicsi, de erős facsemetét kapott a velencei Entz iskola a rendőrségtől, melyeket a madarak és fák napja alkalmából el is ültettek.
Fotó: S. Töttő Rita / FMH
Kertésztanulók, pedagógusok, iskolaigazgató és rendőrök ültettek fákat a madarak és fák napja alkalmából a velencei Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum állattartó telepén csütörtökön. Az iskola és a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szoros kapcsolata azonban nem ezzel a faültetéssel kezdődött – árulta el a feol.hu-nak Stossek Balázs, az iskola igazgatója.
– Az elmúlt években számos programban velünk tartottak a rendőrség munkatársai, különböző tematikus eseményeken, előadásokon is vendégül láthattuk őket – mondta, ahogy azt is: a most elültetendő két vadgesztenye fát is a rendőrség egyik munkatársa nevelte és ajánlotta fel az iskolának.
– Nagyon sok fát ültettünk az utóbbi öt évben az iskola 9 hektáros területén, így már nagyon meg kell válogatnunk, hová ültetjük az új csemetéket – tette hozzá az iskolaigazgató. A faültető csapat a 11/A technikus osztállyal, Szakáts Ákos pedagógussal, valamint Dér Tibor százados, Nyiri Sándor rendőr főhadnagy és Galgóczy Ildikó rendőr százados, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési osztályának munkatársai kíséretében megtalálták a megfelelő – elég nagy teret – a két kis csemetének, ahol gyökeret eresztve, a következő generációk számára majd árnyékot nyújthatnak.