Megye I

2024.05.27. 10:30

Bebiztosította elsőségét a Főnix FC

A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 29. fordulójában a Bodajk SE legyőzése, és üldözője a Sárbogárd veresége után végképp eldőlt, hogy a MÁV Előre FC Főnix zsebelte be az aranyérmet, és készülhet az NB III-as osztályozóra. A Sárosd felújított pályája avatóján nyert a Mezőfalva ellen, míg a Tordas a Csórt, a Tóvill-Kápolnásnyék a Mány-Bicske II. csapatát ütötte ki. Az Enying gárdája pedig Martonvásáron szerzett pontjával előnyösebb helyzetben várja a kiesés szempontjából az utolsó játéknapot, mint riválisa.

Feol.hu

Nem véletlenül csalódott a Martonvásár csapata (világos kék), az Enying az utolsó pillanatban egyenlített az alsóházi rangadón

Fotó: Kricskovics Antal

Sárosd – KK Grain Kft. - Mezőfalva 1-0 (0-0)

Sárosd, 260 néző
Vezette: Wittner József.

Sárosd: Bolla J. – Hushegyi, Pribék, Vida, Klémán M. (Buza) – Lakakisz (Várnai), Dvéri II. Zs. (Varga Zs.), Paget, Kökény  –Meszlényi (Paksi G.), Vámosi. Vezetőedző: Lendvai Tamás.

KK Grain Kft. – Mezőfalva: Kovács Á. – Sági, Villám, Török (Gertner), Rakonczai (Németh B.) – Márki (Szabó O.), Németh L., Mekota, Kovács K. – Morár, Csontos (Rózsahegyi). Vezetőedző: Villám Balázs.

Gól: Kökény (78.).
Jók: Vida, Lakakisz, Kökény, ill. Kovács Á., Márki.

Az első támadásokat a hazaiak indították, Lakakisz Nikolaosz távoli lövését Kovács Ádám ütötte ki, a kipattanó labdát les miatt azonban lefújták. Majd
Kökény Dorián oldalról beadott labdájára az első hullámban Dvéri II. Zsolt, utána pedig Lakakisz nem tudott a vendég hátvédek blokkolása miatt helyzetbe kerülni, a lecsorgó labdára Klémán Máté érkezett, de távoli lövése kapu mellé ment.
Ezt követően Márki Dénes került a 16-oson belül helyzetbe, lövése felső lécről pattant a kapu mögé. Hozzá hasonlóan Lakakisz szabadrúgása is a keresztlécet érintette. A 78. percben Kökény oldalról megindulva a 16-oson belülre játszotta magát, ahonnan egy határozott lövéssel a hosszú sarokba tekerte a labdát, 1-0.
A sárosdi új centerpályát győzelemmel avatták fel a vendéglátók, szurkolóik bíznak abban, hogy mindig csak győztes meccseket láthatnak a későbbiekben.

Tudósított: Németh Réka. 

Tordas – Csór Truck-Trailer 6-1 (1-0)

Tordas, 100 néző
Vezette: Kupi Zoltán.

Tordas: Cseresnyés A. (Szabadi) – Danis, Tolnai P., Kovács A. (Győri), Balogh B. – Horváth B. (Dely), Szilágyi, Somogyi T. (Kovács Á.), Hernádi – Cservenka, Ilyés (Csizmarik). Vezetőedző: Horváth Sándor.

Csór Truck-Trailer: Lukács – Finta, Orosz, Victor, Vass – Báles A. (Szabó D.), Kásler Barnabás, Báles I., Tolnai M. – Makai (Örsi), Harangozó. Vezetőedző: Pécsi László.

Gól: Kovács Á. (73., 79.), Somogyi T. (15.), Kovács A. (29.), Hernádi (48.), Horváth B. (75.), ill. Harangozó (64.).

Jók: Tolnai P., Horváth B., Somogyi T., Kovács Á., ill. senki

Jól kezdte a Tordas a mérkőzést, sokat volt náluk a labda helyzeteket is tudtak kialakítani, majd a 15. percben egy szép támadás végén Horváth Benett ugratta ki Somogyi Tibort, aki a kapus mellett a jobb alsó sarokba passzolta a labdát, 1-0. A 29. percben Horváth B. szögletét Kovács András fejelte a kapuba, 2:0. A szünet után egy szöglet után kipattanó labdát Hernádi Ádám lőtt a jobb alsó sarokba, 3-0. A 65.percben egy szép szóló után Harangozó Márton lőtt a kapuba, 3-1. A 73. percben egy bedobást követően Csizmarik László csúsztatását Kovács Áron fejelte a kapuba, 4-1. A 75. percben Horváth B. kapott egy ajándék labdát az ellenfél védelmétől, köszönte szépen, és már passzolta is el a kapus mellett, 5-1. A 79. percben Tolnai Péter parádés indítását Kovács Á. védőjét megverve váltotta gólra, 6-1.

Tudósított: Farkas Zsolt.

 


Mány-Bicske II. – Tóvill-Kápolnásnyék 2-5 (1-3)

Mány, 100 néző
Vezette: Kovács Róbert.

Mány-Bicske II.: Bessenyei (Cseresznyés Á.) – Vicz, Juhász Bálint, Vass, Nagy Á. (Keresztesi) – Junior Joaz, Peinlich, Csata, Rimele (Boda) –  Punk, Nagy M. (Jónás). Vezetőedző: Mikhail Stiven.

Tóvill-Kápolnásnyék: Palásthy – Kharboutli Noor, Őz, Szajkó, Lipóth (Csörge) –  Pigler (Gáspár), Rózsa, Varga D. (Kun G.), Kiss Á. – Zsigmond L., Czottner Á. Vezetőedző: Höltzl Richárd.

Gól: Junior Joaz (46.), Boda (84.), ill. Szajkó (5., 54.), Zsigmond L. (11., 93.), Rózsa (24.).
Jók: senki illetve Zsigmond L. (a mezőny legjobbja), Czottner Á., Szajkó

Lehetett volna izgalmasabb is a mérkőzés, de a két tompa, leeresztett csapatból a Nyék volt élesebb, és a 25. percig háromgólos előnyre tett szert, eldöntve az érdemi kérdéseket. Különösen Zsigmond Levente volt elemében.

Voltak ugyan mányi helyzetek is, de egyedül Joaz Junior csodás szabadrúgásgólját jegyezhettük fel hazai oldalon. A szünet után egyből büntetőhöz jutottak a vendégek, de a labda nem a kapuban, hanem a temetőben kötött ki... Szajkó Levente az 56. percben mégis tovább növelte az előnyt, 1-4.

A 84. percben a fiatal Boda Balázs lőtt szép gólt a vendégek kapujába, 2-4. A hosszabbításban Zsigmond L. cselezett ki mindenkit, és passzolt a hazai hálóba,  2-5. Az igazi tét nélküli meccsen, a vendégek simán abszolválták a tabellán látható különbséget.

Tudósított: Varga Mihály.

Lajoskomárom – Sárbogárd 1-0 (1-0)

Lajoskomárom, 200 néző
Vezette: Cseh Roland.

Lajoskomárom: Deák Z. – Juhász M., Kovács K., Czéhmeiszter (Németh Á.), Csörgei – Willerding Zs. (Deák S.), Gergye (Dudar K.), Dudar E., Kövecses – Szontagh, Varga F. Vezetőedző: Dopuda Igor.

Sárbogárd: Nyári – Gráczer Bence, Tölgyesi, Szalai Á., Tóth P. – Horváth Á., Farkas G., Simon V., Vagyóczki - Joó, Kindl (Demeter). Vezetőedző: Pajor László.

Gól: Kövecses (35.).
Jók: Kovács K., Szontagh L., Kövecses I. ill. Gráczer B., Horváth Á.

Támadólag lépett fel a hazai csapat, a 10. percben Varga Ferenc balról középre tett labdáját Juhász Márton fejelte a felső lécre. A 35. percben egy szögletet követően a kipattanó labdából Kövecses Imre 18 méteres lövése a lécről, bombaként vágódott a hálóba, 1-0. Az 53. percben Juhász Márton törhetett egyedül kapura, közeli lövése azonban Nyári Bence sarkáról szögletre pattant. 

A 65. percben az éledező Bogárd Horváth Ádám közeli emelésével veszélyeztetett. A 81. percben Kovács Krisztián távoli, szemfüles emelése a lécről vágódott le. Majd a 86. percben Deák Soma fejese a kapu torkából került fölé. A végén próbálkozott ugyan a vendégcsapat, de nem tudta feltörni a jól záró lajosi védelmet. A tavalyi és az idei kupagyőztesek csatáját ezúttal a több lehetőséget kialakító és ebből egyet értékesítő, Lajoskomárom megérdemelten került ki győztesen.

Tudósított: Mosberger Mátyás. 

Martonvásár – Enying 1-1 (1-0)

Martonvásár, 60 néző
Vezette: Góbi Soma Gábor.

Martonvásár: Farkas Cs. – Süle, Molnár G. (Oláh), Tóth D., Jordáki –  Fügedi, Gábor Á., Bányai (Füzér), Horváth L. (Tar L.) –  Neuvert (Kádár, Gábor D.), Keresztesi. Vezetőedző: Nagy Tibor.

Enying: Elek – Mohai, Kizlinger, Lakatos, Paluska K. – Csepregi, Kelemen, Schütz (Doma), Molnár L. –  Kéri, Halász. Vezetőedző: Molnár Ferenc.

Gól: Horváth L. (22., ill. Kizlinger (91.).
Jók: Jordáki, Horváth L., ill. Elek, Kizlinger.

Ragyogó napsütés és remek pálya fogadta a csapatokat Martonvásáron a „kiesési rangadón". Hamar hátrányba kerülhetett volna a hazai csapat, az 1. percben egy könnyelműen eladott labdát Paluska Krisztián ajtó-ablak helyzetben mellé lőtt. Ez egy kicsit felrázta a Martont, amely átvette a kezdeményezést és enyhe mezőnyfölénybe került. Ez a 22. percben góllá érett, Horváth László kapott remek labdát a jobb oldalon, amit egy átvétel után 12 méterről a jobb felső sarokba ragasztott, 1-0. Nagy gól volt, Elek Gyulának nem sok esélyt adva. Ekkor még a hazai nézők úgy gondolták, több martoni gólt is láthatnak. Nem így lett. Tovább tartott ugyan a mezőnyfölényük a második félidőben is, de vagy elhaltak  a támadások, vagy Elek eszén nem tudtak túljárni a támadók. Már-már úgy tűnt, hogy marad az eredmény a mérkőzés végéig, de a szívósan küzdő enyingiek kiharcoltak egy szögletet a 91. percben, melyet a védők röviden fejeltek ki, így a labda Kizlinger Zalán elé került, aki a hálóba belsőzte azt, 1-1.

Ismét nem tudott nyerni a Martonvásár és ezzel nehéz helyzetbe került Nagy Tibor csapata.

Tudósított: Kozma László.

MÁV Előre FC Főnix – Bodajk SE 4-0 (2-0)

Székesfehérvár, 150 néző
Vezette: Závotka Csongor.

MÁV Előre FC Főnix: Nideczki – Jungwirth, Kónya (Emperger), Csiba, Adorján (Rubos Bence) – Rubos Barnabás, Kertész (Gruber), Réti, Zólyomi (Andróczi) – Balogh L., Király B. (Nyikos). Vezetőedző: Pavlik József.

Bodajk: Nagy M. – Turi, Csapcsár, Imrefi, Czéh – Listár, Farkas Cs., Bőhm, Kovács T. – Kaszás, Farkas K. Vezetőedző: Bregócs Gergő.

Gól: Balogh L. (41., 88.), Adorján (36.), Rubos Barnabás (89.).

Jók: egész hazai ill.senki

Az utánpótlás csapatok kísérték be a csapatokat a kezdéshez megadva az alaphangot annak a mérkőzésnek, amely eldönthette bajnoki cím sorsát. A Főnix FC támadólag lépett fel, többet birtokolta a labdát rendre alakította ki a helyzeteket, de nehezen törte fel a masszív bodajki védelmet. Sokadik próbálkozásra a 36. percben Csiba Zoltán ment el a jobb oldalon középre tett labdáját Adorján Gergő 4 méterről pofozta a hálóba, 1-0. A 41. percben egy középre tett labdát Balogh László kotort a hálóba, 2-0. A második félidőben is többnyire a házigazdák birtokolták a labdát, sok gólhelyzetet alakítottak ki, de Nagy Márk óriási védéseket bemutatva tartotta a Bodajkot meccsben. A hajrában előbb a 88. percben Balogh László 18 méteres lövése kötött ki a jobb alsó sarokban, majd egy perccel később Rubos Barnabás 18 méteres bombája zörgette meg a hálót, 4-0. Ez a végeredményt egyben azt is jelentette, hogy az idei év Fejér Vármegyei I. osztályú bajnokság első helyezettje a Főnix FC csapata lett.

Tudósított: Pavlik József

Ercsi Kinizsi – Ikarus-Maroshegy 1-1 (0-0)

Ercsi, 100 néző
Vezette: Rózsa József.

Ercsi Kinizsi: Andrejev – Farkas K., Mónus, Schnierer, Kun B. – Juhász Bence, György (Rácz A.), Lak, Rebők (Orza) – Hodula M. (Hujber), Petrás. Vezetőedző: Lieber Károly.

Ikarus-Maroshegy: Kovács Z. – Békefi, Kecskés, Kókány, Menyhárt – Schmuck A. (Szabó-Bakos), Fi, Drexler (Kiss D.), Gimes – Csuti, Schmuck B. (Póka). Vezetőedző: Szarka Martin.

Gól: Kun B. (46.), ill. Csuti (72.).

Jók: senki, ill. Kovács Z., Kókány, Drexler

Egy kis jó indulattal közepes színvonalú mérkőzést játszottak csapatok. Az első félidőben György Kristóf kihagyott ziccere volt említhető, egyébként semmi nem történt a pályán. A 46. percben György került ismét helyzetbe és a Kovács Zoltánról kijövő labdát Kun Bálint passzolta a hálóba, 1-0. A 72. percben egy védelmi hibát kihasználva Csuti Márton lőtt 20 méterről a bal alsó sarokba, 1-1. Belefáradtak a hazaiak az idénybe és elfáradtak a mérkőzés utolsó harmadára is. A tét az ötödik hely megszerzése volt számukra, ami elúszni látszik.

Tudósított: Flórián Gábor.

Szabadnapos: Móri SE

A bajnoki címet a MÁV Előre FC Főnix csapata szerezte meg
Fotó: Főnix FC

A góllövőlista állása:

1. Horváth Ádám (Sárbogárd) 24 gól
2. Balogh László (MÁV Előre FC Főnix), Mayer Dávid (Sárbogárd) 22-22 gól

3. Klémán Máté (Sárosd) 20 gól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában