Lesz szurkolói nap is

2023.08.09. 12:47

Hivatalosan is közeledik a hoki idény, online fórumot tartott a Hydro Fehérvár AV19

A minap a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata online szurkolói fórumot tartott. A Fehérvár AV19 SC elnöke, Gál Péter Pál, és a csapat általános menedzsere Szélig Viktor szót ejtett az új jegy és bérletárakról, Kevin Constantine távozásáról, a játékkeretről, valamint arról, hogy mikor költözhet át az együttes az új Alba Arénába.

Beke Zsombor

Josh Atkinson egy év után visszatér Székesfehérvárra

Forrás: Árvai Károly / Nemzeti Sport

Már évek óta megszokott program a Volán háza táján, hogy az idény előtt online szurkolói fórumot tartanak, amelyet még a szezon közben alkalomadtán meg is ismételnek friss témákkal. A klub két vezetője a mostani fórumot a szurkolók által egyik legjobban várt témával, az új bérletek értékesítésével kapcsolatos információkkal kezdték. A tájékoztatón elhangzott, hogy júniusban bár úgy tűnt, hogy a keret és a stáb és készen van az új idényre, jött Kevin Constantine felmondása, majd Kiss Dávid és Tyler Dietrich kinevezése. 

– Nagyon izgatott vagyok, sok jó emlék köt Fehérvárhoz. Nehéz volt eljönnöm onnan hét évvel ezelőtt, nagyon különleges hely volt az számomra abban az öt évben, amíg ott dolgoztam. Különleges embereket ismertem meg, szerettem az ottani légkört, a játékosokat, a szurkolókat. Az egész közeg különleges volt számomra, ami a hokit körülveszi. Jó érzés, hogy visszatérhetek. Az előző szezonban szerencsére volt alkalmam ellátogatni Fehérvárra és megnézni egy meccset. Ismét találkozhattam néhány ismerős arccal, ami előhozta a régi emlékeket, ha csak egy napra is. Most visszatérhetek egy egész szezonra, alig várom, hogy elkezdjük a munkát – mondta egy bejátszóban Tyler Dietrich, a Hydro Fehérvár AV19 másodedzője, aki ismét együtt dolgozhat Kiss Dáviddal – Nem lesz szokatlan a felállás, akkoriban sokkal inkább partnerként dolgoztunk együtt Kiss Dáviddal, nem pedig úgy, mint egy főnök és egy beosztott. Sok mindent együtt tanultunk meg és sokszor támaszkodtunk a másikra. Mindenben támogatni fogom, amire csak szüksége van. Úgy gondolom, hogy továbbra is segíteni fogjuk egymás fejlődését, hajtani fogjuk egymást előre és ugyanolyan jól tudunk majd együttműködni, ahogy korábban is. Úgy vélem, hogy a kettőnk közötti kapcsolat nagyon erős volt és az a mai napig is, ez hozzájárul majd ahhoz, hogy tudjuk majd élvezni a közös munkát.

Az online fórum keretein belül röviden bemutatkoztak az új érkezők is. A támadókhoz érkezett Pascal Laberge, Daniel Leavens, Tim McGauley, utóbbi két játékos a pályán kívül is jól megérti egymást, korábban játszottak már együtt, így az ő játékkapcsolatuk a Fehérvár egyik erőssége is lehet. A védelembe Markus Phillips, Kiss Roland és Josh Atkinson érkezett új arcként, bár utóbbi kettő játékos esetében visszatérés a helytálló fogalom inkább, hiszen a magyar válogatott játékos korábban játszott a fehérvári utánpótlásban, Atkinsonnak pedig nagy érdemei voltak a két évvel ezelőtti ezüstéremben. A keret a héten különböző fizikai teszteléseken és orvosi vizsgálatokon esik át, majd hétfőtől megkezdődnek a jeges edzések.

A két vezető válaszolt a szurkolók által feltett kérdésekre is, kiderült, hogy jogi lépések folyamatban vannak Kevin Constantine felmondásával kapcsolatban. Sokan érdeklődtek az új csarnok építkezésével, és a csapat átköltözésével kapcsolatban is. Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke elmondta, hogy nem tudnak csúszásról a kivitelezés során, már a belső munkálatok zajlanak, az ütemterv szerint év végére kész lehet az Alba Aréna. A tesztüzem és a hivatalos engedélyek beszerzése után költözhet át csak a Hydro Fehérvár AV19, így az biztosnak tűnik, hogy az alapszakasz hazai találkozóit a Raktár utcában játsszák majd a kék-fehérek. Ha már a szurkolók. A korábban bejelentett menetrendet megerősítve,  a csapat az összes felkészülési mérkőzését idegenben játssza majd le. A klub szeretne kedveskedni a szurkolóknak és lehetőséget biztosítani arra, hogy még az osztrák ligás rajt előtt jobban megismerjék az együttest. Szeptember 3-án a Magyar Honvédség támogatásával a Bregyóban szurkolói napot szerveznek majd. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában