Karate

2022.09.20. 16:43

Odaszúrtak a sünök Szolnokon

Erős mezőnyben szereztek öt érmet a Vértesi Tömegsport Egyesület karatékái a szolnoki Furkó Kálmán Emlékversenyen.

Németh Krisztián

Forrás: A klub

Tavaly 74 esztendős korában hunyt el Furkó Kálmán, a karate egyik hazai atyja. Ettől az évtől fogva az ő emléke előtt tiszteleg a verseny (a néhai nyolc danos mester unokája egyébként immár kétszeres Európa-bajnokként evezésben alkot maradandót). A szolnoki megmérettetés komoly hagyományra tekint vissza, 37. alkalommal rendezték a nemzetközi nyílt versenyt. Egy erős Európa-kupának megfelelő mezőny jött össze a világ 17 országából, tudtuk meg Bőke Bélától, a Vértesi Tömegsport Egyesület vezetőedzőjétől.

Klubja karatékái, azaz a sünök két arany- két ezüst, és egy bronzérmet szereztek. A dobogó tetejére Tóth Alex, és Reichert Jázmin állhatott fel. Második helyen zárt Kuti Martin, és Kántor Viktória, harmadik lett Vereb Zsolt.

-Reichert Jázmin szokás szerint kiemelkedett a mezőnyből, nagyon szépen megvalósította, amit megbeszéltünk, és az új taktikai elemeket is remekül használta, azzal együtt, hogy félig-meddig sérülten lépett tatamira – hangsúlyozta Bőke Béla vezetőedző. - Kántor Viki is jól szerepelt, de egy fordulós testrúgás megpecsételte a sorsát a döntőben, ipponnal maradt alul. Veretlenül menetelt a fináléig, ahol erős, jó ellenféltől kapott ki egy jó meccsen.

Solymosi Sára, Gelencsér Barnabás és Králl Máté helyezetlenül zártak, de értékes nemzetközi tapasztalattal gazdagodtak.

A Vértesi Tömegsport Egyesület edzései már gőzerővel zajlanak, a megye számos településén pallérozódnak a gyerekek, és a felnőttek a dodzsókban. A hírek szerint a klub a közeljövőben egy civil, környezetvédelmi akcióban is részt vesz majd, a sünök sünöket engednek majd szabadon.

A VTSE eredményei:

I. Shihan Furkó Kálmán Memorial, 37. Szolnok Kupa

1.     hely: Tóth Alex gyerek I fiú +55 kg, Reichert Jázmin serdülő lány -55 kg

2.     hely: Kuti Martin serdülő fiú -35 kg, Kántor Viktória junior lány -55 kg

3.     hely:  Vereb Zsolt serdülő fiú -65 kg


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában