foci

2019.01.28. 22:06

Háromból kettő eddig

Sűrű felkészülési menetrenddel hangol a tavaszi folytatásra az NB III-as Iváncsa labdarúgócsapata, akik eddigi három mérkőzésükből kettőt tudtak megnyerni.

Dévai Nándor Csaba

Az első találkozón a Bács-Kiskun megyei első osztály éllovasát, a Kiskőrösi LC-t győzték le magabiztosan 3-0-ra, amely mérkőzésen több próbajátékon lévő játékos is kimagasló teljesítményt tudott nyújtani. Ezt követően az Ercsi következett, amely találkozó után szintén az Iváncsa örülhetett. Előbb Varga Bence, majd Büki Géza talált a megye I-es bajnokság ötödik helyén álló csapat hálójába, 2-0. A legutóbbi mérkőzést vasárnap délelőtt az NB II-es Monor ellen vívta Domján Attila együttese, és bár tisztességesen helytálltak, végül kiütközött a két csapat közti osztálykülönbség. 2-0-ra is vezetett a Monor a mérkőzésen, azonban előbb Cseszneki, majd Büki gondoskodott arról, hogy szoros maradjon az összecsapás. A négy gólt hozó első játékrészt követően a folytatásban mindössze egy találat esett, amit a Monor szerzett, akik így 3-2-re győztek. Nincs sok idő szomorkodni, szerdán 18.30-tól már a Vidi II ellen lép pályára az Iváncsa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában