Spiró György a morális dilemmákról, a mesélés előnyéről

A kötetek mellett egyre gazdagabb a Könyvek Boltja programkínálata is: a hagyományosnak mondható író-olvasó találkozók mellett könyvklubot is rendeznek időről időre. A minap viszont irodalmi est volt Spiró Györggyel, akinek neve nem meglepő módon sokakat vonzott a pincehelyiségbe. Igaz, a közönség jórészt az 50 pluszos korosztályból állt, ami tulajdonképpen alátámasztotta Spirónak azt az állítását (amelyet nyilván felmérésekre alapozott, illetve maga figyelt meg), hogy manapság a fiatalok az általános iskola felső tagozatában abbahagyják a rendszeres olvasást. Így aztán nem is nagyon lehet elvárni, hogy a húszas-harmincas éveikben járók legyenek túlsúlyban a hasonló eseményeken. (Persze, vannak kivételek.)

Arra pedig, hogy miért jó és érdemes olvasni, egyértelmű válasz lehetett ez az est, amelyen Spiró a saját művei kapcsán is több olvasnivalót ajánlott.

Mivel beszélgetőtársa, Schneider Beáta először a „Feleségverseny” című regényéről kérdezte, így jött szóba Arany János Arisztophanész-fordítása. Az ókori görög szerzőből akart ugyanis kiindulni Spiró, hogy a mai világra reflektáló művet írjon, arisztophanészi alapokon. Ám rájött: ezt a témát csak prózában tudja jól megoldani a dráma helyett. Így született meg körülbelül két év kínálódás után a „Feleségverseny”, amely egy negatív utópia, vagyis disztópia. Mivel az ebben olvasható történések egy része megvalósult, ezért is tartják Spirót bizonyos szempontból jövőbelátónak – ám szerinte semmilyen hasonló képessége sincsen. Amit ő lát, azt nagyjából mindenki látja hazánkban, csak éppen sokan nem írják meg úgy, mint ő.

A következő téma, amelynek esetében ugyancsak hallhattunk könyvajánlót, 1848 és az államférfiak kérdése volt. Egészen pontosan az, hogy miért idealizáljuk az államférfiakat? Itt említette meg Spiró Supka Géza művészettörténészt, írót, akinek az 1848-49-es időszakkal foglalkozó könyvét elképesztő munkának nevezte, olyan műnek, amelyből sok olyan körülmény, tény tudható meg, ami egyébként általában rejtve marad. Jókai Mór naplója is alapvető olvasmány lehet – és még így is maradnak „lyukak”, kérdések a téma kapcsán.

Spiró saját művei közül a „Fogság” is szóba jött, amely a Római Birodalomban játszódik. A regény kapcsán az a gondolat merült fel, hogy a történelem legracionálisabban berendezett birodalmának válságát egy teljesen irracionális dolog, egy új vallás, a kereszténység megjelenése oldotta meg. Ebből az következhet az író szerint: „Nincs olyan világ, amelyben politikai konfliktusokat racionálisan meg lehetne oldani. Csak irracionálisan.”

A 2021-es „Mikor szabad ölni?” című, esszéket tartalmazó kötet címadó szövegről elhangzott, hogy az irodalmi példákon keresztül megvilágított morális dilemmákkal foglalkozik. Vagyis például Spiró a Hamlet kapcsán azt boncolgatja, hogy mely esetekben lehet feljogosítva az ember arra, hogy maga is öljön.

Történeteit egyébként azért is szereti a szépirodalmi műfajokban megfogalmazni, mert ott lehet mesélni. Hiszen az olvasó a mesével, annak szereplőivel tud igazán azonosulni, így jobban megmarad számára a történet, a téma. Ezzel szemben a tudományos művek sok adattal, információval dolgoznak – és például ezek jó alapként szolgálhatnak regényhez, novellákhoz, egyéb alkotásokhoz, amelyekben lehet játszani. Ez a szereplőkkel, történésekkel való játék az, ami az írásban igazán vonzza Spirót – fejtette ki –, aki mindig az egyéni sorsokból, azok hálójának ábrázolásából indul ki.