Filmkritika: Kopogás a kunyhóban

A 2000-es évek közepéig a csúcson volt, majd érkeztek a rosszabbnál rosszabb alkotások, hogy aztán a kisebb léptékű horrorokkal, thrillerekkel, úgy mint A látogatás vagy a Széttörve, visszatérjen. Legutóbb az Idővel sajnos megint elindult a lejtőn, noha azt a javára lehet írni, hogy az író-rendező többnyire pocsék filmjeit is képes érdekes tálalásban előadni. A Kopogás a kunyhóban igazi zsákbamacska volt, melyből a váratlan gyöngyszemtől kezdve a teljes katasztrófáig bármi lehetett.

Eric (Jonathan Groff) és Andrew (Ben Aldridge) nevelt lányukkal egy vidéki faházba utaznak kikapcsolódni. Négy idegen kopogtat az ajtajukon, mondván, beszélgetni szeretnének. Hőseinknek esze ágában sincs beengedni őket, ami a kezdeti bájcsevej után konfliktushoz vezet. Végül győz a túlerő, a nemkívánatos vendégek pedig olyan döntés elé állítják Ericéket, ami bármennyire is fájdalmas, magasztos célt szolgál.

Shyamalan filmográfiáját ismerve okkal voltak aggályaim legújabb alkotásával kapcsolatban. Erre ráerősített a második előzetes, mely sok információt felfedett az alapvetően misztikumra épülő sztoriból. Ráadásul a rendező szereti a kreatív felütést a végén túlcsavarni és ezzel lerombolni a logikát, netán a komplett élményt. A mű alapjául szolgáló regényhez nem volt szerencsém, és pozitív visszajelzések ide vagy oda, nem hittem volna, hogy a Kopogás a kunyhóban elérheti akár a közepes szintet. A történetről annyit el lehet árulni, hogy hőseinknek áldozatot kell bemutatniuk ahhoz, hogy meggátolják az apokalipszist. Amennyiben nem döntenek, eljön a világvége. Hogy ez miért és miként történik meg, rejtély. Aki ismeri Shya­malan munkásságát, tudja, hogy előszeretettel használ bibliai elemeket, ez most sincs másképp. A rendező remek érzékkel vezeti a cselekményt. Az összképet átjárja egyfajta kettősség, miszerint egy házban játszódó, kis léptékű bonyodalomból varázsol globális problémát. Persze ez is könnyen a visszájára fordulhatna, de itt jön képbe a thrillerköntös. A Kopogás a kunyhóban a hatalmas tét ellenére elsősorban egy „home invasion” mozi. Megvan benne a zsánerre jellemző feszültség, kiszámíthatatlanság, és ha egyes döntéseket nem is feltétlenül értünk, van annyira érdekes és sodró lendületű, hogy fenntartsa a figyelmet. Egyedül az utolsó harmadra válik kicsit didaktikussá, amivel veszít misztikusságából, ám közel sem kapunk választ minden kérdésre. Emiatt maradt bennem némi hiányérzet, de a záróakkord képes volt kompenzálni. Az addigi thrilleres felhang átmegy drámába, mely a maga módján megkapó és gondolkodásra késztet, még ha nagy megoldásra kár is számítani.

Lehet, a nívós alapanyag is közrejátszott, de a Kopogás a kunyhóban üdítő élmény. Semmi világmegváltóra nem kell számítani, ám a történet érdekfeszítő, mi több, van értelme és nincs szétcsavarva. A színészek jók, Dave Bautista bizonyítja, hogy emlékezetes alakítások rejlenek benne. A feszültség megvan, a dráma hatásos, és a spirituális, filozofikus kérdések sincsenek túlspilázva. Helyette igyekeznek kételyek közt tartani, de mivel Shyamalanról van szó, nagyjából tudjuk, mire lehet számítani, csak azt nem, milyen eszközökkel. Mindenesetre tény, hogy az ő művei, legyenek bármennyire borzalmasak, zömmel érdekesek tudnak lenni, az pedig külön örvendetes, hogy ehhez most kellemes meglepetés társult a Kopogás a kunyhóban képében.

Forrás: zaol.hu