A Romkert építészet-történetének titkai

A Székesfehérvár szívében, az egykori Nagyboldogasszony-bazilika romterületén lévő falmaradványok a középkor egyik meghatározó, tekintélyes egyházi intézményét, zarándokhelyét idézik az utókornak. A rendszerváltást követő években erősödött fel a törekvés, hogy a Romkertként ismert nemzeti emlékhely jelentőségéhez fogható, akár építészeti beavatkozást is igénylő, méltó külső megjelenést kapjon. A célok érdekében politikusok, szakemberek, közéleti szereplők és egyszerű lokálpatrióták fogtak össze, és bár a lépések eredménye megosztotta a közvéleményt (a szerencsétlenre sikerült védőtető ellen még tüntetés-sorozat is szerveződött), a figyelem végre ráirányult nagy királyaink koronázó- és temetkezőhelyére. A munkából a Fejér Megyei Hírlap is jócskán kivette a részét a maga eszközeivel, ám kétségtelennek bizonyult, hogy szükség van tudományos természetű előrelépésre is.

Az ennek jegyében a Balassi Kiadó gondozásban megszületett Ecclesia Beatae Mariae Virginis Albaeregalis elnevezésű kiadványsorozat első kötete az ásatások során előkerült embertani leleteket dolgozta fel. Ezt a munkát folytatta Szabó Zoltán építész-történész, aki az egykori bazilika kétségtelenül legjobb ismerője, akinek újabb kötetét szombaton délelőtt mutatták be a Hiemer-házban. A szakember – több évtized kutatásai után – most megjelent, harmadik, a bazilika építészeti múltjának újabb korszakát részletező kötetében a templom 1470 körüli állapotától 1800-ig követi nyomon a tetten érhető változásokat.